Lehet törleszteni

Frissítés: 2019-12-12 10:52:35

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Dunaferrt fogadják a DESOK-ban pénteken 18.30-tól. Az újvárosiak szeptember közepén 7-2-es győzelmet arattak a DEAC ellen hazai környezetben. A válogatottban nemrég debütáló Tóth Attila szerint nem lesz könnyű dolguk, de szeretnék itthon tartani a három pontot.

A DEAC jelenleg az ötödik helyen áll a táblázaton, míg a dunaújvárosiak a hetedik pozíciót birtokolják. A két csapat között mindössze egy egység a különbség, ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy nagyon fontos összecsapás előtt áll Elek Gergő együttese. A Fejér megyeiek nincsenek kirobbanó formában, mivel az előző hat bajnokijukat nyeretlenül zárták.

"Kemény meccsre számítok. A Dunaferr egy agresszív csapat, kicsit a mumusunknak is számít, ennek ellenére szeretnénk győzni hazai pályán. Az őszi mérkőzésén a szerencsével hadilábon álltunk, hiszen az első félidőben gyakorlatilag az újvárosiak összes lövéséből gól született. Végig futnunk kellett az eredmény után, ami megterhelő volt. Nyilván jó lenne visszavágni a vereségért, ez is motiváció lehet pénteken. Emellett a felsőházba akarunk kerülni, ehhez pedig elengedhetetlen lesz a három pont begyűjtése" - nyilatkozta Tóth Attila.

Együttesünk hétfőn a Nyírgyulajjal vívott fordulatos mérkőzést. A nyírgyulajiak csarnokában sokáig jól tartottuk magunkat, ám a végjáték nem a terveink szerint sikerült, ellenlábasunk 7-4-re győzedelmeskedett.

"Mindenképpen építhetünk erre a teljesítményre, hiszen harminchét percig tartottuk a lépést az egyik éremesélyessel, ami biztató. Ha hasonló produkciót nyújtunk a következő találkozónkon, akkor nem lesz probléma" - fogalmazott 22 éves játékosunk, aki ebben a szezonban kilenc találatot szerzett már a bajnokságban.

A magyar válogatott nemrég Oroszországgal játszott két felkészülési mérkőzést. A mieink az első összecsapáson 3-2-es vereséget szenvedtek, de a visszavágón 2-1-re diadalmaskodtunk. Nemzeti együttesünkben Szentes-Bíró Tamás és Tóth Attila is debütált.

"Kicsit peches voltam, mivel a harmadik edzésen meghúzódtam. Ettől függetlenül óriási örömöt jelentett, hogy magamra ölthettem a válogatott mezét. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, a srácok is segítettek, hogy a beilleszkedés könnyen menjen" - mondta Tóth Attila.

Férfi futsal NB I. 13. forduló
DEAC-Dunaferr
2019. 12. 13. (péntek) 18:30, DESOK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-12-12 10:44:00

további cikkek a témában