Üveg az oroszok, a DEAC, Tomival a padon az ELTE ellen játszik

Frissítés: 2019-04-25 18:38:38

A DEAC női futsalosai szombaton idegenben harmadik sikerüket szeretnék elérni az NB2 felsőházában. Van rá esély, ám ezúttal a segédedző (egyébként az NB1-es csapat gólzsákja) Szentes-Bíró Tamás vezeti a lányokat, hiszen Üveges Kata a héten a magyar válogatottal edzőtáborozik, és a 26-i, illetve a 27-i oroszok elleni edzőmeccseken lép pályára.

1. Mit vársz az erős oroszok elleni meccsektől?
2. Magától a közös gyakorlástól a válogatottban?
3. A DEAC meccse bajnoki lemegy közben, nélkülde. Ott hogyan alakulnak a feladatok, mit vársz a lányoktol?

ÜVEGES KATA:

1. - Eddig az oroszokkal kevés gólos meccseink voltak, most sem gondolnám, hogy nagy különbség lenne a két csapat között. Keretük mindig is az egységességről, a rendkívüli fegyelmezettségükről volt híres. Nagyon jó kondicionális képességekkel rendelkeznek, mind atléta típus, kétlábasok, gólerősek, dinamikában is kiemelkednek, okosan és tudatosan billentik ki védekezésükből ellenfeleiket. Szerintem legfőképp a zárt védekezésre kell majd odafigyelnünk, bár úgy gondolom, hogy ismét a letámadásé lesz a főszerep. Ha jól csináljuk, visszaérünk védekezésben, sokat beszélünk a pályán, megfelelően kiegészítjük egymást, és a kontráink is pontosak, akkor nincs mitől félnünk, hiszen keretünk több kiemelkedő játékossal is büszkélkedik. Bízom egy szoros eredményben!

2. - Nehéz és fárasztó hétnek néztünk elébe, hiszen ilyenkor folyamatosan kapjuk a terhelést, a mentális felkészültségre is legalább ugyanakkora hangsúlyt fektetünk. De a megfelelő pihenés-terhelés arányokat megtartva következetesen fel lehet ezt az egészet építeni, ahogyan szokták is egy ilyen összetartáson. Izgatottan vártam újra a közös munkát!

3. - A távollétemben Debrecenben sem állnak meg a munkálatok. Edzőmeccsekkel egészítettük ki ezt az időszakot, mind a futsalosoknál, mind pedig az U19-es nagypályás csapatomnál. Mind a két helyen szoros mérkőzésekre számíthatunk, remélem, sikerül újabb fontos pontokat szereznünk!



Tomit is megkérdeztük.

- Mit vársz a csapattol, milyen lesz csajokat irányitani egy fontos felsőházi meccsen?

SZENTES-BÍRÓ TAMÁS:
- Szerencsére nem ez lesz az első mérkőzésem a csajok kispádjan, mivel a tavasz folyamán már egy jó pár alkalommal ott voltam velük és próbáltam segíteni Üveges Kati munkáját. Így nem egy ilyen fontos meccsen kell debütálnom. A csapattól ugyanazt a kiegyensúlyozott és eredményes játékot várom amit már a szezon során megszokhattunk, és mindenképpen 3 ponttal szeretnénk zárni a hétvégét!

A válogatott programja:

Április 26.,
Magyarország-Oroszország 18.00

Április 27.,
Magyarország-Oroszország 18.00

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Hargas Annamária/AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC
Deczki Vanda /WSH-PALMFOOD TOLNA-MÖZS

Mezőnyjátékosok:

Csepregi Gabriella /BELLATOR FERENTUM
Varga Adél /WSH-PALMFOOD TOLNA-MÖZS
Megyeri Boglárka /AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC
Ganczer Hajnalka/AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC
Kota Gabriella /HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE
Krascsenics Csilla /ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC
Krascsenics Petra /ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC
Gelb Mónika /ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC
Sipos Lilla /ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC
Nagy Anett /ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC
Üveges Katalin (DEAC)
Koch Fruzsina (TFSE)
Folk Zsuzsanna /HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

A DEAC pedig április 27-én, vasárnap 13.00 órától az ELTE-BEAC csarnokában lép pályára a női futsal NB2 felsőházában.

Hajrá, DEAC, hajrá, magyar válogatott, hajrá, Üveg!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Derencsényi István


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2019-04-25 18:35:21

további cikkek a témában
Responsive image
Két siker futsal utánpótlásban

Koppányi Szabolcs * 2018-02-25 16:44:55

Responsive image
Kincses Kolozsvár csak ránk vár....

Koppányi Szabolcs * 2017-08-13 10:27:18

Responsive image
Jó kapus már van, de kell még egy

Koppányi Szabolcs * 2018-07-06 07:31:46