Szabó Csaba: a fiúkra vagyok büszke!

Frissítés: 2018-06-26 10:55:03

A végére nagyon elfáradt, de természetesen rettentő büszke játékosaira. Az év edzőjével, a szezon egyik kiemelkedő eredményének, az NB I/B-s férfi kézicsapat hetedik helyének egyik sikerkovácsával, Szabó Csabával beszélgettem a szezonról, a következő időszak terveiről és a nyári pihenőről is.

Bár ősszel sokan –mondjuk így- lesajnálták a DEAC férfi kézilabdacsapatát, végül minden ellenfélnek le kellett, hogy essen: Debrecenben komolyan gondolják a sok munkát, a bennmaradást és azt, hogy csapatnként a legnagyobb rivális is legyűrhető. Így is lett. A srácok 9 győzelemmel, 5 döntetlennel és 10 vereséggel stabil középcsapatként, meglepetés együttesként végeztek a 13 csapatos küzdelemsorozat 7. helyén. Útjuk során komoly skalpokat is szedtek: a MOL-Pick Szeged U20-as csapatát és az Ózdot oda-vissza verték Bíróék, de beleszaladt egy-egy fiaskóba ellenük a Balassagyarmat, a Békés, a Nyíregyháza és mindkét törökszentmiklósi együttes is. Összességében pedig többször fújták le a meccseket DEAC-ponttal (14-szer), mint anélkül (10-szer). 

A kézilabda szakosztály vezetője, Bíró Imre a klub évzáró gáláján adott értékelőjében kifejtette, örül annak, hogy a sportág gyökeret tudott verni a DEAC-ban, illetve kitért rá, hogy az NB I/B-s gárda bizonyította, nagyon is helye van a második vonal középmezőnyében. Nem csoda tehát, ha trénerük, Szabó Csaba az év edzőjének járó díjat is átvehette az ünnepségen. Vele beszélgettem.

Legendásan jó nálatok a csapategység. A szezon végeztével szinte minden játékos ezt említette a siker zálogaként. Honnan ez a nagy összhang?

- Ezt nagyon egyszerű megmondani. Ezeket a srácokat nagy százalékban szisztematikusan választottuk ki, mert ismertük, ismerjük Őket. Játszottunk együtt, illetve itt nőttek fel, itt nevelkedtek, nevelkednek a szemünk előtt. Közös az is bennük, hogy Debrecenben szeretnének kézilabdázni a máshol eltöltött évek után. Itt élnek, itt tanulnak, itt van a családjuk, itt válnak igényes célokkal teli emberekké, és ami fontos: hosszú távra terveznek. Akikre ez kevésbé jellemző, azok pedig azonosulni tudnak a DEAC-os gondolkodással, és itt szeretnék bebizonyítani, hogy „otthon” kevésbé ismerték el őket. Ez a közös cél és a játékosok emberi tulajdonságai eredményezik szerintem ezt a nagyszerű egységet.

Mennyire zárt akkor ez a társaság?

- Ebbe a közösségbe nehezen lehet bekerülni. Csak akkor lehetséges, ha mindenki ugyanilyen gondolkodásmóddal rendelkezik, illetve dolgozik!

Mi az, amire legbüszkébb vagy a mögöttünk álló évből?

- A fiúkra vagyok büszke, hogy ilyen jól dolgoztak.

Ha felidézed a kulcsmeccseket, melyik volt a legemlékezetesebb, amelyikre a legszívesebben emlékszel?

- Én - talán meglepetésre - nem a nagy győzelmeket emelném ki. Szerintem két meccs volt, ami sokat jelentett nekünk. Az egyik a Pick elleni, itthoni derbi. Ezt a találkozót, ahogy megnyertük, a fiúk felszabadultak. Elhagytuk a görcsös, nagyon nyerni akarást. Békésen felkészülési meccsen simán vertek minket, és innen indult meg az „őszi hadjárat”. A másik meccs, amire szintén nagyon jó szívvel emlékszem, a februári, TKE elleni idegenbeli derbi volt. Ott nagyot küzdöttünk, és összejött az egygólos győzelem. Talán akkor csillant fel először számomra, hogy nem is álom a bennmaradás.

És melyik volt az, amelyiket a legkevésbé sem ismételnéd meg?

- Természetesen a Mezőkövesd-meccs, amiből sokat tanultam. A hibákra szükség van, hogy tanuljunk belőle. Az a baj, ha mi követjük el őket.

Honnan hová fejlődött szerinted a csapat támadásban, védekezésben, összjátékban?

- Szerintem abban fejlődtünk, hogy kiegyensúlyozottá vált a játékunk. Az akarat, a küzdelem alap a mi csapatunktól, csak ezt kontrollálni is kell. Úgy gondolom, ez sikerült. A játékosok közül nem emelnék ki senkit. Ebben a szezonban mindenki fejlődött, másképp nem jött volna ez a siker.

Az ősz elég jól sikerült. De volt-e esetleg később holtpont, amikor eszedbe jutott, hogy talán mégsem lesz meg a bennmaradás?

- Végig hittünk a bennmaradásban, és a fiúk mindent meg is tettek érte. Természetesen nem sikerült minden, mert akkor bajnokok lettünk volna. A tavasz nehezebb volt, főként a kisebb sérülések, vagy egyéb elfoglaltság miatt nem mindig a legerősebb felállásban tudtunk szerepelni, ezért az egységességünk megingott egy picit, de átvészeltük ezt az időszakot is. Jól szálltak be a játékba az addig kevesebb lehetőséget kapó játékosok.

Hogyan sikerült akkor ezen átlendíteni a csapatot? 

- Egy csapat akkor mutatja meg erejét, ha a problémák idején is együtt marad, és arra törekszik, hogy még több munkával, beszélgetéssel kijöjjön a hullámvölgyből. Nekem ilyen csapatom van.

Ezek után sejtetted, hogy te leszel az év edzője vagy meglepetésként ért?

- Nem! Nagyon meglepődtem!

Mit gondolsz, milyen tulajdonságokkal bír egy jó edző?

- Erről kérdezz egy jó edzőt! Nekem az a célom, hogy egyszer az legyek.

Szerinted legfőképpen miket tettél hozzá a csapat idei teljesítményéhez?

- Keveset hibáztam. Ezt arra értem, hogy nem sikerült elrontani a fiúk munkáját, amit beletettek a szezonban (nevet – a szerk.). Komolyra fordítva a szót, fontos volt, hogy foglalkozzunk a játékosok lelkével is, illetve, hogy tudják, hogy számítunk mindenkire.

Hogyan tovább? Ezzel a kerettel túl lehet szárnyalni ezt a hetedik helyet?

- Nagyon nehéz szezon lesz a következő, kevesebb együttes, erősödő ellenfelek, nem irigyelem a csapat edzőjét (megint nevet - a szerk.)!

Akkor úgy kérdezem, hogy egyáltalán cél az, hogy túlszárnyaljátok?

- A cél az, hogy egységesek maradjunk, dolgozzunk, és fejlődjünk. Az, hogy ez milyen eredménnyel párosul? Az idén bebizonyították a fiúk, hogy tudnak fejlődni. A fejlődés viszont nem lehet mindig ilyen dinamikus. Lehet, hogy véges, de azért dolgozunk, hogy az előrelépés természetesen folytatódjon.

Van szó erősítésről, távozókról?

- Erősíteni sajnos nem tudunk. Egyelőre a játékosok többsége a kézilabdából szeretne megélni, és a könnyebb utat, a jobb ajánlatokat fogadja el, ami valamilyen szinten érthető is. De mi másképp gondolkozunk, mások a lehetőségeink. Fiatalok nevelése lesz a feladat a jövőben, a meglévő értékeink mellett. Sajnos Darvay Zoli nem marad, ő nagy vérveszteség. Úgy gondolom, a szezon végére beilleszkedett a csapatba, ez látható volt a játékán is és a csapat eredményességén is.

Mikor kezditek a felkészülést?

- A szokásos időben, július végén elkezdi a csapat a mozgást. A felkészülést 7-9 hetesre tervezzük.

Mivel töltöd a nyarat?

- Család, család, család. Pihenés. Feltöltődés. Nagyon elfáradtam a végére….

 

Megérte. 

(PKZs.)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-06-26 10:48:00

további cikkek a témában
Responsive image
Négy utánuk, négy előttük

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-08-21 14:15:00

Responsive image
„Pontos” újrajátszás

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2017-10-04 12:40:00

Responsive image
Újabb két pont a tarsolyban

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-02-19 07:47:34