Minden, egy helyen: pénteki meccsparádé

2018-10-19 12:20:00

Három élvonalban játszó DEAC-csapat is hazai környezetben lép pályára péntek este. Eddigi legnehezebb tvégéje előtt áll a DEAC jégkorongcsapata, kötelező győzelemre vár a kosáregyüttes, és meglepetést okoznának a futsalosok. Válogassanak a DEAC-os együttesek hétvégi programjából!

Jégkorong – dobogós rangadók

Három nap, két meccs, két várva-várt rangadó. Kovács Bronsonék a tabella első és második helyezettjével is megmérkőznek a tvégén, a Debreceni Jégcsarnokban. Pénteken 19:30-tól a listavezető Csíkszereda, míg vasárnap 18:30-tól a jelenlegi ezüstös Ferencváros teszi tiszteletét a cívisvárosban. David Musial vezetőedző bízik övéiben és a hazai pálya előnyében. 


- Nagyon fontos, hogy itthon magabiztosak legyünk, közönségszórakoztató meccseket vívjunk, és győzzünk. Ez növeli az önbizalmunkat, és hozzájárul a jó hangulathoz. Remélem, hogy ez a sorozat sokáig tart majd. A Csíkszereda támadóira nagyon oda kell figyelnünk péntek este, hiszen jól használják ki az emberelőnyöket. Keményen kell játszanunk, viszont vigyáznunk kell a kiállításokkal, mert a Csíkszereda gyorsan büntethet – mondta a cseh-német szakember.

Kosárlabda – sikerre várva

A DEAC kosárlabdázói is itthon pattogtatnak. Bognárék pénteken 17 órától az újonc és eddig mindhárom meccsét elveszítő Serco - TF-BP együttesét látják vendégül az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Berényi Sándor vezetőedző sikert vár övéitől.

 - Mindenképpen nyernünk kell pénteken, szeretnénk kijavítani a múlt heti fiaskót. A Jászberénynél egy gyengébb játékerőt képviselő csapat érkezik hozzánk, csak a győzelem az elfogadható eredmény – vélekedett az előttünk álló találkozóról a fiatal tréner.

Futsal – bombaerős csapat jön

A DEAC férfi futsalosai pénteken 18:30-tól a Dunaferrt fogadják a DESOK-ban, az NB I. 7. körében. Az újvárosiak jelenleg a második helyen állnak a tabellán, míg a debreceniek a hatodikak. Elek Gergő vezetőedző a meccsre készülve azt mondta, azon a vonalon haladva, amit a Haladás ellen produkált a csapat, meglehet a győzelem. 

- Játékban felvettük a harcot, helyzeteink ugyanúgy voltak, mint nekik. Itthon frissebben, szokásos környezetben, a hibákat még kevesebbre szorítva lehet esélyünk a pontszerzésre – nyilatkozta a szakvezető.

Az NB II-ben szereplő női együttes vasárnap 18 órakor a Békéscsaba otthonában húz szerelést a három pont reményében. 

Röplabda – bajnoki és kupaküzdelmek

A szép tvégi, hazai siker után most idegenben lépnek pályára NB I-es férfi röplabdázóink. A csapat péntekeste 19 órától Szolnokon igyekszik gyarapítani győzelmei számát. Vasárnap aztán kupatalálkozó is jön. A negyeddöntőn a Dunaferr lesz a vendég 17 órától a DESOK-ban.

A nőknél városi derbit rendeznek a tvégén. A DEAC a DSZ-Eötvös DSE vendégeként lép pályára vasárnap 15 órától a Beregszászi Pál Szakközépiskolában. 

Kézilabda – tabellaszomszédok csatája

Újabb nehéz találkozó vár a DEAC másodosztályban szereplő férfi kézilabdacsapatára. Szombaton 18 órától az a PLER-Budapest látogat a DESOK-ba, amelyik tavaly az NB I/B. nyugati csoportjának bronzérmese volt. Egész nyugodtan beszélhetünk vérbeli rangadóról, miután a DEAC az ötödik, míg fővárosi ellenfele a negyedik helyet foglalja el a tabellán. A két csapat egyaránt három nyert és két vesztett meccset könyvelhetett el eddig, mindössze jobb gólkülönbsége miatt áll jobban a PLER. Látva a Szabó-tanítványok két ttel ezelőtti, hazai teljesítményét, újabb nagyszerű meccsben bízhatnak a kilátogató szurkolók.

Labdarúgás – ezüstös vizit

A DEAC futballistáinak is fel kell kötniük a nadrágjukat, hiszen a második helyen tanyázó ESMTK otthonában lépnek pályára vasárnap 14 órától. A tavalyi ezüstérmesnél kiemelten fontos lesz a stabil védekezés, vallja a csapat egyik alapembere, Karikás Krisztián. – A megszerzett labdákból igyekszünk gyors ellenakciókat vezetni. Nem szabad, hogy a fővárosiak ránk erőltessék a stílusukat, türelmesnek kell maradnunk – hívta fel a figyelmet a védő.

A megyei első osztályban vitézkedő csapataink közül a DEAC II játszik hazai környezetben, szombaton 13:30-tól a Derecske látogat a Dóczy utcába. A DASE vasárnap ugyanebben az időben Hosszúpályiban vizitál.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-10-19 12:20:00

további cikkek a témában
Responsive image
„DEAC-legeket” díjaztak

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-06-12 14:15:00

Responsive image
Pontokkal a bennmaradásért - heti meccsajánló

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-04-13 12:22:00

Responsive image
Heti meccsajánló - hazai derbik

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-01-19 14:19:00