Újra élen a lányok

Frissítés: 2018-12-02 00:25:28

A DEAC egy zaklatott, rengeteg kimaradó helyzetet hozó meccsen nyert - a második félidőben kapusát ismét elveszítve egy sérülés következtében - a vendég Szolnok ellen a női futsal NB2 rangadóján. Nem volt egyszerű legyűrni őket, de most a 3 bajnoki pontnak örüljünk, s annak, hogy ismét az élen áll együttesünk. 

Női futsal NB2 keleti csoport, 1. forduló (elhalasztott meccs pótlása)
2018. dec. 1. Debrecen, DESOK

DEAC - Szolnok Fanatic SE 5-2 (1-0)
STAT ITT

ÜVEGES KATA játékosedző:
- Bizony volt egy elég rossz első félidőnk, amely kicsit lélektelenre sikerült. Kicsit én is hibás vagyok, mert az ilyen szombati meccsek előtt talán pénteken nem kellett volna edzetni a lányokat, főleg úgy, hogy egy edzőmeccsünk is volt a héten. Pedig nem volt hajtós a tréning, de most gondolkodásban is fáradtnak éreztem a lányokat, meg a lábak is fáradtan mozogtak. Lassan, sebesség nélkül mozogtunk a pályán. Nem volt elég mozgás, a passzok után álltunk... Szóval az első félidő az eredménytől függetlenül olyan ikszes volt. A szünetben ezeket megbeszéltük a lányokkal, táblán elmutogattuk, mit hogyan kellene. A második félidőben aztán próbálták ezeket megfogadni a lányok. Sokkal élesebb lett a játékunk, és túllendültünk ezen a fásultságon. Ekkor láttam, hogy egy az egyben bátrabbak már, megcsinálták a cseleket. Tudatosabb támadások voltak és többet segítettük egymást. A helyzetek mindkét oldalon megvoltak, de kapusaink remekül védtek, támadásban pedig erőségeinket jobban tudtuk kamatoztatni. Nagyon örülünk a sikernek, fontos pontokat gyűjtöttünk ismét.



Nem szerencsés egy emberre kihegyezni a sztorit, de örültünk volna, ha Vágó Anikóval áll ki a Szolnok. Őt a legutóbbi idegenbeli meccsen is nélkülözték, és bizony a jelenlegi (idényközi) NB2-es gólkirály elkelne ebbe a csapatban (sőt, sok csapatban). Persze ez nem a mi gondunk, de úgy korrekt, ha elismerjük: valószínűleg vele még nehezebb dolgunk lett volna a szolnokiakkal. 

Ez csak azért érdekes, mert bizony így is megszenvedtek a lányok velük. Egészében véve jobban játszott a DEAC, több helyzete volt, több jó egyéni teljesítmény volt nálunk, de mégis akadozott a gépezet olykor. S a Szolnok rúgott kapufát, nagy helyzetet is kihagyott párat, sőt, két 10 méterest is sikerült mellé rúgniuk...

Ha ezt is belevesszük a tudósításba, már árnyaltabb a kép. Ugyanakkor az is tény, hogy lányaink egy másik meccs megnyerésére elég hatalmas helyzetet is elpuskáztak, vagyis a lehetőségeket megteremtettük, csak épp jó részük kimaradt. Ráadásul a kapufa megzörgetése nekünk is ment - egyszóval nem érdemtelen a DEAC sikere.

Ám az ilyen meccseken szokott az lenni, hogy a sokat támadó, de a befejezéseknél hibázgató alakulatot megbünteti a másik, vagyis izgulhattunk a mérkőzés folyamán egészen a 38. percig.

Addig 3-2 volt ide (egyébként végig mi vezettünk), de ugye egy gólt bármikor találhat valaki a futsalban. Ám ekkor jött Üveges Kata és egy perc alatt kétszer is villámgyorsan csapott le egy-egy lehetőségre. Klasszisát igazolva villant, és kegyetlenül bevarrt két gólt a vendégeknek.



VISSZA AZ ELEJÉRE

Röviden a meccs egészéről szólva, az első félidő végéig, a 19. percig vártuk, hogy az Erdős Edinát a Szolnok ellen már másodjára nélkülöző DEAC megszerezze a vezetést. Addig is voltak nagy helyzeteink, de a riválisnak is (igaz, kevesebb). Na, meg, Tóth Reninek néhány kimondottan nagy bravúrja a kapunkban! Ekkor aztán Horváth Viki középről bal felé húzott, majd mintegy 10 méterről hatalmas gól lőtt a szolnoki kapus feje fölé (1-0). Még volt egy hajmeresztő lehetőség a szolnokiak előtt, ám végül ziccerben ijedt meg játékosuk, és a szöget jól zárók Tóth Reni mellett elsutázta a lövést, majd a kipattanót is keresztben előtték a kapunk előtt (hihetetlen volt, hogy kimaradt).

A második félidőben Horváth Viki már a 3. percben ismételni tudott. Akkor is megszaladt a bal lába, és kapufás góllal növelte előnyünket (2-0).

Ám mielőtt megnyugodhattunk volna, az ellenfél is eredményes tudott lenni. Egy szögletből beadott labdát üresen kapott Balog Rita, aki bár nem találta el igazán erősen azt, de a kapufát is érintve bepattant a kapunkba (2-1).

Ezt követően hatalmas helyzetet hagytak ki a vendégek, majd mi is kétszer (ezzel kvittek voltunk). Néha a fejét fogta az ember, hogy ez se ment be... 

Az izgalmas csata során ráaásul megsérült kapusunk, akit egy kiugrásnál a szolnoki lány (véletlenül, estében) fejbe térdelt. Megijedtünk, hiszen Tóth Reni nem festett valami jól, de szerencsére nem történt nagyobb baja, úgy tűnik. Viszont így is be kellett állnia Kósa Vikinek, aki a hátralévő időben még vagy 2-3 nagy védést bemutatott, így segítve minket. 

A hajrá felé haladva következett az Üveges-show, aki először a szél felé cselezve visszalőtte a labdát a hosszú sarokba (3-1), majd Balog volt eredményes odaát egy elsőre nem túl veszélyesnek tűnő szituációban (3-2).

A végén pedig a már említett két újabb DEAC-gól zárta rövidre a meccset Üveg révén (az egyiket végül öngólnak írták be, mert megpattant a lövése - 4-2, 5-2).  

A folytatásban december 8-án 13 órakor fogadjuk a Nyírség NSC-t, amely gárda eddig az egyedüli, amelynek sikerült legyőznie a DEAC-ot. 

Duma és fejléckép: Koppányi Szabolcs
Többi fotó: Papp Attila




KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-12-02 00:00:01

további cikkek a témában
Responsive image
Györfi Gyuri: ahová lép, gól terem

Koppányi Szabolcs * 2018-04-05 07:38:28

Responsive image
NB1-ben maradtunk!!!

Koppányi Szabolcs * 2018-05-14 23:05:48

Responsive image
Nemcsak a csúszás-mászást gyakorolták a srácok

Koppányi Szabolcs * 2018-08-28 14:19:29