A Nyírgyulaj ellen folytathatjuk a pontgyűjtést

Frissítés: 2019-09-04 17:39:04

A Debreceni Egyetem férfi futsalosaira pénteken újabb bajnoki vár. Elek Gergő legénysége a Nyírgyulajt fogadja a DESOK-ban, a meccs 18.30-kor kezdődik. Csapatunk az előző két fordulóban négy egységgel gazdagodott, Szabó Lajos reményei szerint újabb bravúrra lesznek képesek.

Minden várakozást felülmúlt a DEAC bajnoki rajtja a futsal bajnokságban. Tóth Attiláék az első játéknapon a legutóbbi idényben bronzérmes Veszprémet fektették két vállra idegenben, míg az előző héten a Berettyóújfalutól raboltunk értékes pontot.

Alakulatunk pénteken a Nyírgyulajjal méri össze az erejét. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egylet hozzánk hasonlóan négy egységet szerzett, Lovas Norbert tanítványai a Kecskeméttel remiztek, a Veszprémet pedig 1-0-ra győzték le. A nyírgyulajiaknál szerepel az a Kondás Kristóf, aki a 2018/19-es szezonban még a csapatunkat erősítette.  

Szabó Lajos elmondta, őt is meglepte a DEAC kiváló idénykezdete.

„Álmodni sem mertem ilyen startról. A Mezei-Vill öt másodperccel a vége előtt egyenlített, a végjáték miatt maradt bennem némi tüske. Szerintem a veszprémieknek és a berettyóújfaluiaknak sem ízlett a kemény védekezésünk. A Nyírgyulaj ellen sem mi számítunk az esélyesnek, ennek ellenére szeretnénk újabb meglepetést okozni” – fogalmazott a 18 éves játékosunk.

Szabó fiatal kora ellenére a jó nevekből álló bajnok ellen sem jött zavarba. Többször is bátran tört az Újfalu kapuja felé, jutalma pedig egy gól lett.

„Nagyon élveztem a mérkőzést. Nem foglalkoztam azzal, hogy az ellenfélnél milyen szintű játékosok szerepelnek. Elek Gergő vezetőedző támadásban úgymond szabad kezet adott, azt mondta, vállaljam be az egy az egy elleni szituációkat. Azt is kérte tőlem, hogy a védekezésről se felejtkezzek el. Hogy milyen céllal vágtam neki a bajnokságnak? Szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, amivel be tudom magam verekedni az utánpótlás-válogatottba” – mutatott rá Szabó.

A futsalosok hazai találkozóira szóló bérletek továbbra is megvásárolhatók, erről itt olvashatnak. A mérkőzést a diákok, a hallgatók és a nyugdíjasok 250-, míg a felnőttek 500- forintért tekinthetik meg.

Férfi Futsal NB I. - 3. forduló
DEAC - Nyírgyulaj KSE
2019.09. 06. (péntek) 18:30, DESOK

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-04 17:32:00

további cikkek a témában
Responsive image
Veszprémben próbálunk meglepetést okozni

Biró Ádám * 2019-08-24 09:00:00

Responsive image
NB3: pontos befejezés a bajnokságban

Biró Ádám * 2018-04-11 21:12:23