Ellenfeleket kapott a Gladiators

2020-01-12 13:05:15

Sorsoltak a Divízió I-ben, így már megvan, hogy a Debreceni Egyetem amerikai futball csapata kikkel fog megmérkőzni az alapszakaszban. A gladiátorok ugyanazzal a hat együttessel csapnak össze, mint tavaly.

A karácsonyi szünet után a DEAC Gladiators folytatta a felkészülést a felnőtt szezonra. Mint ismert, a cívisvárosiak nem szerepeltek túl jól 2019-ben, és mindössze a 8. helyet szerezték meg a Divízió I-ben. Azóta sok változás történt a csapatnál. Távozott az akkori vezetőedző Hanász Róbert, és Gyarmati Ottó vezényletével egy új szakmai stáb állt össze, amely ősszel nagy sikert aratva ezüstérmes lett az alakulattal a junior bajnokságban. Azoknak a fiataloknak a jelentős része már tavaly tavasszal óriási szerepet kapott az együttesnél, de idén talán még fontosabbak lesznek, hiszen ők alkothatják azt az új magot, amely a Gladiators jövőjét felívelő pályára repítheti.

Idén a Divízió I-ben a Budapest Eagles kiesése miatt kilenc csapat vesz majd részt. A DEAC-nak hat mérkőzést kell játszania az alapszakaszban: három hazait és három idegenbelit. A gladiátorok Debrecenben a Budapest Wolves II-vel, a Dabas Sparks-szal, illetve az Eger Heroes-zal csapnak össze. Idegenben pedig a Budapest Cowbells II, a Budapest Titan-zel, és a Nyíregyháza Tigers lesz az ellenfél. A részletes sorsolás még nem készült el, de ahogy az ellenfelek megegyeznek az időpontokban, úgy a Magyar Amerikai Futball Szövetség közzé teszi a hivatalos versenynaptárat. Egy biztos, a DEAC Gladiators idei minimum célja, a playoffba jutás.

Fotók: Derencsényi István


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Makranczi László
közzétéve: 2020-01-12 13:05:15

további cikkek a témában