Szülinapi ajándék: négyes döntőt vívhat a DEAC a Magyar Kupában - Nyíregyházán

2018-02-22 11:03:05

A DEAC futsalcsapata a hazai 2-1 után a Magyar Kupa legjobb 4 együttese közé jutásért vívott visszavágón - Gödöllőn, Elek Gergő edző szünetésnapján - sokkal könnyebben győzött, mint idehaza, eloszlatva ezzel az érte szorítók félelmeit. Összesítésben 8-1-es eredménnyel a DEAC került a final fourba, amelyet Nyíregyházán a Continental Arénában rendeznek MÁRCIUS 3-4-én. A sorsolást csütörtökön meg is ejtették (ma), eszerint a Rubeola és a DEAC, valamint a Haladás és a Mezei Vill csap össze az elődöntőben.

Magyar Kupa, a legjobb 4 közé kerülésért, visszavágó
2018. február 21. Gödöllő

Covritas Futsal Gödöllő - DEAC 0-6 (0-4)

STATISZTIKA: http://futsalhungary.hu/merkozes/?itemId=1319086

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

1. A mostani 6-0 - és a hazai 2-1 - eredményezi, hogy a final fourba kerültünk. Mondtad, hogy most csak az eredmény lesz a fontos. Ez remek! Ám most már megkérdezhetjük, hogy egyébként a játékunk is tetszett?

ELEK GERGŐ:
- A játékunk épp úgy rendben volt, mint az első meccsen. Csak akkor nem volt szerencsénk. Ugyanannyi kapura lövésünk volt, mint az előző meccsen, csak most jobb százalékban lett ezekből gól. A pontrúgásainkal voltam kifejezetten elégedett, kezdünk ráérezni, hogy mekkora fegyver ez! A nem feltétlen első két soros játékosok beszállása a másik pozitívum! Szerintem mostantól mindenkinek küzdenie kell a helyéért mert nincs bérelt hely! Az eddigi sorokon kívüliek már a spájzban vannak!

2. Hazafele az ünnepelt fizetette a sört vagy a debütáns gólszerző, esetleg más?

ELEK GERGŐ:
 - Én fizettem. Volt éneklés, öngyújtó-gyertya, megható volt!

Erről "full eredeti" képünk is van ;)


Mint emlékezhetünk első mérkőzésen a DEAC végigtámadta a meccset, ám 1-0 után egyenlített a rivális, majd csak a véghajrában sikerült nagy nehezen legalább a győzelmet kicsikarni. Ahogy Elek Gergő akkor fogalmazott, szerinte Fortuna is segítette a Gödöllőt, de még inkább az, hogy a kihagyhatatlant is kihagytuk - másképp fogalmazva önmagunk ellen nincs gyógyszer, ha nagyon nem mennek a befejezések.

Ezúttal azonban hiba nem volt abban, hogy legalább támadásaink jó részét értékesítsük, ezáltal végül NEM szereztünk kellemetlen meglepetést az értünk szorítóknak.

Két játékosunk duplázott, a kisebb sérüléséből visszatérő Kondás Kristóf, valamint Tóth Attila is. Sándor Bence és Varga Dani pedig 1-1- gólt jegyzett.

Faragó Ádám kapust gyorsban megkérdeztük, miben látta a mai siker okát. Szerinte a hazai meccsnél okosabb játékot mutatott be a DEAC, a kapu előtt pedig "kegyetlenek" voltunk. Az elején szerzett gólok elvették a hazaiak kedvét, meg nem is igazán tudtak mit lépni erre.

Bravó, srácok! Üdv a Magyar Kupa legjobb 4 csapata között!

A final four helyszíne tehát a régi Bujtosi Sportcsarnok (most Continental Aréna) lesz Nyíregyházán, jövő hétvégén (MÁRCIUS 3-4.). Előtte még hétfőn (febr. 26.) idegenben, a fővárosban vív fontos NB1-es bajnokit a DEAC, aztán következhet a négyesdöntő - remek riválisok ellen.

A meglepetéscsapat a Rubeola FC Csömör lesz, amelyik nemcsak a Győrt (!) verte ki korábban, de legutóbb a Fradit is (5-0 otthon, 3-4 idegenben, összesítésben 9-3 a Rubeolának). Mellette az NB1-et toronymagasan vezető Mezei Vill FC Berettyóújfalu is ott lesz a döntőben. Ők a Dunakeszi Kinizsi FC-t 14-2-es összesítéssel (10-1 és 0-4) ütötték el. A szintén nagyon erős Swietelsky VSE Haladás sem bízott semmit a véletlenre, ők 10-2 és 0-8 után összesítésben 18-2-vel intézték el az ELTE-BEAC együttesét. Mi, a DEAC pedig mint már írtuk, itthon 2-1-re, idegenben 6-0-ra múltuk felül a Covritas Futsal Gödöllő csapatát.

A final foruban ott lesz tehát a jelenlegi NB1-es éllovas Berettyóújfalu, a pillanatnyilag 3. helyezett Haladás, valamint a most 8. DEAC. A második vonalat a jelenleg az NB2 Keleti csoport 2. helyén álló patinás Rubeola képviseli majd. SORSOLÁS MA!!! Kíváncsian várjuk!


FRISSÍTÉS!


BREAKING NEWS!!! Megvan az ellenfél: az óriásölő RUBEOLA lesz a DEAC ellenfele az elődöntőben, míg a Haladás a Berettyóval csap össze a másikban!!!

Elek Gergő röviden kommentálta mindezt: "Örülök, így van esélyünk."

Duma és öngyújtós kép: Koppányi Szabolcs
Fotó: (címlap) Beregszászi Fanni


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-02-22 11:03:05

további cikkek a témában
Responsive image
Buzánszky Kupa: a DEAC Csajok magabiztosan kezdtek

Koppányi Szabolcs * 2018-04-05 23:35:57

Responsive image
Esélytelen volt a Szolnok a DEAC-os csajok ellen

Koppányi Szabolcs * 2018-01-07 22:08:47

Responsive image
Készülnek a futsalosok és a kézisek

Koppányi Szabolcs * 2017-08-11 15:11:43