Akinek mindenhez értenie kell; A csapatvezető, Fucskó Tamás

Frissítés: 2018-08-07 15:19:22

Fucskó Tamás „régi bútordarabnak” számít Debrecen jégkorong sportjában, mégis viszonylag kevesen ismerik. Az ok egyszerű, az elmúlt öt évben sportmenedzseri tanulmányokat folytatott, május óta tölti be a felnőtt jégkorong együttes csapatvezetői tisztségét.

A fiatal szakembert először hokis pályafutásának kezdeteiről kérdeztük.

F.T.: 2003-ban kezdtem el jégkorongozni, a nyitott pályás időszak legvégén. Az első edzőm Mezei Barna volt, egy szezonnal később vette át a korosztályomat Cike bácsi (Fekete Albert), a kapusedzőm pedig Máthé Csaba lett. Világ életemben kapus akartam lenni, más poszton egy percet sem játszottam. A 2009-10-es idényben a DHK U 18-as csapatának hálóját őriztem, a következő szezonban tagja voltam annak a debreceni-miskolci közös U 18-as csapatnak, amelyik az elődöntőben a Fehérvár ifiket fektette két vállra. Ezzel párhuzamosan lehetőséget kaptam a DHK OB II-es csapatában, bekerültem a Miskolci Jegesmedvék MOL Ligás együttesének keretébe is, én lettem a második kapus Gyenes Dávid mögött. A 2011-12-es szezonban a közös csapat ifi csapat és az OB II-es együttes kapusa voltam, utóbbiakkal bajnoki címet is nyertem. A következő idényben részt vettem a magyar és a szlovák junior bajnokságban, a védési hatékonyságom 90 % körül alakult.  

- A 2012-13-as szezon után viszont váratlanul bejelentetted, hogy felhagysz az aktív jégkorongozással. A döntésed kisebbfajta vihart kavart, mivel minden szakember tehetséges, nagy jövő előtt álló játékosként tartott számon…

F.T.: Számomra sem volt ez könnyű döntés. Időközben azonban rájöttem, hogy van élet a profi sporton kívül is és talán jobban is érdekel annál, minthogy hivatásos játékos legyek. A mi családunkban egyébként alapvető elvárás egy diploma megszerzése, ami evidens dolog volt részemről is.

- Elvégezted a sportszervezői szakot, diplomát szereztél a Debreceni Egyetemen. Hogy látod most, a napi munkád mely területein tudod kamatoztatni a játékosként szerzett tapasztalataidat, illetve az egyetemen tanultakat?

F.T.: Azt a tudást, amire sportolóként tettem szert, két irányban lehet hasznosítani. Egyrészt a napi szintű érintkezésben, ahol könnyebben tudom megérteni, követni a játékosok gondolkodását és elvárásait. Másrészt könnyebben tudom ezeket az elvárásokat közvetíteni azoknak, akik soha nem voltak aktív játékosok. Gondolok itt például arra, hogy a vezetők és a támogatók részéről érkező elvárások nem mindig azonosak a játékosok elvárásaival. Úgy vélem, hogy én könnyebben tudom összeegyeztetni ezeket az elvárásokat, mivel aktív sportoló voltam, de az egyetemen felvérteztek vezetési ismeretekkel is.

- Az említetteken kívül mely feladatok megoldását gondolod a legfontosabbnak?

F.T.: Úgy látom, hogy a csapatvezető az a stábtag, akinek szinte mindennel foglalkoznia kell, ami a csapat körül történik, és az sem árt, ha mindenhez ért. Az egyik legfontosabb feladatom az érdekegyeztetés a menedzsment és a játékosok között. Ezen túl hasonlóan fontos az operatív működés során felmerülő gondok, problémák megoldása. Ide tartozik a szállásfoglalás, az utaztatás, a szerződések, igazolások előkészítése, az aktív részvétel a mérkőzések szervezésében és a szoros kapcsolatok kiépítése az edzőkkel, a sportági szakszövetséggel, illetve a társklubokkal is.

- A munkaköröd tipikusan 24 órás elfoglaltságot feltételez. Felkészültél az ebből következő nehézségekre?

F.T.: A csapatvezetői beosztás szerintem is 24/7-es munka. Ezért szoktam mondani, hogy én mindig szabadságon vagyok, ténylegesen azonban soha. Imádom ezt csinálni, sajnálom, hogy a nap csak 24 órából áll. Nem mellékesen imádom a felelősséget is, ezért lettem kapus. Összességében úgy érzem, jól döntöttem, amikor ezt a hivatást választottam.

- Talán mindenkinél jobban ismered azt a csapatot, amelyik napokon belül elkezdi a közös munkát. Milyenek a szezonnal kapcsolatos előérzeteid?

F.T.: A játékosokkal folytatott eszmecserék alapján azt máris látom, hogy az idősebb játékosok szívesen fognak majd segíteni a fiataloknak. Ennek szerintem valamikor a szezon közben válik majd érzékelhetővé az eredménye. Komoly fejlődésre számítok a fiatalok körében, ami fokozatosan, lépésről lépésre fog megtörténni. Mindez magamnak is óriási lehetőséget kínál, remélem, együtt tudok fejlődni az alapoktól építkező csapattal.

- A játékosaid jó része „minimum a rájátszásba kerülést” jelölte meg elérendő célként. Egyetértesz velük?

F.T.: Én azért kicsit óvatosabban fogalmaznék, a játékosokat könnyebben elragadja a hév. Amennyiben hosszabb távú munkában gondolkodunk, márpedig erről van szó, akkor a felfelé vezető úton egyetlen lépcsőfokot sem lehet kihagyni. Szerintem inkább legyünk a 2018-19-es idényben  hosszú távra tervező, jó középcsapat, mintsem „egy szezonos” top-együttes!

NÉVJEGY:

Név: FUCSKÓ TAMÁS

Születetési hely: Debrecen

Születési idő: 1994.09.20.

Végzettsége: sportszervező (BSC)

Beosztása: felnőtt csapatvezető

Szöveg: =cs=, fotó: PKZs

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-07-19 09:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Nagy visszatérők

DEAC * 2018-06-05 14:39:00

Responsive image
Nagyágyúk a DEAC-ban!

DEAC * 2018-06-29 12:01:00