Tudással vértezik fel a DEAC gladiátorait

Frissítés: 2019-01-20 13:12:42

Elméleti tréninggel is képzik a DEAC Gladiators játékosait télen. A Debreceni Egyetem csapatának tagjai ezzel alapozzák meg a gyakorlati munkát, amely fontos eleme annak, hogy felépítsék a játékot. Hanász Róbert vezetőedző elmondta, hogy a játékosok tudását tesztelni is fogják.

Az időjárás miatt egyelőre fedél alatt, az egyetem egyik előadójában tartózkodnak a Gladiátorok. De természetesen ez sem telik eseménymentesen, hiszen a fizikai alapozás mellett fontos, hogy az elmélettel és a taktikával is tisztában legyenek a csapat tagjai. Ezért a régi és új amerikaifocisták is jobban elmélyednek a tudásanyagban, hogy megalapozzák a játékukat a tavasszal kezdődő Divízió I-es szezonra.

Főleg ez az indok vezérelte Hanász Róbert vezetőedzőt, amikor decemberben elméleti edzéseket kezdett tartani a magyar és a külföldi játékosoknak is egyaránt. Hamarosan nemcsak gyakorlatban, de írásban is kiderül, hogy mennyit tanultak a Gladiátorok.

Makranczi László: Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat koncentráltatok az elméleti felkészítésre. Mi volt ennek a célja?

Hanász Róbert: A filozófiám szerint a pályán, a játékosok vívják meg a csatát. Bent döntéseket kell hozniuk, reagálniuk kell a számtalan változóra, amivel a játék során szembekerülhetnek. A mi feladatunk, hogy úgy neveljünk, hogy a lehető legsokrétűbb tudással ruházzuk fel őket, ezáltal kellő magabiztossággal léphessenek ki a pályára és hozhassák meg a legjobb döntéseket. Ehhez nem elegendő csak a saját feladatukat tudniuk, hanem meg kell érteniük a football lényegét, és meg kell ismerniük a társaik munkáját is, hogy hatékonyabban tudjanak összedolgozni, és csapatként kezdjenek el gondolkozni. Ezeket az ismereteket kezdtük el bevezetni a játékosoknál. Átbeszéltük a játékosoktól elvárható alapvető viselkedést, az egységben történő gondolkodás fontosságát, mellette szabályismerettel és az egyes pozíciók feladataival, azok olvasásának kulcsaival is foglalkoztunk. A célom, hogy a képzés által olyan mentális és tudásbeli felkészítést kapjanak a játékosaim, ami után nyugodtan és magabiztosan nézzenek majd szembe az útjukba kerülő bármilyen nehézséggel!

M.L.: Túl vagyunk egy sikeresnek mondható try-outon is. Azóta mennyire jelentek meg új arcok, esetleg külföldiek az elméleten?

H.R.: Szerencsére sok új taggal bővült a korábbi keret, akik azóta is látogatják az edzéseinket. Számos külföldi egyetemista is érdeklődik a sportunk iránt. Az ő beépülésük és haladásuk gördülékenységében nagy segítségemre vannak a játékosok is. Például amíg én magyarul tartom az elméleti edzést, addig a nyelvi nehézségekkel rendelkezőkkel félre húzódva szinkronban tolmácsolják nekik az elhangzottakat.

M.L.: Mennyire mondható sikeresnek az elmélet?

H.R.: Sajnos decemberben, az ünnepek közeledte miatt mindössze két elméleti edzést tudtunk tartani. Érezhető volt a vizsgaidőszak hatása, ami még most is nehezíti a teljes létszámmal történő edzésmunkát. Emiatt nem vagyok teljes mértékben elégedett, de a megjelentek reakciói bizakodásra adnak számomra okot. Annak érdekében, hogy a képzés ennek ellenére egységes és teljes legyen, angolul és magyarul, a lényegi témákat magába ölelő jegyzetet készítünk a játékosok számára.

M.L.: Fogjátok-e még tesztelni a srácok elméleti tudását?

H.R.: Igen! A hónap végén egy általános tesztsort fognak kitölteni a játékosok. Ennek a célja nem a játékosok besorolása, hanem a saját munkánk eredményességének a tesztelése. Ennek az eredménye nagy hatással lesz az elkövetkező edzésmunkánk összetételére. Annak érdekében, hogy minőségi munkát tudjunk letenni az asztalra a bajnokságban, elsődlegesnek tartjuk, hogy fejben rendben legyenek a játékosaink.

M.L.: Ugye egyre hidegebb lesz az idő, így adódik a kérdés, hogy kinti edzések lesznek, vagy inkább terembe vonultok?

H.R.: Sajnos az időjárás nem ízületbarát a januári, februári hónapokban, így ebben az időszakban tornateremben edzünk. Kedden és csütörtökön a Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakképző Iskola ad otthont az edzéseinknek 18:00 és 20:00 között. A hétvégi edzéseinket februárban kívánjuk beindítani, ezeket viszont már szabadtéren.

Szöveg: Makranczi László, képek: Fülep Csaba


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2019-01-09 09:37:00

további cikkek a témában
Responsive image
Ki nyeri az 53. Super Bowlt? A DEAC gladiátorai megmondták

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-01-30 17:17:12

Responsive image
Beteg gyerekeket látogattak meg a gladiátorok

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-05-27 08:51:15

Responsive image
Nézd együtt a Super Bowlt a DEAC gladiátoraival!

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-01-24 17:54:16