Szabó Csaba: ez a realitás

Frissítés: 2019-05-24 09:16:52

„Ez a tavasz pályafutásom egyik legnehezebb időszaka lesz” – zárta mondandóját Szabó Csaba tréner, amikor februárban a tavaszi folytatásról faggattam. Igaza lett. Az NB I/B-s kézilabdacsapat stábja nem tudta pótolni a sérülés miatt kieső Dobos Balázst és a télen Nyíregyházára igazolt Erdős Zoltánt sem, és két évnyi tagság után kiesett a második vonalból. Mérleget vontunk.

A DEAC első NB I/B-s évében kiválóan szerepelt, legfőképpen a nagyszerű csapategységnek köszönhetően a hetedik helyen zárta a 2017/2018-as pontvadászatot. Ezután nem indult rosszul a következő, a 2018/2019-es szezon sem a Debreceni Egyetem csapata számára - igaz, elsőszámú beállósát sérülés miatt már a nyitómeccs előtt - és egész évre- elvesztette az együttes. A fiúk ennek ellenére az őszi nyitányon rögtön meglepték a Nyíregyházát idegenben, aztán négy forduló után már 4/3-as mérleggel büszkélkedhettek. A teljes őszt tekintve sem produkáltak rosszul, a december 9-i szezonzáró meccs végére 50%-os mérleggel (5 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség) 11 pontot szorgoskodtak össze. Emlékezetes és fergeteges hangulatú meccsen verték például 25-24-re a Békést a DESOK-ban.

És akkor itt jött a feketeleves. A téli szezonzáró vacsorán a legjobb játékosnak járó díjat Erdős Zoltánnak adta át a szakmai stáb. A gólerős irányító pedig pár nap múlva bejelentette, hogy távozik a csapattól, s Nyíregyházán folytatja. Sokan már akkor kongatták a vészharangokat, mondván, a Zoli 48 találata azért hiányozhat majd tavasszal. Az irányító szerezte ugyanis a DEAC őszi góljainak csaknem 18 százalékát, vagyis minden ötödik-hatodik cívis gól labdája az ő „fejéből” és kezéből indult a kapuba. Tegyük hozzá, a Nyíregyháza sem ment túl sokra az alapos téli erősítéssel, hiszen végül is a 9. helyen zárta a 12 csapatos sorozatot – igaz, ők legalább bennmaradtak.

Tavasszal mindenesetre szembetűnő volt a sok egy-két gólos vereség. A 10 elbukott meccs hatvan százaléka volt ilyen. Vagyis háromszor kétgólos és háromszor egyetlen fás vereséget szenvedett a DEAC. Nem is lenne ugye okunk ilyenfajta elemzésre, ha a hatból csak mondjuk, három szoros találkozó a mi javunkra dől el. De hát a sportban nincsen „ha”… Az egyetlen szépségtapasz már későn érkezett, Hornyákék a záró meccsen 31-24-re győztek az utolsó Törökszentmiklós otthonában. A csapat végül 13 ponttal a 11. helyen zárt a 12 csapatos második vonalban, vagyis a legjobb kiesőhely – amivel több esély lehetett volna az NB I/B-s folytatásra - is kicsúszott a markából.

Összefoglalva nagyon sok dologról kell beszélnünk a 2018/2019 szezonnal kapcsolatban – kezdi a megszokottnál jóval nehezebb, ám ezúttal is igen őszinte évértékelőnket Szabó Csaba vezetőedző.

Igaz, azt már pár hete tudtuk, hogy a DEAC valószínűleg kiesik a második vonalból, azért az utolsó találkozó után pár napot kellett, hogy ülepedjen a dolog a fejekben és a szívekben.  Te hogyan élted ezt meg?

- A sikertelenség nagyon bánt minket, hiszen nem tudtuk kivívni a bennmaradást. De úgy gondolom, hogy egy nagyon bravúros ősz után is ez a realitás, ha az állományokat és a klubok költségvetését összehasonlítjuk. Ahogy mondani szokták a tabella nem hazudik. A különbséget eddig tudtuk kompenzálni a fiúkban lévő emberi tulajdonságokkal és egy pici újdonsággal, másfajta gondolkozással. Tavasszal viszont nem sikerült bravúrokat hozni, és a ki-ki meccseket is nagyon szoros csatákban, de elvesztettük.

Februárban azt mondtad, bízol benne, hogy a kiváló ősz és ehhez talán egy-két tavaszi bravúr összességében elég lesz a bennmaradáshoz. Végül is nem lett.

- Természetesen ilyenkor saját magamban keresem a hibát először. Ha egy csapat nem sikeres, akkor az edző nem dolgozik jól. Valamit nem csinál jól. Úgy gondolom, hogy edzői színtéren is sokat erősödött az NB I/B. Sok főállású, vagy magasabban jegyzett edző kollégával kellett felvenni a versenyt. Munka mellett nem tudtam annyit foglalkozni a csapattal, amennyit szerettem volna. Nem tudtam növelni a videózásra, felkészülésre szánt időt, ami fontos lett volna. Ezzel párhuzamosan az edzésszámot is növelni kellett volna a fiatalok fejlődése és beépítése miatt. Probléma lehetett még a szakmai részben, hogy a fejlődés érdekében több infóval árasztottam el a játékosokat az ellenfelek elleni felkészülésben, és ebből sokszor nem sok maradt meg.

Hogyan próbáltátok betömni azt az űrt, amit Erdős Zoli távozásával hagyott maga után a belső hármasban?

- A tavalyi csapathoz képest igazából három alapember hiányzott. Először is nyáron Darvay Zoli távozott. Utólag tudom, hogy nagy hiba volt nem megtartani őt minden áron. Mindenképp a hibáim közé sorolom, hogy nem küzdöttem eléggé, hogy a szakosztály megteremtse a szerintem nem túlzott feltételeket, hogy maradjon. Illetve megsérült Dobos Balázs az első meccs előtt, akinek küzdőszelleme, játéka, gyorsasága rettentően hiányzott. Januárban végül elhagyott minket Erdős Zoli, aki a pontszámok alapján az ősz legjobbja lett. Meghatározó játékos, ember volt csapatunkban. Egyiküket sem tudtuk pótolni.

Átéltél egy ilyen szituációt, hogy félúton „kivették” a legjobbadat. Csinálnál valamit máshogy egy ilyen helyzet - vagy mondjuk, ha visszatekernénk az időt, éppen ennek - a kezelésében?

- Megtettünk mindent. Ám a feladat teljesítése közben nem jöttek a készséggé vált spontán dolgok, és a saját magunk által elvárt eredmények görcsössége miatt sokszor a megbeszéltek sem. A cseretaktika sem működött, bármelyik variációhoz nyúltam. Volt, hogy kevés cserével buktunk a végén, elfogytunk. Volt, hogy a cserék nem tudtak minőségben hozzátenni, és akkor ment el a meccs. Volt olyan is, hogy a kezdés nem sikerült, és a cserék jöttek vissza a meccsbe, de a felzárkózásban fogytunk el. Ezért az én önbizalmam is megkopott, ami nélkül egy edző nem lehet sikeres. Végig bíztam a csapatban. Jól dolgoztak a fiúk. A legnagyobb feladat a lelkek ápolása volt a sikertelenség miatt. Egy fiatal játékosnak nagyon nehéz ilyen szituációban felépíteni magát, sokszor határozatlanok, nagy nyomás van rajtuk egy kiesés ellen küzdő csapat meccsei közben, ami úgy gondolom érthető. Hullámzó a teljesítményük, és ezt sokszor nem tudtuk kellően kezelni.

Többször előfordult tavasszal, hogy a második félidő derekára kifulladt a csapat, s ott elment a meccs. Ilyen volt például az Orosháza, a Békés, vagy épp a Kábel elleni meccs. Ennek mi lehetett az oka?

- A srácok készen álltak a feladatra, sokat dolgoztak és szerintem fejlődtek is. De sajnos kevés meghatározó játékos, vezér maradt. Profi, csak a kézilabdával foglalkozó, sokkal jobban fizetett kézilabdázókkal kellett felvenniük a versenyt. Zavarták játékunkat kisebb sérülések, munkahelyi elfoglaltságok okozta hiányzások is. Ez pedig, ha eleve kevesen vagyunk, mindig rosszkor jön. Közben, ahogy mi fogytunk, az ellenlábas csapatok igazoltak, edzőt cseréltek és "sokat" tettek, hogy csapatuk megtartsa tagságát. Nem volt túl szerencsés a sorsolásunk sem. Ahogy Zoli eligazolt, egy hónap múlva már a konkurens, vele felálló, nagyon motivált Nyíregyháza ellen kellett felvenni a versenyt. Az eredményt sajnos tudjuk. Azokkal a csapatokkal, akiket esetleg le tudtunk volna győzni, a bajnokság olyan szakaszában játszottunk, amikor nagyon motiváltak voltak, mert még nem dőlt el a sorsuk. Nyilván megnehezítették dolgunkat. A magasabban jegyzett csapatok pedig már szinte tét, motiváció nélkül játszottak ellenük, ahol sok meglepetés-eredmény született sajnos. A legfontosabb meccsünkön, a Lajosmizse ellen nem állt rendelkezésünkre Bíró Ádám játékvezetői elfoglaltsága miatt. Azon a találkozón nagyon jó játékkal, a ceglédi NB I-es "légió" részvétele ellenére is 56 percig élt a reményünk. Sajnos elmaradt a bravúr és ez megpecsételte sorsunkat. Összegezve nagyon kicsin múlott a két és fél bravúros év utáni tavaszi, sikeres szereplés, de sajnos végül nem jött össze.

Meg kell kérdeznem, hogy hogyan tovább. És itt nyilván nem a te további szerepvállalásodra, hanem leginkább a csapat jövőjére gondolok.

- Őszintén szólva, még nem tudom, mit hoznak a következő napok, hetek. Kicsit úgy éreztem, hogy, hogy elvesztünk a sok szakosztály között. De mindenesetre remélem, hogy a debreceni férfi kézilabda a jövőben ismét meg tudja majd mutatni értékeit, illetve ki tudja vívni szerepét, helyét a debreceni sportélet színterén. Bízom abban, hogy nem csak egy lesz az előtérbe helyezett sportágak mellett, alatt – zára szavait a szakvezető.

A szakosztály és a DEAC vezetése a napokban ül közös asztalhoz, hogy megvitassák a szezon tapasztalatait és egyeztessenek az esetlegesen még nyitott kérdésekről.

Szezonstatisztika:

Győzelmek: 6 (ősz: 5, tavasz: 1)

Döntetlenek: 1 (ősz: 1, tavasz: 0)

Vereségek: 15 (ősz: 5, tavasz: 10)

Lőtt gólok: 531 (ősz: 269, tavasz: 262)

Kapott gólok: 572 (ősz: 285, tavasz: 287)

Gólkülönbség: - 41 (ősz: -16, tavasz: -25)

Szerzett pontok: 13 (ősz: 11, tavasz: 2)

Összes néző a hazai meccseken: 2720 (ősz: 1070, tavasz: 1650)

Átlag nézőszám a hazai meccseken: 247 (ősz: 214, tavasz: 275)

Házi gólkirály: Mucza Norbert 104 találat (22 meccsen)

 

Teljes eredménylista:

Nyíregyházi SN KFT - DEAC NK KFT                         22 - 25

DEAC NK KFT - ContiTech FKSE-Algyő                    25 - 26

KTE-Piroska szörp - DEAC NK KFT                             26 - 27

DEAC NK KFT - Békés-Drén KC                                  25 - 24

Orosházi - DEAC NK KFT                                             26 - 15

DEAC NK KFT - PLER-Budapest                                  22 - 27

Balmazújvárosi KK - DEAC NK KFT                           28 - 28

ÓAM-Ózdi KC - DEAC NK KFT                                    28 - 26

DEAC NK KFT - Mizse KC                                              32 - 28

Balassagyarmat                - DEAC NK KFT                 27 - 20

DEAC NK KFT - Törökszentmiklósi Székács           24 - 23

DEAC NK KFT - Nyíregyházi SN KFT                         19 - 21

ContiTech FKSE-Algyő - DEAC NK KFT                    25 - 23

DEAC NK KFT - KTE-Piroska szörp                            26 - 28

Békés-Drén KC - DEAC NK KFT                                  23 - 22

DEAC NK KFT - Orosházi FKSE-LINAMAR                 23 - 26

PLER-Budapest - DEAC NK KFT                                  25 - 18

DEAC NK KFT - Balmazújvárosi KK                           25 - 33

DEAC NK KFT - ÓAM-Ózdi KC                                    27 - 28

Mizse KC - DEAC NK KFT                                              29 - 24

DEAC NK KFT - Balassagyarmati Kábel SE              24 - 25

Törökszentmiklósi - DEAC NK KFT                           24 - 31

A 2018/2019-es férfi kézilabda NB I/B keleti csoportjának végeredménye:

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa, fotók: Derencsényi István, Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2019-05-23 15:45:00

további cikkek a témában
Responsive image
Döcögősen indult, sima lett

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-11-26 13:45:00

Responsive image
Bravúrpont Nyíregyházáról

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-04-21 08:45:00

Responsive image
Ez nehezebb dió lesz

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-03-14 12:22:00