Ferencvárosi TC U20 - DEAC Futsal Club U20 4:7

DEAC * 2017-09-08 18:14:41

A DEAC NB1-es U20-as csapata megerősítve néhány NB3-as kerettaggal lejátszotta soron következő felkészülési mérkőzését a tavalyi korosztályos negyedik helyezett FTC csapatával.

A sokszoros volt futsal válogatott és BME felnőtt vezetőedző Csernai Gábor edzette FTC U20 soraiban több U17-es játékos is szerepet kapott, de a Zsuponyó Levente által nevelgetett DEAC utánpótlás számára így sem ígérkezett könyűnek a találkozó.

Mindkét csapat 12 mezőnyjátékost vetett be a mérkőzésen, ezáltal végig nagy iramú, gyors játékot láthattak a kilátogató érdeklődők.

A fizikálisan a mérkőzés nagy részében ellenfelé növő DEAC csapatának fiataljai a kezdeti tapogatózó játékot követően előbb megszerezték, majd növelték előnyüket a vendéglátókkal szemben.

Koroknay Péter gólerős játékának köszönhetően a megszerzett előnyt a mérkőzés végéig sikerült megőrizni.

FTC U20-DEAC U20 4-7
Gólok:Koroknay (3), Vad, Ökrös, Révai, Pázmándi

Zsuponyó Levente: Ismételten örömteli volt látni, hogy milyen szép számmal vettek részt játékosaink ezen fővárosi túrán a késői időpont ellenére is. Amennyiben a keret tagjai kicsit komolyabban veszik az edzések látogatását, biztos vagyok benne hogy sok szép percet hoz a csapat számára a szezon. Van egy olyan a futsal iránt elkötelezett magja a csapatnak, amely jó stabilitást ad a DEAC jövője számára. Komoly következtetést azonban nem szabad levonni a láthatóan még nem teljes fordulatszámon pörgő elelnfelünk ellen aratott felkészülési mérkőzés győzelemből!

 

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC


további cikkek a témában

HÍRDETÉS