A kupagyőztest fogadjuk szerdán

2018-03-19 13:00:00

A pécsi bravúrgyőzelem után a listavezető, nemrég a Főnix csarnokban Magyar Kupát nyerő Szolnoki Olaj KK együttesét fogadja a DEAC. A szerdán 18 óra 30 perctől kezdődő találkozó toronymagas esélyese a vendég gárda, ám Berényi Sándor tanítványai a legutóbb mutatott szervezett csapatjátékkal akár okozhatnak kellemetlen perceket is a piros-feketéknek.

Az előző fordulóban megtört a jég, és a DEAC hosszú idő után újra nyerni tudott a bajnokságban, méghozzá a legjobb nyolc közé igyekvő PVSK otthonában. Fontos siker volt ez, mivel a középszakaszba minden győzelmet magukkal visznek a csapatok, ráadásul több, a kiesés elől menekülő rivális is nyerni tudott a hétvégén. –Nagyon kellett már ez a győzelem, a csapatnak, a klubnak, a szurkolóinknak és Berényi Sándornak is. Megérdemeltük ezt a sikert, ez egy plusz löketet adhat mindenkinek. A srácok hétről-hétre keményen dolgoznak azért, hogy előrébb lépjünk, úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk, de nem szabad megállnunk, hiszen három nagyon fontos meccs van még az alapszakaszból. –mondta a pécsi sikerről Kovács Adrián segédedző.

A rendkívüli időjárási viszonyok miatt közel kilencórás hazaút után kevesebb, mint egy napja volt a pihenésre a játékosoknak, de nincs megállás, szerdán a Szolnokot fogadják, majd szombaton Kecskemétre látogatnak. –Kipihentebbnek tűnnek a fiúk, mint amire számítottunk, érthető módon már sokkal jobb a hangulat a csapaton belül. Egy felszabadult dobóedzéssel kezdtük a hetet, ami megadta az alaphangot, a rövid idő ellenére igyekszünk felkészülni az ellenfelekből, és keményen dolgozunk tovább. Nem lesz egyszerű mérkőzés, a Szolnok az esélyes, nyilván ők más szintet képviselnek, mint mi. Nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk, a védekezési alapelveinket betartva felszabadultan kell játszanunk, és akkor szerintem egy kemény mérkőzésen bármi megtörténhet. –zárta szavait a szakember.

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-03-19 13:00:00

további cikkek a témában