Erdős és Üveges házi gólpárbaja: 5-5

Frissítés: 2018-10-08 10:37:16

Az Egert amennyivel lehetett legyőzte a lánycsapat vasárnap délután, ami a csajok önbizalmának vélhetően jót tett. Az utánpótlásból felhozott ügyes kapussal, látványos találatokkal, gólkülönbséget növelve. Egy hét múlva a kupában sokkal nehezebb feladatunk lesz.

Női futsal NB2, keleti csoport, 4. forduló
2018. 10. 07. Debrecen, DESOK

DEAC - Eger SE 15-1 (7-1)
STAT ITT 

KÉPGALÉRIA ITT

Gólszerzőink:
Erdős Edina, Üveges Kata (5-5), Horváth Viktória, Mága Alexandra (2-2), Bornemissza Barbara (1).

ÜVEGES KATA:
- Az eredménnyel elégedett vagyok, a játékkal nem. Sok dolog volt, amit a múlt heti meccsünk után kértem a lányoktól, hogy valósítsanak meg. A helyzetkihasználásunk jobb volt, de több alap szöglet- vagy szabadrúgásvariációt, amelyeket gyakoroltunk nem láttam viszont. Játékosaink ugyanakkor kreatívak voltak több esetben is, ám az ellenfél is gyengébb volt, mint a Nyírség. Egészében véve ez az eredmény teljesen rendben van.

Nagyításért katt a képekre.



A MECCSRŐL

A sereghajtó látogatott Debrecenbe, ám az Egert lebecsülni óriási butaság lett volna, hiszen például legutóbb is lőttek 6 gólt a Szolnoknak (igaz, már akkor, amikor minden rég eldőlt - és valószínűleg a cseresort játszatta a Szolnok). Mindenesetre a DEAC komolyan véve ellenfelét, már az első félidőben döntésre vitte a dolgot, s bár a második félidő első felét ellazsálták a mieink (értsd jól "csak" egy gólt lőttek ekkor 10 perc alatt), aztán ismét felpörögtek, és a vége kiütés lett.

Nem adnak érte plusz bajnoki pontokat, de az egrieket eddig senki sem verte meg ilyen különbséggel. Más kérdés, hogy túlzás nélkül állítható, nagyjából 10 jelentős, ajtó-ablak helyzetet még ki is hagytak a mieink...

BOSSZÚS NYITÁNY UTÁN FELSZABADULT FÉLIDŐ

Az alaphangot Erdős Edina (Herci) adta meg egy szép góllal (1-0), amire azonnal jött is a válasz Barta Kincsőtől. Így 1 perc elteltével már 1-1 állt az eredményjelzőn. Magyarán a múltkori meccs kísértett hirtelen, amikor szintén előadtunk egy hasonló produkciót, hogy gólunk után rögtön kaptunk is egyet.

Szerencsére a párhuzam eddig tartott a két találkozó között. A DEAC, bár nem volt elég koncentrált minden helyzeténél, de innentől hozta azt, amit el lehetet várni a lányoktól.

A játékosedző Üveges Kata egy szép keresztpassz után a kapufához érkezett (jó játék volt), s nem véletlenül, hiszen rá jött ki a figura, amit pontosan fejezett be (2-1). Ezután Horváth Petra (Horváth Viki ikertesója) és Dancs Rebi is nagyon agilisan játszott, átfűzték magukat akin csak tudták, ám újabb gólokat nem ők értek el végül. A 8. percig kellett várni a megnyugtató 3. találatra, addig többen is tesztelték a vendégek igen jól védő kapusát. Bornemissza Barbi például kilencről lőtt, de bravúrral védett Varga Linda. Igaz, ekkor a rivális talán legügyesebb mezőnyembere, Szanyi Mária is ijesztgetett egy jót: futtából, jobb szélről, vagy 14 méterről lőtt hatalmas kapufát. Ám a szórványos egri lehetőségek egyike volt ez csak.

Aztán már a mi perceink következtek: Erdős Edina már második gólját jegyezte, midőn jó játék végén közelről talált be (3-1). Majd a 10. percben Üveges Kata is duplázott (sőt, ő már 3-nál járt ezzel). Először végigvitte a támadást egyedül, majd a végén kötényt adott a kapusnak is, aztán egy szép visszapassz után egyedül találta magát Kata az ellenfél kapujától 10 méterre, s az egriek megtanulták, hogy őt nem szabad őrizetlenül hagyni, bár látszott mozdulatain, hogy a passz lehetőségét keresi, ám ilyen szituációban lőni kellett: a labda be is vágódott a kapu bal oldalába (4-1, 5-1).

Előtte mókás jelenetet is láthattunk, amikor a vendégek kapusa és mezőnyembere pókfociban látható módon tisztázott valahogy: végül a játékos lába között akadt el a labda, a gólvonalon. Ám nem ment be.

Bornemissza Barbi pompás sarokpasszal továbbított - még mindig a félidő derekán jártunk csak -, ami gólt érdemelt volna, de nem alakult ki végül konkrét gólhelyzet belőle. Ellenben Horváth Viki cirka 12 méterről, ha már arra járt a bal felsőbe zúdított egy szép lövést (6-1).

A szünet előtt még Üveg egyszer beköszönt (7-1), amikor a kapust is leültetve talált utat labdájának a kapuba.

A hátralévő percekben inkább érdekes, mint eredményes jeleneteknek lehettünk szemtanúi. Dancs Rebi például egy a lelátóról visszadobott labdából kapott kötényt (mosolygás volt... :D) - bravó az ügyeskezű szurkolónak.

MÁSODIK FÉLIDŐ - SZENDERGÉS UTÁNI GÓLZÁPOR

DEAC-helyzetekkel indult a következő játékrész, illetve néha kaotikus jelenetekkel, de azért ebből is mi jöttünk ki jobban. Igaz, néhány perc alatt már 10-12 gólnál járhattunk volna összességében, ám egyszer sem zördült meg a háló (gólt érően). Mága Alexandra remek lepörgős csele után, majd Üveg hasonló egyéni akciózása után is elmaradt a találat. Herci pedig szemből, 6 méterről lőtt mellé, Horváth Viki meg a kapufát trafálta telibe. Tóth Nóra pedig - a hátsó kőkemény tisztogatásai után - elöl keveredett helyzetbe, de ő is a kapusba lőtt balról.

Mielőtt még aggódhattunk volna, hogy a lányok elfelejtették az első félidei receptet, Bornemissza Barbara egy tőle majdnem elpattanó labdába ért bele ügyesen, s pöckölt közelről a kapuba (8-1).

Igaz, ezután ismét jó darabig góltalanok maradtunk. Volt másfél méterről középről mellé rúgott helyzetünk is (!), de legalább fiatal kapusunk, Ratku Dóra is munkához jutott, aki egy rajta már túljutó labdát fülelt le ügyesen, visszanyúlva.

A DEAC utánpótlásból felhozott kapus Tóth Renátát helyettesíti egyelőre, akinek részleges combizom-szakadása van (ő a meccset a lelátóról nézte, és elmondta, hétfőn megy vissza az orvoshoz, s egyelőre nem tudni mikor edzhet, játszhat - de már javul a lába, úgy érzi).

Aztán elkezdődött az egri kapu szőnyegbombázása! Üveges Kata a bal kapufát törte el majdnem, sőt, később a kapust is kilőtte a vonalról. Szegény olyan rosszul találkozott a labdával, ami halántékon vágta, hogy gyakorlatilg mint egy zsák dőlt el, és egy pillanatra mintha az eszméletét is elvesztette volna. Sokáig ápolták Varga Lindát, aki csodák csodájára folytatta utána a védést - a tudósító biztosan nem tette volna, ám ő így érezte.

Előtte azonban még kapott egy gólt az Eger, méghozzá Erdős Edinától, aki egy kipattanót pörgetett át szépen a hálóőr fölött (9-1).

Az újraéledt egri kapus nemsoká egy újabb nagy Üveges bombát hatástalanított - ezúttal szerencsére nem fejjel -, majd megkapta a tizediket is (10-1). Játékosedzőnk centerből befordult, majd mivel nem bántotta senki, szépen felemelte a labdát. Még ugyanebben a percben Mága Szandi is betalált (11-1), sőt, egy percre rá ismételt is (12-1), Ferencz Noémi okos, hosszú passza után.

A véghajrára is maradt pár hazai találat. Erdős Edina Horváth Viki pompás pörgetésével lódult meg a bal oldalon, s gurította el a kapus mellett a labdát (13-1). Majd ugyanő agilisan kérte oldalberúgás után a labdát, amit Mága Szandi pontosan oda is tett a lábára, Edina pedig a kapuba terelte azt (14-1).

A szerepek cseréje folytán ezután Viki volt a befejező, de először még célt tévesztett, aztán viszont már nem, s elegáns gólt szerzett (15-1).

Itt a vége, fuss el véle!

LEGKÖZELEBB: a Magyar Kupában október 14-én 19.30-tól fogadjuk Debrecenben az NB1-es Miskolci Vénusz csapatát. Az nagy kihívás lesz számunkra! Az NB2-es bajnokságban pedig leghamarabb Békéscsabára utazik a gárda, október 21-én, 14.00 órától játszva a hazaiakkal.

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-10-08 10:04:10

további cikkek a témában
Responsive image
Buzánszky Kupa: a DEAC Csajok magabiztosan kezdtek

Koppányi Szabolcs * 2018-04-05 23:35:57

Responsive image
Futsal utánpótlás toborzó

Koppányi Szabolcs * 2017-08-22 23:15:48

Responsive image
Fotókon a DEAC - Fradi

Koppányi Szabolcs * 2018-01-13 10:17:21