Dupla hab a tortán

Frissítés: 2018-06-11 17:57:35

Elek Gergő edző értékelte a DEAC férfi futsalcsapat NB1-es idényét. Az NB2 bajnokaként egy éve feljutott együttes végül a 10 csapatos élvonal 6. helyén végzett, magabiztosan bennmaradva. 

Az NB1-es alapszakaszban (18 meccs) a 9. helyen végzett a DEAC, szokva a "magaslati levegőt". Majd a rájátszás során az "A" csoportban a Berettyóújfalu és a Dunaferr mögött a 3. helyre verekedte fel magát - megelőzve a Nyírgyulajt, valamint a Ferencvárost. 

A másik csoport ("B") harmadik gárdájával (Veszprém) az 5. helyért vívott a DEAC párharcot, itt azonban a bakonyiak bizonyultak jobbnak. Ezzel együtt a szezon sikeres, és az alap célt, vagyis a bennmaradást simán túlteljesítette Elek Gergő edző alakulata. 

Azt se feledjük, hogy a Magyar Kupában a legjobb 4 közé jutott a DEAC, s bár a nyíregyházi final fourban nem sikerült a dobogóra állni, ez a sorozat is szép eredményt hozott a mieink számára.

AZ EDZŐ MONDJA

1. Sok feladatod volt a 2017/18-as NB1-es szezon során. A tavaly az NB2-ben bizonyított keret szükségszerű átalakítása valamelyest, hiszen voltak távozók és érkezők is, bár egy jó alap megmaradt. Aztán ugye jó pedagógusnak is kell lenned, mert más az NB1, mint az NB2, így nyilván a kezdeti átállást is segítened kellett a fejekben. Továbbá az idény során is voltak változások a keretben, sőt, az utánpótlásból is bekerült néhány tehetség. Nem folytatom... Te melyik feladatodat tartottad a legnagyobbnak ezek közül?


ELEK GERGŐ: - Több új játékossal kezdtük az idényt, mint az szükségszerű lett volna. A túl sok távozót kellett pótolni először, ami sikerült. Elindultunk egy úton, a fejlődés útján, meg kellett szoknunk, ezt a sebességet, ami sokszorosa a másodosztályénak. 2017 év végére ez sikerült. Ezután következett egy mélyrepülés, amiből végül is kulcsjátékosok távozása és érkezése révén lábaltunk ki! Ez volt a legnehezebb időszak. Nem gondoltam, hogy olyan játékosok távozása vezet a fejlődéshez akikkel évek óta együtt dolgozunk és húzó emberek voltak. Ez volt a legnehezebb.

2. Ha egy tömör mondattal jellemezned kéne a tavaly az NB2-ben bajnokságot nyert DEAC-ot, s ugyanígy eggyel az idén az NB1-ben végül simán bennmaradó csapatot, mi lenne ez az 1-1 mondat?

ELEK GERGŐ: - (NB2) Buliból vertünk meg mindenkit az NB2-ben. (NB1) Kétszer újjászületett nagyon szépen fejlődő csapat.

A fotókra kattintva nagyíthatók.



3. Ha már jellemzők, miben kellett a legtöbbet változni a másodosztályhoz képest - s ez mennyire sikerült szerinted?

ELEK GERGŐ: - Mindenképp a sebességben, mind gondolkozás, mind fizikai téren.

4. Te mit tanultál leginkább az elmúlt idényben a futsalról, a csapatunkról, vagy akár saját magadról, mint edzőről?

ELEK GERGŐ: - Pszichikai téren fejlődtem szerintem leginkább. Vannak a taktikai elemek amiket megtanít az edző a csapatnak, de ezeket más edző is megtanítja, pszichikailag kell tudni befolyásolni a játékost. Az hogy nyerni akarjon az az alap kéne, hogy legyen, nem volt sajnos mindig így... Ha már nyerni akar rendben, de ne akarjon görcsösen, ha elront valamit azonnal lépjen tovább, a futsalban nincs idő bosszankodni, mert azzal újra ártasz a csapatnak. Dunaújvárosban azért kaptunk gólt, mert 2 játékos a fejét fogta egy kihagyott helyzet miatt. Ilyen és ehhez hasonló helyzetek megoldásában fejlődtem szerintem a legjobban.



5. A legkellemetlenebb és a legkellemesebb momentum a szezonban?

ELEK GERGŐ: - Az említett játékosok távozása volt a legkellemetlenebb. A legkellemesebb a második szakaszban a Ferencváros legyőzése volt, mert azon a meccsen majd minden téren felülmúltuk az ellenfelünket, taktikailag érettek voltunk, ott éreztem, hogy ez jó.

6. Melyik meccsen nyújtották a srácok azt leginkább, amire te is csettintesz, hogy na, ez ott volt?!

ELEK GERGŐ: - Az első kulcsmérkőzés az első győzelmünk volt, az FTC ellen idegenben nyertünk 1-0-ra. Ez azért is különleges, mert nem kaptunk gólt. A következő az imént említett mérkőzés. A hab a tortán pedig a Mezei elleni pontszerzés és a Nyírgyulaj elleni győzelem. Dupla habos lett az idei torta!



7. Hogyan tovább? Meddig lesznek edzések, s milyen jellegűek, Nyáron előreláthatóan milyen eseményeken szeretnéd, ha részt venne a csapat majd - a felkészülés jegyében. Illetve mikor tervezed, hogy újra munkába áll majd a garnitúra?

ELEK GERGŐ: - Az edzések véget értek. Nyáron a legfontosabb teendője a játékosoknak a pihenés, nagyon hosszú volt a szezon, rájuk fér. A tervek szerint augusztusban kezdjük a felkészülést, ez akkor változhat, ha korábban kezdődik a bajnokság.

8. Ja, a legfontosabb: gondolom maradsz vagy még nincs pont a papíron?

ELEK GERGŐ: - Szeretnék maradni és a vezetőség is ezt nyilatkozta. De még nincs szignó a papíron, reméljük hamarosan lesz!

9. Még korai talán ezt kérdezni, de mit gondolsz, mennyire maradhat együtt ez a keret, illetve van-e tervbe véve igazolás?

ELEK GERGŐ: - Már beszéltünk a játékosokkal, lesznek távozók és érkezők, de a csapat törzse megmarad. Nevesíteni ezeket egyelőre nem szeretném.



Duma és 2., 4. fotó: Koppányi Szabolcs
Fotó (csapatkép és 3., 5. fotó): Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-06-11 17:55:36

további cikkek a témában
Responsive image
Az edző dicsérte csapatát a vereség után is

Koppányi Szabolcs * 2017-10-17 10:45:35

Responsive image
A Veszprém lesz a DEAC ellenfele az 5. helyért

Koppányi Szabolcs * 2018-05-28 23:00:24

Responsive image
Újabb lépést tehetnek a csajok a dobogó felé

Koppányi Szabolcs * 2018-01-19 11:33:03

HÍRDETÉS