Nehéz meccsen tartottuk itthon a 3 pontot

2020-01-11 11:00:27

A DEAC együttese pénteken este játszotta le az alapszakasz utolsó hazai mérkőzését a Hokiklub Budapest csapata ellen. Amikor legutóbb arról beszéltünk, hogy igencsak nehéz találkozóra lehet és kell számítani, még nem vettük számításba, hogy időközben hatra növekszik hazai hiányzók száma, az ellenfél pedig öt MAC-os kölcsönjátékossal érkezik.

A korongbedobás után gyorsan világossá vált, hogy valóban kemény ütközet elé nézünk. 34 másodperc elteltével Novotny csak szabálytalanság árán tudta megállítani a betörő vendégcsatárt, emberhátrányba kerültünk. A hátrányt hatástalanította a debreceni védelem, Hetényi Zolinak is akadt dolga. A mieinknél nem mozogtak a megszokott sebességgel a lábak, az ellenfél viszont nagy önbizalommal és roppant harapósan hokizott. Az 5. percben Novotny kanyarodott be a HKB kapuja elé, de a védők szorításában a lövésre már nem maradt elég ereje. Nem sokkal később beszorultunk a védekező harmadunkba, egy méterről bombázták kapura a korongot, Hetényi Zoli elképesztő bravúrral védett! Lassacskán kezdett kiegyenlítődni a mérkőzés. A 10. percben a fővárosiak ketrece előtt pattogott a korong, átszállt Graaskamp felett is, így a légiós támadó már nem tudta kapura lőni. A 11. percben Novotny ugrott ki nagy lendülettel és megpengette a kapuvasat. Ezután újra Hetényi Zolinak akadt kétszer is komoly védenivalója. A pályán oda-vissza hullámzott a játék, gyakran kerültek helyzetbe a küzdő felek. A harmad utolsó két percében felállt a HKB harmadában a debreceni első sor, az ellenfél védői csak üggyel-bajjal tudták elhárítani a gólveszélyt. Az 1. játékrészben kiegyenlített hokit láthatott a közönség, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni.



A 2. harmadot egészen más energiaszinten kezdték el a mieink. Az eredmény igen gyorsan megmutatkozott; 21.00-nál Sági remek passzal találta meg Izacky-t, aki remekül ugrott ki és a hosszú felsőbe vágta a pakkot! A 3. percben Vokla találta telibe a vendégek hálóőrét, 6. percben előbb Hetényi Zoli fogott meg egy kemény lövést, míg a másik oldalon Mazzag bombája Brodeaur testéről pattant kapu fölé. 30.21-nél Sándor és Majoross között zajlott kemény összecsapás, mindét erős fiúra 2 percet szabtak ki a játékvezetők. A 31. percben a vendégcsapat bennragadt a védekező harmadban, nagy forgalmat csináltunk Brodeaur ketrece előtt; Sági átadásával Graaskamp ijesztgetett, majd váratlanul kilőtte a felső sarkot! 33.12-nél Németh Árpád került a büntetőpadra, de ezt a fórt nem tudtuk kihasználni. A harmad végén Izacky indult meg nagyszerűen, csomót kötött valamennyi ellenfél bokájára, de Brodeaur nem mozdult el a lövőcselre. Ebben a játékrészben jóval összeszedettebben és élesebben játszottak a mieink, nem érdemtelenül tettek szert két gólos előnyre.



A 3. harmadot Szappanos kiállítása vezette be. Az előnyünkből 20 másodperc sem telt el, amikor Vokla indította Kuleshov-ot, a HKB védői csak hátráltak, az orosz légiós pedig köszönte szépen és kipókhálózta a rövid felsőt! A 42. percben Hetényi védett, a kipattanót visszalőtték, ám a debreceni hálóőr óriási spárgával kiért a sarokba! 43.19-nél váratlanul szépített a vendégcsapat; Kreisz kapta üresben a pakkot és közelről nem hibázott. A gól hatására nagy rohanásba kezdett a HKB, szemmel láthatólag hajtottak az egyenlítésért, amitől még hevesebb lett a küzdelem. A 44. percben Kozmát állították ki, majd 4 perccel később Sági kényszerült szabálytalankodásra. A harmad felénél Lakatost is kiküldték, emberelőnybe kerültek a mieink, de a támadásaink meddőnek bizonyultak. 53.23-nál Molnár Dávidot szórták ki, tovább sűrűsödtek a fővárosi együttes rohamai, de csak annyit tudtak elérni, hogy Hetényi Zoli tovább javította a statisztikáját. 56.44-nél Jens Brandström időt kért és lehozta kapusát is a pályáról. 6 a 4 ellen támadhatott az ellenfél, de a mieink nem estek kétsége; 57.36-nál Novotny szerezte meg a pakkot, Kiss Phil, majd Izacky volt a korong útja, a gólfelelős pedig teketória nélkül a HKB üresen hagyott kapujába vágta!



A találkozó még a vártnál is nagyobb küzdelmet hozott. A meccs elején meglepte a mieinket a HKB agresszív játékstílusa, a 2. játékrésztől kezdve azonban magasabb fordulatra kapcsoltak a srácok, ők diktálták a tempót és lassan felőrölték az ellenfelüket. Óriásit küzdöttek a fiúk, amivel ellensúlyozni tudták a kritikussá váló létszámhiányt. Minden egyes játékosunk dicséretet érdemel, különösen a 97,44 %-os teljesítményt nyújtó Hetényi „Stonewall” Zoltán, aki egészen fenomenális védéseket produkált! Most egy lélegzetvételnyi szünet következik, de a jövő kedden már elkezdődik az alapszakasz utolsó erdélyi túrája. Bízunk abban, hogy lassan enyhülni kezd a sérülések okozta nyomás, amire nagyon nagy szükség lenne, hiszen a Gyergyói HK és a Csíkszereda lesznek a mieink következő ellenfelei.

A mérkőzés után adott nyilatkozatában David Musial vezetőedző értékelte az aktuális találkozót és a közelgő erdélyi túráról is beszélt: „Nagyon nehéz volt a mai mérkőzés, ugyanis az előző találkozón öt ember hiányzott, most viszont hat hiányzónk volt, ennek ellenére a srácok óriásit küzdöttek. Nehezen indult a mérkőzés, az 1. harmad 0-0-ra végződött. Azután ritmust váltottunk és sikerült bedarálni az ellenfelet, amelyik egy remek csapat és látszik, hogy egyre inkább összeérnek. A következő két találkozónk Erdélyben lesz, nagyon komoly ellenfelekkel, a Gyergyóval és a Csíkszeredával szemben. Megpróbáljuk addig egy kicsit összehozni a csapatot, reméljük, egy-két emberünk felépül addigra, de az a legfontosabb, hogy minél kevesebb sérülttel vágjunk neki a középszakasznak.”

DEAC – Hokiklub Budapest 4-1 (0-0, 2-0, 2-1)
Gólszerzők: Izacky(2), Graaskamp és Kuleshov, illetve Kreisz

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Nyitrai Daniella
közzétéve: 2020-01-11 11:00:27

további cikkek a témában
Responsive image
Cseh gólvágókkal hosszabbított a DEAC

Nyitrai Daniella * 2019-01-30 15:00:00

Responsive image
Intő jelek péntek estéről

Nyitrai Daniella * 2018-12-22 16:30:00

Responsive image
Kemény meccs, megérdemelt győzelem

Nyitrai Daniella * 2019-08-24 16:00:00