Félénk kezdés után a győzelem is kinézett a srácoknak

Frissítés: 2018-04-15 08:01:56

Mint már tudósítottunk róla, pénteken egy hektikus meccsen szenvedett szűk vereséget a DEAC NB1-es futsalcsapata hazai környezetben a Dunaferr ellen. A gyengébb kezudés után a második félidőben remek dolgokat láthattunk srácainktól a pályán. Ám végül a szerencsésebb alakulat elvitte a bajnoki pontokat Debrecenből. Edzőnk szerint több oka is volt mindennek. (Igaz, lassan már a következő, semmivel sem könnyebb összecsapásra kell koncentrálnia a DEAC-nak - április 23-án, idegenben.)

ELEK GERGŐ:
- Az első 10 perc katasztrófa volt, meg voltunk ijedve, illetődve, fogalmam sincs miért... Miután ebből kilábaltunk egyenlő ellenfelei lettünk az Újvárosnak. A második félidőben, miután talpra álltunk, eldőlhetett volna a mérkőzés a mi javunkra is, de nem volt szerencsénk. Sajnos néhány kulcsjátékos mélyen tudása alatt teljesített, akartak, de most nem ment nekik a játék, ez az amatőrizmus velejárója.

A DEAC - Dunaferr 2-4 meccs tudósítása IDE KATTINTVA olvasható el ismét.

TÖK EGYFORMA MUTATÓK EGYELŐRE!


Legközelebb április 23-án a Nyírgyulaj ellen idegenben játszik DEAC (Nyírbátorban). Két, eddig igen hasonlóan teljesítő gárda találkozik a papíron esélyesebb pályáján. 

A nyírségiek a play off első körében a Berettyó otthonában csak 2-1-re kaptak ki, majd otthon szintén 1-gyel a Dunaferrtől. Ezt követte egy 2-0-ás siker a Fradi pályáján. Így jelenleg a rájátszásban voltaképp ugyanúgy a Ferencvárost verték meg, mint a DEAC (mi az első körben), és a két legerősebb ellenféltől kaptak ki (igaz, ők csak 1-1 góllal, míg mi a Berettyótól 4-gyel, a Dunaferrtől 2-vel). Vagyis azzal a 2 ponttal előzik meg a DEAC-ot, amelyet az alapszakaszi jobb helyezésük miatt kaptak a rájátszás indulásakor. Katt a tabellára!



Nagyon nehéz mérkőzés lesz a mieink számára ez az idegenbeli keleti derbi, ám ha a tökéleteshez közeli podukcióval rukkolnak elő a srácok, akkor van sansz a pontszerzésre idegenben is a gyulajiak ellen. Ugyanakkor ne feledjük, hogy az eddigi meccseken mindig voltak olyan kisebb rövidzárlataink a Nyírgyulaj ellen, amelyek alapjában meghatározták a mérkőzés végkimenetelét (3-5 itthon, 2-1 idegenben nekik, főleg utóbbi volt fájó, hiszen az utolsó pillanatokban hullajtottunk el pontokat). Na, ezeket kellene a lehető legminimálisabbra redukálni!

KIS EMLÉKEZTETŐ a SZABÁLYOKRÓL

Az élvonalbeli futsalbajnokság rendszere szerint ugyebár a rájátszásban van két csoport, mi az "A" jelűben szerepelünk. 

A két egyforma csoport tagjai oda-vissza játszanak egymással (8-8 meccs mindenkinek - mi eddig 3-at vívtunk meg), majd a két csoport 1. helyzettjei a bajnoki aranyért, a 2. helyzettjei a bronzért játszanak "keresztben" egymással. 

A két 3. helyezett a bajnoki 5. helyért, a két 4. helyezett a bajnoki 7. helyért, míg a két tolsó (5. helyezettek) a kiesés elkerüléséért vívnak meg végül.

Az elsődleges feladat tehát csoportunkban az utolsó helyet elkerülni (NB1-es újoncként), hiszen akkor már biztos, hogy nem a kiesés elkerüléséért harcolunk a végső szakaszban.

Ha mégis az utolsó helyen végeznénk csoportunkban (jelenleg a Fradi áll ott, mi eggyel előtte), akkor pedig mindent bele kell adni, hogy a másik csoport utolsóját legyűrjük majd. Ott úgy néz ki, hogy ha nem borul feje tetejére a világ, akkor a Bőny és az Aramis közül kerülhet ki ez az utolsó alakulat - még talán a Veszprém lehet veszélyben, ha nem figyel oda...

Ám jobb lenne biztosra menni!!!

Hajrá, DEAC! 

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-04-15 08:00:51

további cikkek a témában
Responsive image
Bizakodóak vagyunk, de nem bízzuk el magunkat

Koppányi Szabolcs * 2017-11-05 17:57:29

Responsive image
Ferencvárosi TC U20 - DEAC Futsal Club U20 4:7

Koppányi Szabolcs * 2017-09-08 18:14:41

HÍRDETÉS