A Dunaferrhez sem feltartott kézzel utazunk

Frissítés: 2019-09-12 14:30:43

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Dunaferrel csapnak össze az NB I. negyedik fordulójában, a mérkőzés pénteken 19 órakor kezdődik. Mindkét csapat vereséget szenvedett az előző fordulóban, így valószínűleg a játékosokat nem kell külön motiválni az összecsapásra. Érdekesség, hogy a Fejér megyeieknél szerepel az a Faragó Lajos, aki a legutóbbi szezonban még a DEAC-ot erősítette.

Nincs megállás a futsal NB I.-ben, a hétvégén már a negyedik játéknapra kerül a sor. A DEAC-ra dunaújvárosi túra vár, csapatunk a Dunaferrt próbálja meglepni. Elek Gergő elmondta, a Fejér megyei klubnál is mozgalmasan alakult a holtszezon.

„A Dunaferr kerete szintén jelentősen átalakult, több kulcsember távozott, de őket igyekeztek az élvonalból pótolni. Többek között Faragó Lajos is következő riválisunkhoz igazolt. Ellenfelünk kicsit kétarcú csapat benyomását keltette eddig, hiszen a Haladástól nagyon simán kikapott, de a Mezei-Villt megszorongatta. Az újvárosiak mellett szól a hazai pálya és a nagyobb rutin, de nem adjuk olcsón a bőrünket, szeretnénk meglepetést okozni. Hogy mit várok a meccstől? Valószínűleg a hazaiak az egész pályás letámadásra fognak építeni, amire készültünk. Természetesen a dunaújvárosiak pontrúgásait is kielemeztük" - nyilatkozta vezetőedzőnk, aki elmondta, Varga Dániel és Esztergomi Ádám felépülése jó ütemben halad, de egyikükre sem számíthat a pénteki meccsen. Sajnos Rácz Zsolt sem lesz bevethető, neki egy vírusfertőzés miatt kell heteket kihagynia.

Csapatunk két bravúrral nyitotta a pontvadászatot, az első kanyarban a Veszprémet fektettük két vállra, majd ezt követően a bajnok berettyóújfaluiaktól raboltunk értékes pontot. A múlt héten a Nyírgyulaj már nagy falatnak bizonyult, hiszen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egylet 2-0-ra diadalmaskodott a DESOK-ban. Trénerünk szerint ebből a vereségből sokat lehet tanulni.

„A lefújás után átbeszéltük a fiúkkal, hogy milyen hibákat követtünk el. Mindenki egyetértett abban, hogy túl sokat egyénieskedtünk, emiatt pedig a csapatjáték háttérbe szorult. A védekezéssel ezen a mérkőzésen sem volt komolyabb probléma. Bízom benne, hogy okultunk ebből a bajnokiból. Úgy érzem, nem fogott meg minket a vereség, de nyilván a következő meccsen nyújtott teljesítmény alapján lehet ezt kijelenteni" - fogalmazott Elek Gergő.

Férfi Futsal NB I. - 4. forduló
Dunaferr Due Dutrade FC-DEAC
2019.09. 13. (péntek) 19:00, Dunaújvárosi Sportcsarnok

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-12 14:24:00

további cikkek a témában
Responsive image
DEAC - Csömör párharc a kupa-elődöntőben

Biró Ádám * 2018-02-23 12:23:34

Responsive image
Ma a Hali itthon!

Biró Ádám * 2019-01-04 13:18:51