Kósa Viktória: „Letettük a névjegyünket az élvonalban

Frissítés: 2019-09-15 16:49:28

A Debreceni Egyetem női futsalosai csodálatos győzelmet arattak a DESOK-ban szombat este. Üveges Katalin alakulata a bajnoki cím egyik fő esélyesének kikiáltott Astrát verte 4-3-ra. Csapatunk a szünetben még kétgólos hátrányban volt, de a második játékrészben ritmust váltottak a lányok, így második meccsüket is megnyerték az élvonalban.

A Tolna-Mözs legyőzése után az Astra skalpját is megszerezte a DEAC női futsalcsapata. Legutóbbi ellenfelünk az első félidőben ránk ijesztett, ugyanis kétgólos előnyre tett szert. A szünet után óriási változás történt a meccsen, hiszen négy perc alatt fordítottunk (3-2). A lefújásig még mindkét gárda egy-egy gólt szerzett, így a DEAC 4-3-ra diadalmaskodott. Az ütközet összefoglalóját itt olvashatják.

Az összecsapás egyik hőse Kósa Viki volt, aki két büntetőt is kifogott, így oroszlánrészt vállalt a három pont begyűjtéséből.

„Az első félidőben az Astra jobb teljesítményt nyújtott, de nem törtünk meg a hátrány miatt. Az öltözőben Kata (Üveges Katalin - a szerk.) azt kérte tőlünk, hogy jobban figyeljünk a védekezésre, és betartottuk az utasításait. A második játékrészben mindenki úgy ment fel a pályára, hogy meg fogjuk fordítani az eredményt. Bravúrnak tartom, hogy újoncként legyőztük a Magyar Kupa címvédőjét. A két sikerünkkel letettük a névjegyünket az élvonalban. Amennyiben a csapatot nem gátolja sérülés, és ha ennyire akar a csapat, a későbbiekben is szép eredményeket érhetünk el" - nyilatkozta kapusunk, aki kitért a fontos hárításaira is. „A büntetőknél nagyon koncentrálok, ilyenkor csak a labdára figyelek. A tízmétereseket kifejezetten szeretem, kihívásként élem meg ezeket a szituációkat.  Óriási motiváció dolgozott bennem, hiszen gyakorlatilag két évet kihagytam. Anyukám és az egyik bátyám nemrég ünnepelte a születésnapját, nekik is bizonyítani akartam" - mondta Viki.

Üveges Katalin szerint a meccs elejét kicsit túlizgulta a DEAC, ám a pihenő jót tett az egyletnek.

„Az első félidőben gyorsan kaptunk két gólt. Mindkét találat előtt mi hibáztunk nagyot. Hiányzott a kreativitás és az elképzelés a játékunkból. A nagyobb rutin is kijött a két csapat között az első húsz percben. Talán nem hittük el, hogy ezt a meccset meg tudjuk nyerni. Úgy éreztem, megijedtünk attól, hogy a tavalyi kupagyőztes érkezett hozzánk tele válogatott játékossal. A szünetben kicsit megdorgáltam a lányokat, de szerencsére megfogadták a tanácsaimat. Tudtuk azt is, hogy az eredmény nem reális, mivel sokkal többre vagyunk képesek. A második játékrészre egy teljesen más DEAC érkezett a pályára. Elkezdtünk letámadni, ami működött. A hajrá eléggé kapkodó volt, ekkor már csak túl akartuk élni a mérkőzést, és az eredményt tartottuk. Nem akarok a játékvezetéssel foglalkozni, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bírók sem könnyítették meg a dolgunkat. Nagyon boldog és büszke vagyok. Szerintem megérdemelten nyertünk, a maximumot kihoztuk ebből a bajnokiból" - nyilatkozta játékos-edzőnk.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-15 16:36:00

további cikkek a témában
Responsive image
Rossz kezdés után semmi sem sikerült

Biró Ádám * 2018-01-10 08:31:23

Responsive image
Vasárnap női futsal KUPAMECCS Debrecenben

Biró Ádám * 2017-11-04 12:29:42