Juniorok, nagy lehetőség előtt

Frissítés: 2018-06-19 14:48:36

Amint arról korábban beszámoltunk, az Erste Ligás DEAC-nál komolyan számolnak az utánpótlásklub, a DHK fiataljainak bevetésével. Közülük többen figyelemre méltó lehetőséget kapnak az ősszel rajtoló szezonban. Íme, három, korábbi junior jégkorongozó, aki meghívást kapott a DEAC felnőtt együttesének keretébe.

A 20 éves kapus, Nagy Péter 1997. szeptemberében született Győrben. Hatévesen kezdett jégkorongozni, nyolc évig szülővárosában játszott, majd két évet Budapesten töltött. 15 éves kora óta a Debreceni HK játékosa. A második debreceni szezonjában a hazai U 18-as bajnokság mellett a szlovák ifi 1. ligában is pályára lépett. 33 meccsen .918-as védési százalékkal dolgozott. 2015-16-ban 21 találkozón kapott lehetőséget az osztrák junior bajnokságban (EBYSL), de 3 mérkőzésen pályára lépett a MOL Ligában is. Az elmúlt idényben is főleg az EBYSL-ben vitézkedett, .919-es védési százalékot produkálva. Nagy Péter nagyon jó dolognak tartja, hogy a fiatalok is komoly lehetőséghez jutnak a DEAC-ban.

- Most kiderül, kit milyen fából faragtak! Én személy szerint arra fogok leginkább koncentrálni, hogy felvegyem a versenyt azzal a csapattársammal, akit szintén kapusposztra szerződtetnek. Szeretném elnyerni az edzőim bizalmát, meg akarom győzni őket, hogy meghaladtam a junior szintet és bebizonyítani, hogy képes vagyok stabilan megtámasztani a csapatot. Tudom, hogy ehhez 100 % felett kell teljesítenem valamennyi edzésen és a meccseken is, de állok elébe! Több, mint másfél hónapja dolgozok egy edzésprogram alapján, amelyik elsősorban a fizikai felkészülést szolgálja. A gyorsaság és a koncentráció fejlesztésére egy másik programot csinálok. Odafigyelek az étkezésre és a pihenésre is. Az egyik kedvenc kiegészítő sportom a tenisz, de az úszás is szerepel az edzéstervemben. Végső soron hetente csak egy napot pihenek. Remélem, hogy a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét és az edzőimtől megkapom a lehetőséget. Szerintem a csapatunk célja a 4-es döntőbe jutás lehet. Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy maximalista hozzáállás, de én nem szívesen érném be kevesebbel – hangsúlyozta az ifjú hálóőr.

A csatár poszton bevethető Márton Koppány 1998. márciusában született Csíkszeredán. Szülővárosában sajátította el a hoki alapjait, 2014 óta pedig a Debreceni HK sportolója. A hazai U18-as és U20-as bajnokság mellett az 2014-2015-ös idényben részt vett a szlovák ifi 1. liga küzdelmeiben, a következő szezonokban az osztrák ifi (EBJL) és az osztrák junior (EBYSL) bajnokságokban is jégre lépett. A szlovák ligában 38 meccsen 16 gólt, a magyar U20-ban 47 meccsen 20 gólt jegyzett. Az EBYSL szezonjaiban 65 találkozón 20 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját. 2014 óta 20 VB-meccset játszott a román U18-as és U20-as válogatottban. Koppány elmondta, hogy a felnőtt csapatba kerülés számára is nagyon nagy kihívás.

- Tudom, nehéz dolgom lesz, de fel akarok nőni a követelményekhez, és mindent megteszek a céljaim elérése érdekében. Több, mint egy hónapja járok konditerembe, különösen nagy súlyt fektetek az erőfejlesztésre és a gyorsaságom növelésére. Ezekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy én és a kortársaim meggyőzzük a vezetőedzőt arról, hogy helyünk van a csapatban. Be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok a helytállásra és be is fogom, ha kapok megfelelő játéklehetőséget. Bízom abban, hogy az idősebb játékosoktól is módom lesz tanulni. Remélem, hogy az együttesünk jó közösséggé formálódik és sikerül legalább az elődöntőig menetelni – tette hozzá Koppány.

A szintén csatár Salló Barna 1997. júniusában született Csíkszeredán. 18 éves koráig a Csíkszereda korosztályos csapataiban játszott, 2015 óta él és sportol Debrecenben. Fokozatosan nőtt fel a magyar és az osztrák junior bajnokság követelményeihez. A 2016-2017-es és a 2017-2018-as EBYSL- szezonja az eredményesség szempontjából is jól alakult, 63 meccsen 29 találatot szerzett. 2015-ben Románia színeiben jégre lépett az U18-as Divízió 2/B-s világbajnokságon.

- Nagy öröm volt számomra, hogy a DEAC menedzsmentjétől meghívást kaptam a felnőtt csapat keretébe. Úgy érzem, hogy a legutóbbi két szezonom jól sikerült, persze tisztában vagyok azzal, hogy a felnőttben jóval nehezebb lesz helytállni. Jelenleg egyéni edzésprogram alapján készülök a csapatszintű edzésmunka megkezdéséig. A tréningeket napi rendszerességgel végzem; elsősorban a fizikai erőfejlesztésére koncentrálok, de már terítékre kerültek bizonyos technikai elemek - ütőkezelés, egyensúlyérzék fejlesztése- is. Szeretnék stabil helyet kiharcolni magamnak a csapatban, és a fő célom az, hogy minél többet segíthessek a csapattársaimnak. Számomra a legszimpatikusabb egy sokat korizó, dinamikus, nagy energiákat mozgósító együttes, remélem, a miénk ilyen lesz, és akkor nagyon jól fogom érezni magam. Hogy meddig juthatunk a jövő szezonbeli ERSTE Ligában, azt inkább csak megjósolni lehet, még nem ismerjük az ellenfeleket. Én akkor lennék igazán elégedett, ha eljutnánk minimum a rájátszásig ” – tekintett előre a csatár.

A szépen alakuló keret most 13 tagú. Hamarosan újabb debreceni juniorok és rutinos, válogatott magyarok érkezését is bejelentheti a klubvezetés.

A DEAC jelenlegi kerete:

kapus: Nagy Péter

támadók: Berta Ákos, Németh Attila, Molnár Dávid, Vincze Péter, Jakub Izakcky, Dominik Novotny, Márton Koppány, Salló Barna

védők: Hetényi Péter, Jiri Behal, Erdei Zoltán, Antal Arnold

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-06-19 13:15:00

további cikkek a témában
Responsive image
Csak ijesztgettek minket a fiúk

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-09-17 09:41:00

Responsive image
Kihívások, türelemmel

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-05-16 13:31:00

Responsive image
Feltörekvő fiatalok: újabb juniorok a felnőtt keretben

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-06-21 12:03:00