Válogatott erősítés

2018-09-27 14:00:00

Újabb válogatott játékossal bővült a DEAC floorballcsapatának kerete. A 10-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes Radványi Balázs a Phoenix Fireball csapatából igazolt az egyetemistákhoz, s a sportcsarnok mellett a felsőoktatási intézmény óráit is rendszeresen látogatja majd.

A támadóként bevethető játékos a Debreceni Egyetemen folytatja tanulmányait, ezért kézenfekvő volt számára a „csapatváltás” is. A 45-ös mezbe öltöző Radványi röviden így összegezte benyomásait. „- Egy kicsit furcsa 11 év után máshol játszani, de már az első héten jól éreztem magam a csapattal, és izgatottan várom a pénteki mérkőzést.”

A DEAC-ban így már négyre nőtt a nemzeti csapatban is számításba vett játékosok száma. A legutóbbi nemzetközi megmérettetésen Pál Lóránt, Dorogi Kristóf, Lánczi András és Radványi Balázs is piros-fehér-zöld mezt ölthetett.

Mondhatni a legjobb ütemben csatlakozik a DEAC keretéhez Balázs, hiszen pénteken a tavalyi ezüstérmes SZPK-DESEF Komárom látogat Debrecenbe, amely mérkőzésen már ő is pályára léphet.

Salming OB I, 3. forduló:
Debreceni EAC – SZPK-DESEF Komárom
2018. szeptember 28. (péntek), 20:45
Debrecen, Kecskeméti János Sportcsarnok, 80 néző


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-09-27 14:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
„Tartalékosan” is jó eséllyel

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-01-26 11:09:22

Responsive image
Kiütéses DEAC-siker floorballban

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-02-26 11:51:00

Responsive image
Hat év után újra adunk floorball válogatottakat

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-05-30 10:10:00