A tavalyi ezüstérmest sikerült legyőzni idegenben

Zs. Levente * 2017-09-20 12:04:16

A tavalyi másodikat sikerült legyőzni idegenben

DUNAFERR DUE RENALPIN FC - DEBRECENI EGYETEM AC 1-2 (1-0)
Férfi futsal felkészülési meccs
2017. szeptember 18. Dunaújváros

Varga Dani és Buka Bence góljaival fordított idegenben és nyert az NB1 előző idénybeli ezüstérmesének otthonában a DEAC hétfőn. Az eredmény kiváló, ahogyan a játék sem volt rossz - sőt. Ám ahogy edzőnk is mondta, ez egy felkészülési mérkőzés, a lényeg majd a bajnokikon dől el.

Ezzel együtt is gratulálunk a DEAC-nak!

A dunaújvárosi összecsapást a két tréner a következőképpen látta.

SCHRANZ BALÁZS (Dunaújváros):
- Csalódott vagyok, de elsősorban nem az eredmény miatt. Én mindig győzni akartam a mérkőzéseken. Tudom, hogy nehéz másfél-két hónapot úgy edzeni, hogy nem játszol tétmeccset. De! A helyzeteket talán akkor is be kellene rúgni, a begyakorolt figuráinkat akkor is meg kellene csinálni, és akkor is a győzelemre kellene törekedni. Próbálom reálisan nézni, az ellenfélnek is rengeteg helyzete volt, de ők eggyel többet rúgtak be mint mi. Keresem az okokat és remélem, hogy a fiúk is ezt teszik."

ELEK GERGŐ (DEAC):
- „Nagyon jól mentünk, és a játék képe alapján úgy érzem, hogy abszolút fölvettük az NB1-es iramot. Szép reményeket adhat a mai eredmény, de ne felejtsük el, hogy ez nem egy bajnoki mérkőzés volt, plusz két válogatott játékos is hiányzott a Dunaferrből. Az eltervezett munkát elvégeztük, ezért nyugodtan kezdhetjük az idényt. Az én fiaim nagyon pörögtek. Számukra most egy vizsgaév következik. Mindenképpen a bent maradás a célunk.”


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Zs. Levente


további cikkek a témában
Responsive image
Véget ért az átigazolási szezon

Zs. Levente * 2017-09-05 22:33:50

DEAC - Egy évszázad

Zs. Levente * 2017-07-20 11:59:17

HÍRDETÉS