Fontos csaták jönnek - heti meccsajánló

2018-03-23 12:23:00

A futsalosoknál már a bennmaradás a tét péntek este az FTC ellen. Nekivágnak a rájátszásnak a férfi röpisek is, emellett fontos rangadót vívnak a női futsalcsapat tagjai, valamint a kosarasok, a floorballozók és a focisták is.  

Férfi futsal – nagy a tét

Elkezdi a rájátszást az élvonalban erősödő férfi futsalcsapat. Első körben a Ferencváros látogat, a DESOK-ban pénteken 18 órától kezdődik a mérkőzés. Elek Gergő edző a rájátszással kapcsolatban úgy fogalmazott, itt már nem a játék és a fejlődés számít, hanem a pontok.

- Ha egy kapura lövéssel nyerünk 1-0-ra, az sem érdekel. Főleg az itthoni pontszerzésekben bízok, mert senki nincs hozzászokva ehhez a lassú talajhoz. Mint már említettem, a Haladás elleni meccsen mutatott játékra lehet építeni, és akkor bárki ellen lehet esélyünk – mondta a mester.

Női futsal – esély az ezüstre

A futsalos lányoknak is hazai pályán szurkolhatunk a hétvégén. A csapat a Békéscsabát fogadja utolsó bajnoki meccsén, vasárnap 18:30-tól a DESOK-ban. Itt jöhet egy kis matek, a feladat ugyanis adott: ha a lányok 9 góllal nyernek (vagy 8-cal, de minimum 13 gólt lőve), akkor övék a bajnoki ezüst.

Férfi kosárlabda – kecskeméti küzdelem

A Kecskeméthez látogatnak a férfi kosarasok szombaton. Az együttes 18 órától játssza soron következő bajnokiját a hatodik helyezett KTE ellen a Messzi István Sportcsarnokban.

Női kosárlabda – a Tatát fogadják

A lányok az Amatőr Bajnokság 10-18. helyéért játszanak vasárnap 15:30-tól a Tata ellen a Kossuth Gimnázium termében.

Labdarúgás – nincsenek elhavazva

Hazai meccsek következnek nagypályás labdarúgóink számára. Az NB III-ban szereplő DEAC szombaton 15 órától a tőle mindössze 5 pontra lévő, nyolcadik helyezett Tiszafüredet fogadja. A fiúk a héten különleges edzésmunkával – is – készültek, miután úgy döntöttek, besegítenek a hó eltakarításában a DEAC-pályán. Tatár Eduárd, az együttes játékosa az igazi csapatépítő foglalkozásról is beszélt.

- Nagyon keményen megdolgoztunk a hétközi edzésen, hogy a pálya megfelelő legyen a szombati meccsre. Igazi csapatmunka volt, ami a Tiszafüred ellen is sikert érhet. Kicsit szerencsés, hogy elmaradt a szerdai Füzesgyarmat elleni mérkőzés, hiszen így száz százalékban tudtunk készülni a Füredre. Bízom benne, hogy megnyerjük a mérkőzést, mert csak akkor lesz a gyöngyösi egy pontunknak érdemi jelentősége – hangsúlyozta Tatár Eduárd.

A „megyében” is pattog a labda. A tizedik DASE a nyolcadik helyen álló Monostorpályival mérkőzik meg vasárnap 15 órától a megyei I. osztályban. Míg a megye II-es listavezető DEAC II. szombaton 13 órától fogadja az ötödik Püspökladányt a Dóczy utcában.

Floorball – aranyrangadó következik

Nagy lépést tesz az OB II-es bajnoki cím felé a szombati, SZPK Komárom- DEAC párharc OB II-es floorballmeccs győztese. Az első és a második helyezett csatázik. Mindkét csapat számára ez lesz a tavasz talán legfontosabb összecsapása. A mérkőzés szombaton 16 órától lesz a komáromi Városi Sportcsarnokban. A csapatkapitányi karszalagot ezúttal Pál Lóránt viseli.

- A szezon legnehezebb meccsére számítok. A tabellára nézve is látszik, hogy jelenleg minimális pontkülönbség van a két csapat között, ráadásul idegenben játszunk. A bajnoki cím és az OB I-be való feljutás múlhat ezen a találkozón. Személy szerint engem feltüzel, hogy a tét nem kicsi. Úgy gondolom, ha mindenki formában van, és megfelelően pörög a játék, akkor nem okozhat gondot az ellenfél – fogalmazott Pál Lóránt.

Röplabda – rájátszás-rajt

Idei első rájátszás-meccsére készül a DEAC férfi röplabdacsapata. A debreceni egyetemisták az első körben Pécsett lépnek pályára vasárnap 16 órától az élvonal 9-11. helyéért vívott csatában.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-03-23 12:23:00

további cikkek a témában
Responsive image
A DEAC nyerte a Cheer MEFOB-ot

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-04-16 18:48:19

Responsive image
Bajnokok a DEAC férfi teniszezői

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-09-19 09:25:00

Responsive image
Pályázati felhívás

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-03-06 13:07:29