Bajnoki címnek örülhetett a DEAC karate utánpótlás szakosztálya

Frissítés: 2019-10-20 17:07:20

Egy arany- és négy ezüstéremmel valamint három ötödik hellyel tért haza a DEAC karate szakosztálya a nemrég megrendezett Shotokan Liga Nyílt WKF Országos Bajnokságról. A Budafoki BMTE Sportcsarnokban rendezett viadalon összesen 268 versenyző vett részt. A stílusmegkötés nélküli karate verseny célja a 2019. évi bajnoki címek eldöntése volt. 

A DEAC tehetsége, Őri Panna Krisztina a 8-9 éves korosztályban, -30 kg-ban körmérkőzéseket vívott, melyek végén ezüstérmet  nyert kumitéban. A formagyakorlat egyéni számában azonban már nem talált legyőzőre, pedig nagyon erős mezőnyben kellett helytállnia, többek között az UTE tehetséges versenyzőivel.

Őri József Béla a 12-13 évesek formagyakorlatában a Miskolci Justitia versenyzője ellen indult, és végül az 5. helyen végzett. Küzdelemben a SZAC és a Honvéd karatékáival küzdött meg, és három kör után szintén az 5. helyet csípte el. Egy technikai figyelmeztetés miatt maradt bronz a fővárosban.

Dobos Tifani a 14-15 éves korosztályban 2 katát bemutatva az 5. helyen végzett, de a bronzéremért is sokáig meccsben volt. Kumitében -54 kg-ban indult, ahol lányokat meghazudtoló, kemény küzdelem után szerzett ezüstérmet. 
A precíz gyakorlatokat végrehajtó Bessenyei Máté háromfordulós kata versenyben, nagyon erős mezőnyben lett ezüstérmes. Küzdelemben +75 kg-ban indult. Itt nagyon  magabiztos győzelemmel nyitott. A kellő harci kedvnek köszönhetően a megérdemelt 2. helyen végzett.
A Magyar Karate Szakszövetség vezetőitől több elismerést és WKF edzőtábori meghívást kapott a DEAC Karate Utánpótlás csapata, elismerve ezzel az ifjú DEAC-os karatékák szorgalmát.

PKZs.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2019-10-15 14:12:00

további cikkek a témában
Responsive image
Négy tornacsapat is sikeresen szerepelt

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-10-11 11:00:00

Responsive image
Birkózó országos bajnokságnak ad otthont a DESOK

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-04-18 15:05:00