Heti meccsajánló

2018-02-16 13:31:00

Két kupameccs között egy fontos bajnoki – nehéz és sűrű hetük van a DEAC férfi futsalosainak. Nem pihennek a lányok sem, és újabb bajnoki vár a férfi kézisekre, a röpisekre, valamint a női kosárcsapatra is.

Férfi futsal – új játékos érkezett

A hétközi Magyar Kupa-siker után pénteken újra bajnoki vár a DEAC férfi futsalcsapatára. Az együttes a 4. helyen álló Dunaferrt fogadja 18 órától a DESOK-ban, az NB I. 15. fordulójában. Elek Gergő tréner szerint mind a kupában, mind a bajnokságban a legjobbját nyújtja a csapat.

- A prioritás a bennmaradás, de ez a bajnokság jelenlegi szakaszában nem zavarja a kupát, mind a két találkozón száz százalékot nyújtunk. Nem játszottunk rosszul az elmúlt meccseinken, lassan eredménnyel is párosulnia kell ennek – hangsúlyozta a szakember.

A héten egy új játékos is csatlakozott a kerethez. Kondás Kristóf szerdán a kupamérkőzésen mutatkozott be, s várhatóan a következő találkozókon is szerephez juthat a DEAC-ban. Például jövő hét szerdán, amikor a kupavisszavágó következik Gödöllőn, 2-1-es debreceni előnyről. A tét a final four.   

Női futsal – megyei megmérettetés

Pályára lépnek a Darányi Antal-vezette női futsalosok is a hétvégén. A lányok a két hellyel mögöttük álló Hajdúböszörmény otthonában vendégszerepelnek az NB II. keleti csoportjának 15. fordulójában. A HTE II. - DEAC bajnoki szombaton 18 órakor kezdődik a Bocskai István Általános Iskola Sportcsarnokában. Győzelem esetén az egyetemi együttes újabb lépést tehet a bajnoki dobogó felé.

Férfi kézilabda – a két pontért utaznak

A sereghajtó vendége lesz a DEAC férfi kézilabdacsapata a hétvégén. A fiúk a MOL-Pick Szeged U20-as együttese ellen lépnek pályára vasárnap 18 órától a Tisza-parti városban. A két együttes október elején találkozott utoljára, akkor 29-24-es debreceni siker született a DESOK-ban, egyetemistáink most is jó eséllyel pályáznak a két pontra. Az NB I/B góllövőlistáját vezető debreceni irányító, Bíró Ádám szerint a cél csakis a két pont megszerzése lehet a Szeged ellen.

- Ami nagyon fontos, hogy szeretett taktikai elemüket, a 7 a 6 elleni emberelőnyös játékot megszűrjük, abból ne kapjunk gólokat. Emellett hosszan felépített támadásokat alkalmaznak, így több lehetőségük van helyzetet kialakítani. Ez legfőképpen fejben tud minket felőrölni, bár az őszi meccsen ezt egy nyitott 5-1-gyel szerencsére jól levédekeztük, és mi tudtunk ebből üreskapus gólokat lőni. Erre készülünk most is – mondta az eddig két tavaszi találkozón összesen 17 gólt jegyző irányító.

Férfi röplabda – az ötödik a vendég

Férfi röplabdázóink az ötödik helyezett MAFC-BME együttesét fogadják a NB I. alapszakaszában. Az összecsapás vasárnap 13 órakor kezdődik a DESOK-ban.

Női kosárlabda – Szolnokon pattogtatnak

Kosárcsapataink közül ezúttal a hölgyekre vár újabb kihívás. A DEAC DSI a Szolnoki MÁV Sportegyesület vendégeként lép pályára vasárnap 15 órától. A debreceni csapat a hatodik, míg aktuális ellenfele a nyolcadik helyről várja a hétvégi derbit.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-02-16 13:31:00

további cikkek a témában
DEAC – az ország legnagyobb egyetemi sportklubja - VIDEÓ

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-03-21 12:42:02

Responsive image
Szőnyegen az egyetemi főgyógyszerész

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-05-25 08:30:00

Responsive image
Pontokkal a bennmaradásért - heti meccsajánló

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-04-13 12:22:00