Bajnok az egyetemi főgyógyszerész

Frissítés: 2018-06-11 09:51:24

Mindkét fogásnemben, mind kötött-, mind szabadfogásban aranyérmet szerzett a debreceni veterán birkózó ob-n a Debreceni Egyetem főgyógyszerésze, Buchholcz Gyula.  A szakember az 56-60 évesek versenyében, 70 kilogrammban utasította maga mögé a teljes mezőnyt a DESOK-ban megrendezett viadalon, szombaton.

Rekord számú versenyző, mintegy 40 hazai klub 123 veterán sportolója érkezett az országos megmérettetésre, az egyetemi sportcsarnokba.

A megnyitón Bács Zoltán a társzervező Debreceni Egyetem kancellárja a résztvevőknek elmondta, a Debreceni Egyetemnek kiemelkedően fontos a sport, s hogy örömmel látják vendégül a birkózókat.

„– A 99 éves DEAC-ban elsősorban a csapatsportágakat, a labdás sportágakat fejlesztettük az elmúlt időszakban. Kosárlabdában, futsalban és röplabdában első osztályú csapatunk van, kézilabdázóink az NB I/B-ben játszanak, így a DEAC mára fontos szereplője a magyar sportéletnek. Bízunk benne, hogy a jövőben a küzdősportoknak is tudunk teret biztosítani a várossal és a megyével együttműködésben, s akkor az előbb felsorolt eredmények tovább bővülnek” - tette hozzá.

Az eseményen részt vett Komáromi Tibor a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is, aki szintén örömének adott hangot az egyetemi rendezés kapcsán.

„- Amikor beléptem reggel a sportcsarnokba, hát, hogy is mondjam, elállt a lélegzetem. Ilyen elegáns, modern környezetben aligha rendeztünk még idehaza országos bajnokságot” – mondta. A szövetség ezután elismerésben részesítette Bács Zoltán kancellárt és Buchholcz Gyula főgyógyszerészt is a rendezésért.

Utóbbi aztán a nap egyik főszereplője lett, hiszen hatalmas elánnal vetette magát a versenyzésbe 70 kilogrammban. Fő számában, kötöttfogásban esélyeshez méltón, magabiztosan versenyzett.

Előbb egy túrkevei veteránt, majd egy szegedi klubtársat legyőzve –harmadik ellenfele visszalépett a meccsüktől- akaszthatták a nyakába az 56-60 évesek bajnokának járó medált. Buchholcz Gyula a korábbi két ezüst után idén aranyéremnek örülhetett. – Az első meccsen nem igazán jó alapállásban állt fel ellenfelem, és sikerült egy fejlefogással levinni a földre szinte pár másodpercen belül, és onnantól beforgatni a hátára és tus. A második meccsen szerintem jobban bírtam erővel, és így erőből jobban tudtam úgy mozgatni a partneremet, hogy sikerült hamar a földre vinni és ott meg rögtön újabb tus. Emlékszem, gyerekkorunkban egy versenyen megvert engem, hát most jött el a reváns ideje, 40 év után – emlékezett vissza a főgyógyszerész, aki hozzátette, nagyon jó erőben érezte magát és igazán magabiztos volt.

Délután aztán jött a duplázás, hiszen Buchholcz Gyula szabadfogásban sem talált legyőzőre, ott is magyar veterán bajnok lett, így két arannyal zárta a hazai rendezésű ob-t.

„- Azért vagyok nagyon büszke ezekre az érmekre, mert azt gondolom, hogy aki 56 évesen ide föl mer még állni, és 20-30 másodperc alatt el tud dönteni egy mérkőzést, és a másik fölé tud kerekedni, az szerintem egy nagyon jó dolog. Igyekeztem megőrizni az egészségemet, az életmódommal sikerült olyan kondiban tartani magamat, hogy a mai napig is huszonévesekkel edzek és partnerük vagyok – avatott be további részletekbe a főgyógyszerész, aki azt is elárulta, kacérkodik a veterán világbajnoksággal, ami idén az oroszországi Perm városában lesz. Azt mondta, egyeztetni fog a veterán válogatott szövetségi kapitányával, s ha ő bátorítja, s úgy látja, hogy esetleg abban a mezőnyben is helyt tudna állni, akkor ott is szívesen megméretteti magát.

Fotók: Czeglédi Zsolt

További képek a galériában.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-06-10 08:42:00

további cikkek a témában
Responsive image
Szőnyegen az egyetemi főgyógyszerész

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-05-25 08:30:00

Responsive image
Két sikerre az ötödik helytől

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-06-01 12:02:00

Responsive image
Birkózó országos bajnokságnak ad otthont a DESOK

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-04-18 15:05:00

HÍRDETÉS