Jön a bajnoki hajrá

Frissítés: 2018-04-13 09:51:07

A napra pontosan egy hónapos bajnoki szünet után a Mezőkövesdi KC-t fogadja szombaton 18 órakor a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. A listavezető - ám mindemellett nem verhetetlen - együttes érkezik a DESOK-ba. A fiúknak alapos okuk van a törlesztésre.

Kezdjük hát ezzel, vagyis a két együttes nem is olyan régi, utolsó közös meccsével. Jobb ezen hamar túllenni, miután a 2017/2018-as bajnokságban a Mezőkövesd ellen szenvedte el legnagyobb arányú vereségét a csapat. November 18-án semmi sem sikerült, így 36-21-le léptek le minket idegenben. Ám tegyük hozzá, hogy azóta stabil középcsapattá nőtte ki magát a fekete-fehér egyetemi gárda. Köszönhetően annak is, hogy a „Kövesd” elleni meccs utáni hat bajnokiból négyet behúztak Szabó Csaba „fiai”. A Mezőkövesdnek azért idén becsúszott egy-két meglepetéseredmény. Előbb sima, 11 gólos vereséget szenvedtek Balmazújvárosban, majd a Törökszentmiklósi Székács otthonában hagytak egy pontot.

Az aktuális ellenfél most 13 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel harmincpontos a tabellán. Két ponttal előzi meg a második helyezett Balmazt. Érdekesség, hogy mindhárom vereségüket „vendégségben” szenvedték el, és négyből két döntetlen is egy-egy idegenbeli túrához kötődik. A DEAC neve mellett 8 győzelem, 3 iksz és 8 vereség szerepel. Az eddig megszerzett 19 egység egészen a hetedik helyig „repítette” a csapatot, ami nagyszerű teljesítmény az „első” éves NB I/B-s legénységtől.

A fiúk egy hónapos bajnoki szünet után vágnak neki a meccsnek. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, ebbe az időszakba belefért egy kis frissítés valamint egy UniFit-es állapotfelmérés is. A fennmaradó idő pedig új támadási variációk gyakorlásának jegyében telt, és egy edzőmeccset is játszottak Erdősék. – Azt gondolom, hogy teljes mértékben kihasználtuk ezt az időt a feltöltődésre. Arra, hogy erőt gyűjtsünk a bajnoki véghajrára és teljes erőbedobással tudjunk nekimenni. Hogy milyen fizikai állapotban vagyunk most, az majd meccsen kiderül, de én úgy látom, hogy nincs ezzel gond – kezdte Erdős Zoltán a DEAC irányítója, akivel felelevenítettük a Mezőkövesd elleni, őszi meccset is.

- Azon a meccsen nehéz helyzetben voltunk, hiszen Bíró Ádi nem tudott velünk tartani, ez óriási hátrányt jelentett, és a játék sem ment igazán. Maga az eredmény nem hagyott bennünk nyomot. Természetesen elemeztük a meccset. Levontuk a pozitív és a negatív következtetéseket, és gyorsan el is felejtettük a találkozót. Annyi maradt azért, hogy most szeretnénk revánsot venni, visszavágni és bebizonyítani, hogy nincs akkora különbség a két csapat között” – tette hozzá Erdős.

Az irányító a szombati meccsel kapcsolatban beszélt arról is, hogy nem szabad olyan könnyen elszórni a labdákat, mint ősszel. - Sok felelőtlen átlövésünk és rossz passzunk volt, emiatt sok könnyű gólt kaptunk. Ezeket igyekszünk most elkerülni. A Mezőkövesd egy elég jól felépített, masszív, jó erőkből álló társaság. Sok poszton az élvonalat is megjárt játékosokkal. Keményen védekeznek, és ebből gyors lerohanásokat vezetnek. Nekünk is hasonló védekezést kell produkálni, illetve támadásban türelmesen játszani. Átlövések helyett pedig inkább az egy-egy elleni párharcok megnyerésére törekedni – zárta az irányító, aki maga is jeleskedik ez utóbbi játékban.

Ami a hiányzókat illeti, a szerdai edzésen részleges bokaszalag szakadást szenvedett Veres Bence biztosan nem játszhat, illetve Borbély Endre dereka sem az igazi, az ő játéka kérdéses. Csakúgy, mint a beállós Dobos Balázsé, aki a múlt heti edzőmeccsen sérült meg. Mindenki más hadra fogható szombaton.

Férfi kézilabda NB I/B. 20. forduló

DEAC – Mezőkövesdi KC

  1. 04. 14., szombat 18.00, DESOK

KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-04-13 09:35:00

további cikkek a témában
Responsive image
Szabó Csaba: a fiúkra vagyok büszke!

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-06-26 10:48:00

Responsive image
Vereség a megyein

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-02-26 11:54:50

Responsive image
Négy utánuk, négy előttük

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-08-21 14:15:00