A tehetség mindig utat tör magának...egy győztes csapat kapitánya, Gellérfi Sándor.

2019-06-17 11:00:00

Sokszor halljuk, hogy kihalt a magyar labdarúgó kultúra, és hogy a mai fiatalok számára már nem azt jelenti a labdarúgás, mint 30-40-50 ével ezelőtt az elődöknek.

Hogy ez mennyire nincs így, arról tanúskodjon a Gellérfi Sándorral készített interjú, aki példaértékű hozzáállásával magasan kiemelkedik kortársai közül.

1. Sorra mutatjuk be az idei U20-as bajnokcsapat tagjait, és azzal szembesülünk, hogy bár évek óta Debrecenben tanultok, sportoltok, az ország szinte minden tájáról érkezve tudtatok nagyon összetartó közösséget alkotni. Mucsony, Kazincbarcika, Putnok voltak az állomáshelyeid, mielőtt 2014-ben Debrecenbe tetted át a székhelyed. 5 év távlatában megtaláltad-e a számításaid a cívisvárosban? Mely edzőid voltak pályafutásodra a legnagyobb hatással és miért?

Egészen kicsiként kezdtem el futballozni, talán meg nem is emlékszem az első edzésemre, amelyre édesanyám vitt el óvodás koromban. Ekkor mar éreztem, hogy ha felnövök, sikeres futballista akarok lenni... ez volt az én nagy álmom. Lipcsei Imre kezei kezdtem el kicsiként elsajátítani a futball alapjait, később már Kőrösi Róbert és Kőrösi Gábor nevelgetett néhány évig.
Sorra jártuk vele a korosztályos bajnokságokat melyekben nem is szerepeltünk annyira rosszul . Ezek után igazoltam Putnokra, ami egy nagyon nehéz döntés volt, hiszen a szívem a Barcikához húzott az eszem pedig Putnokra ahol egy évet töltöttem el . Azután a bizonyos év után döntöttem úgy hogy én már biztosan a focival szeretnék foglalkozni ezért indultam el új kalandokat keresni és így kötöttem ki Debrecenben. Hogy megtaláltam-e a célomat? Úgy érzem meg, a labdarúgás iránti szeretetem csak erősödött ebben a futball és sport centrikus városban!

2. Nagypálya, futsal, strandlabdarúgás….úgy látszik neked mindegy a borítás és a pályaméret, mindenhol meghatározó játékos tudsz lenni a kortársaid között. Igazi őstehetség vagy, netalán csak még keresed az igazán neked való szakágat? Mi az amit a labdarúgás három szakágában amit a legjobban szeretsz? Footvolley, teqball, cageball, footgolfban is ki fogod magad próbálni, ha lehetőséged lesz rá, hogy teljes legyen a paletta?

Egészen kicsi korom óta minden pillanatomban jelen volt egy focilabda. Mindegy volt, hogy otthon játszottunk az öcsémmel a kertben vagy a barátaimmal az utcában, a focipálya kis elkerített műfüves pályáján. Mindig azon voltam, hogy minél jobban teljesítsek. Imádok nyerni nem, szeretem, ha a dolgok nem úgy sikerülnek, hogy abból vesztesen vagy rosszul jövök ki. Igazából ezért is próbáltam ki minden lehetséges formáját a futballnak, szeretem a homokot a látványos mozdulatok es a pazar megoldások miatt, a futsalt a gyors es pontos támadásvezetések, kontrák es a maximális koncentrációért... de semelyik szakágnak sincs olyan hangulata, mint amikor egy hatalmas stadionban játszol es mindenki lélegzetvétel nélkül figyeli és várja a te varázslatos mozdulataid ,melyeket később a kisgyerekek gyakorolnak majd. Igazság szerint Teqballozni szoktunk ki járni gyakran a barátaimmal a DEAC-pályára úgy gondolom ez nagyszerűen hat az ember labdaérzékére és technikájára mindemellett egy kifejezetten szórakoztató formája a labdarúgásnak!

3. Mint egy jó pásztor a nyájat, úgy tartottad idén össze az U20-as csapatot. Korábban is csapatkapitány voltál csapataidban, tehát ez a véredben van, vagy most értél be igazán a vezéri szerepkörbe? Milyen érzés a pályán, hogy a társaid maximális bizalommal vannak irántad, és ha kell vakon követnek téged?

Nagyon örültem mikor a többiek bizalmat szavaztak nekem, ez hatalmas felelősség. Mindig is úgy gondoltam nem kell karszalag egy játékosnak, hogy vezető szerepet töltsön be, ezelőtt sohasem voltam még kapitány, de a többi csapatomban is hasonlóan számítottak rám csak akkor nem volt ennyi feladatom, aminek kifejezetten örültem. Igaz néha nehézvolt, voltak viták/nézeteltérések, de ezeket sikeresen meg tudtuk beszelni és így nem lett belőle probléma.

4. Három csapatunkban is rendszeresen feltűnt a neved a jegyzőkönyvekben (U20/NB3/Nb1), az egyik, ha nem a legfoglalkoztatottabb játékosunk voltál. Belülről hogyan értékeled ezeknek a csapatoknak az ide szezonját, illetve mikben sikerült fejlődnöd a legtöbbet?

Ez úton is szeretném megköszönni minden edzőmnek, hogy az elmúlt szezonban bíztak bennem. Kezdeném az Nb1es felnőtt csapattal igaz ott még újonc vagyok de látszik a srácokon hogy mindannyian komolyan veszik és profik módjára állnak hozzá az edzésekhez meccsekhez , sajnos idén nem sikerült elérni a kitűzött célokat de úgy érzem jövőre nagy meglepetést tudunk okozni mindenkinek .
Folytatnám a sort az Nb3as felnőtt bajnoksággal, amiben lényegében az U20-as kerettel játszottunk plusz pár kiegészítő ember ...ez a bajnokság eléggé változatos volt voltak szép győzelmek és elkeserítő vereségek is de lényegében ilyen a futsal szerencsére tanulni jó volt ebben a bajnokságban az 1v1 es szituációkat a testi kontaktokat .
Végül, de nem utolsó sorban kicsit beszélni szeretnék arról a csapatról is mely két meccs kivételével nem tudott kikapni az elmúlt szezonban és ezzel meg is nyerte a bajnokságot. Az U20-as csaptunk lényegében nem csapat...család. Itt mindig mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz, bíztattuk egymást. Ha kellett kiálltunk egymásért, és ha kellett verekedtünk is egymásért. Egy végtelenül kitartó, akaratos és élvezetből focizó társaság volt a mienk. Mindent meg tudtunk beszélni egymással és bármi baj volt bizalommal fordultunk egymáshoz. Örülök, hogy a részese lehettem ennek az elképesztő csapatnak és a barátaimnak hívhatom ezeket a nagyszerű srácokat! A fejlődésem szempontjából talán a védekezést és a koncentrációt tudnám kiemelni, amiben most rengeteget fejlődtem, nyilván én ezt érzem, míg lehet az edzőim mást gondolnak.

+1. Hogy fog 5 év múlva kinézni szerinted a DEAC futsal csapatának kezdő sora, és mi lesz a szerepe a jövőben Gellérfi Sándornak benne?

A jövő mindig hatalmas rejtély marad, az ember számára elképzelni sem merem, mire lehetnek képesek itt az emberek, mindenesetben remélem fontos és meghatározó szerepem lesz benne!


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Zs. Levente
közzétéve: 2019-06-17 11:00:00

további cikkek a témában