Igazi play-off hangulatú meccsen nyertünk

Frissítés: 2019-03-07 12:25:08

Szerda este óriási hangpárbaj fogadta a pályára lépő csapatokat Debrecenben. A két együttes szurkolói mindent megtettek, hogy támogassák kedvenceiket. Erdélyből két buszra való lelkes drukker érkezett, de a Debreceni Egyetem csapatának tábora is alaposan kitett magáért.

A vendégek nyilván ott akarták folytatni a párharcot, ahol Gyergyóban abbahagyták, az egyetemisták viszont éppen az ellenkezőjét tervezték. David Musial ismét megkeverte a kártyáit. Vuorijarvi pihent, a helyére a cseh mester Vincze Péter Tamást nevezte harmadik soros hátvédnek, míg Bertát csatárposzton vetette harcba, hogy csak a legszembetűnőbb változásokat említsük.



Már az első másodpercek előrevetítették, hogy nagy iramú, kemény meccs vár a szurkolókra. Az egyetemisták rendesen beleálltak a mérkőzésbe, nagy energiákat mozgósítottak, és beszorították a vendégcsapatot. Már a 2. percben veszélyes helyzetet teremtettek a gyergyói kapu előtt, Goryachevskikh már feküdt, de végül nem sikerült bekotorni a pakkot. Az erdélyiek kontrákkal kísérleteztek, de nehezen jutottak át a DEAC semleges harmadba feltolt védőfalán. Nagy volt az iram, oda-vissza hullámzott a játék. A 6. percben Ezhov akadályozásért került a büntetőpadra, a mieink pedig gyorsan kihasználták az emberfórt; az agilisan hokizó Turcotte átadását Németh Attilaütötte be. 08.55-nél Izacky és Steen csaptak össze, a lökdösődést a cseh csatár egy jobbegyenessel fejezte be. Kár volt, Steen megúszta 2 perccel, míg Izacky-nál 2+2+10 perc volt az ítélet. Két perccel később emberelőnybe került a Gyergyó, a mieink azonban jól védekeztek, de Goryachevskikh-nek is komoly védeni valója akadt egy Németh-Turcotte kontra nyomán. 10.49-nél a vendégektől Kozmát ültették ki, az egyetemistáknak pedig nagyon ment az előnyös játék; 11.58-nál Németh Attila találta meg a szélen előre settenkedő Turcotte-ot, aki nem hibázott. A következő percekben az erdélyiek megpróbáltak feljebb kapaszkodni, sikertelenül, mert a mieink már a védekező harmadukban zavarták a támadások szervezését. 17.52-nél elcserélte magát a Gyergyó, az előnyben jól kevergettek a debreceniek, az utolsó másodpercre is maradt energiájuk egy nagy tűzijátékra.



A 2. játékrészt Kuleshov kiállítása vezette be. A vendégcsapat támadott, a hazai védelem azonban jól állt a lábán, a kiállítást komoly helyzet nélkül tudtuk kivédekezni. 23.37-nél növeltük a különbséget, amikor Berta játszotta vissza a pakkot a gyergyói kapu mögül, Németh Attila kapáslövésével szemben pedig tehetetlen volt a vendégek fehérorosz kapuvédője. 23.53-nál Hetényi Pétert küldték ki, a 24. percben pedig Bobcek találatával váratlanul szépített a Gyergyó. Nem sokkal később Izacky nagy szólóját fogta Goryacjevskikh. 29.18-nál Steen került a büntetőpadra, a fórban felálltak a mieink, 30.05-nél azonban egy pillanatnyi védelmi kihagyás nyomán Csergő üresben vihette fel a pakkot, és egy gólra hozta fel a csapatát. Öt perccel később Daradics ült ki gáncsolásért, majd a mieink kaptak egy technikai kisbüntetést. A harmadban többet próbálkozott az erdélyi együttes, gyors kontráik arra intettek, hogy egy pillanatra sem lankadhat a mieink figyelme.



A 3. harmad elején oda-vissza hokit láthattak a szurkolók. A 6. percben a vendégcsapat teremtett veszélyes helyzetet, Hetényi Zoli azonban újra nagyot hárított. A 8. percben Hári lépett ki üresben, a ziccer azonban kihasználatlan maradt. 50.19-nél Turcotte lövése után volt kipattanó, a pakkot Novotny emelte be Goryachevskikh hálójába, majd a palánkra mászott gólöröme csúcspontján, ilyet is régen látott a Debreceni Jégcsarnok… A középkezdés után Bobcek az ellenfelével együtt a játékvezetőt is a jégre küldte, két percet kapott a lehiggadásra. Az 54. percben Izacky lépett ki szélsebesen, a lövését azonban hárította a vendégek kapusa. 55.41-nél Novotny jobb híján szabálytalanul állított meg egy veszélyes gyergyói akciót, 2 percre a büntetőpadra kényszerült. Az emberhátrányt komoly munka árán sikerült az egyetemistáknak kibekkelni. A vendégcsapat küzdött a felzárkózásért, 59.05-nél a kapuslehozatalt is meglépték. 59.39-nél Novotny szerzett korongot, az előre vágott pakkot Izacky söpörte be az üres kapuba, amivel végérvényesen eldőlt a találkozó. A mérkőzés lefújása után igazi örömünnep kezdődött a Debreceni Jégcsarnok a jegén és lelátóján egyaránt, ezen az estén felemelő érzés volt debreceni szurkolónak lenni!


fotók: Szepesi Boglárka


Kiváló játékot produkálva, megérdemelten nyerte meg az ötödik negyeddöntős összecsapást a DEAC együttese. A mieink újra előnybe kerültek, egyetlen győzelemre vannak az elődöntőbe jutástól. A következő megmérettetésre pénteken, Gyergyóban kerül sor, ahol roppant nehéz dolga lesz az egyetemi csapatnak. A szerdai találkozón mutatott játék azonban reményt ad arra, hogy a mieinknek ez alkalommal sikerül megtenni az utolsó lépést.

David Musial vezetőedző hasonló gondolatokkal fejezte be a meccs utáni nyilatkozatát. - "A 7-0-s mérkőzés után azonnal buszra ültünk és jöttünk haza, itthon átnéztük kicsit a dolgainkat és úgy is edzettünk. Amellett fontos volt, hogy tartsuk fenn a fejünket és úgy menjünk bele ebbe a mérkőzésbe, mintha mi sem történt volna, hiszen a playoff-ban bármilyen arányban veszítünk el egy mérkőzést, az ugyanúgy csak egy vereségnek számít. Úgy gondolom, hogy ma mind a két csapat jó meccset játszott, jó volt a hangulat, hiszen elképesztően sok néző látogatott ki a találkozóra. Most megyünk Gyergyóba, és reméljük, hogy minél korábban be tudjuk fejezni ezt a kört" – így a cseh tréner.

DEAC-GYERGYÓI HK 5-2 (2-0, 1-2, 2-0)
Gólszerzők: Németh A.(2), Turcotte, Novotny és Izacky, illetve Bobcek és Csergő



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-03-07 12:17:00

további cikkek a témában