Heti meccsajánló

2018-01-26 13:52:28

Rangadót játszik a DEAC férfi kosárlabdacsapata, az őt közvetlenül követő Jászberény vendége lesz pénteken. Szintén idegenben lép pályára a hétvégén a floorballcsapat, valamint a férfi- és a női röplabdások is, bár utóbbiak nem hagyják el Debrecent.

Kosárlabda – a Jászberény ellen javíthatnak

A Jászberényhez látogat a DEAC a férfi kosárlabda NB I/A-ban. A pénteken 19 órakor kezdődő találkozó mindkét csapat számára fontos, hiszen az egymás elleni eredmény az alapszakasz végelszámolásánál kulcsfontosságú lehet. A DEAC jelenleg 6 győzelemmel és 10 vereséggel a 11. helyen áll a tabellán, míg pénteki ellenfelük 4-12-es mérleggel, egy pozícióval hátrébb tanyázik. A párharc ősszel a DEAC sikerével zárult, ám azóta mindkét együttes háza táján akadtak változások. –Teljesen más mérkőzésre számítok, hiszen azóta több légióscsere is történt náluk, és mi sem ugyanabban a felállásban vagyunk már. Azon a mérkőzésen uraltuk a palánk alatti területet, de mivel változott a Jászberény és a mi szerkezetünk is, kétlem, hogy hasonló forgatókönyv szerint menne majd a meccs. A lepattanózás és a védekezés természetesen kulcsfontosságú lesz most is, de a legfontosabb, hogy agresszívan és motiváltan játsszunk – mondta az összecsapásról a csapat egyik alapembere, Velkey János.

Jövő hét szerdán szintén győzelmi esélyekkel léphet pályára a DEAC. Akkor a MAFC érkezik majd az Oláh Gábor utcába, az összecsapás 18 órakor kezdődik.

Floorball – tartalékosan is esélyesen

A Torpedo Justitia ellen folytatná remek idegenbeli sorozatát a DEAC a floorball OB II-ben. A debreceni egyetemisták listavezetőként, míg a fővárosi együttes a tabella 8. helyéről várja a szombaton 12:30-kor kezdődő találkozót. A debreceniek helyzetét némileg nehezíti, hogy sokan sérülés miatt nem tudják vállalni a játékot, összesen hét hiányzója lesz az együttesnek. Ám a találkozó esélyese még ezzel együtt is a DEAC. A kapus Hojcska Bálint izgalmas meccsre számít. - Főként azért, mert sajnálatos módon elég sok hiányzóval kell nekivágnunk. A magam részéről mindenképp próbálok száz százalékot nyújtani, és remélem a csapat többi tagja is ki tudja hozni magából a maximumot. Ez a meccs jó lehetőség, hogy aki eddig kevesebbet lépett pályára, most megmutassa, hogy mit tud” – hangsúlyozta a kiváló debreceni hálóőr.

Aki meg szeretné tekinteni a mérkőzést, annak nem feltétlenül kell a csapattal tartania: a DEAC Floorball szakosztályának facebook oldalán élőben lehet majd követni a találkozó minden mozzanatát!

Női röplabda – debreceni derbi

Idegenben, mégis félig-meddig itthon lép pályára hétvégén a DEAC női röplabdacsapata, városi rangadó lesz ugyanis az NB II. keleti csoportjában. A lányok szombaton 15 órától a DSZC-Eötvös DSE ellen játszanak a Beregszászi Pál Szakközépiskolában. A házigazda jelenleg 11 nyert meccsel a tabella 3. helyén áll, míg a DEAC 2 győzelemmel egyelőre sereghajtó.

Férfi röplabda – Tisza-parti rangadó                   

Az NB I-es férfi röplabdázókra is újabb kihívás vár. A DEAC a tabellán három hellyel előrébb állomásozó Szolnoki Röplabda Akadémia vendége lesz vasárnap 17 órától a Tisza-parti városban. A házigazdának 13 találkozójából eddig ötször sikerült nyernie a 2017/2018-as küzdelemsorozatban.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-01-26 13:52:28

további cikkek a témában
Responsive image
Bérletvásárlás indul!

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-08-31 21:24:00

Responsive image
Hibátlan mérleggel az élen férfi teniszezőink

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-05-29 09:55:00