Debreceni csapat is indul a World Tour Masters selejtezőjén

2017-08-30 11:11:11

Elkészültek a 3×3-as kosárpályák a Nagytemplom előtt, így már minden készen áll a 19 órai kezdéshez. Az utolsó kvalifikációs versenyen két hármasban küzdenek meg egymással a csapatok, a csoportgyőztesek pedig indulási jogot nyernek a főversenyre. Bár ezek még csak a 0. nap küzdelmei, főpróbának korántsem nevezhető, hiszen például rögtön az első mérkőzésen láthatjuk a Prágában a negyeddöntőig jutó belgrádi együttest. Mellettük az A-csoportban a brit London és a svájci Vevey küzd meg egymással.

A B-csoportba is három gárda kapott besorolást, melyből szintén egy csapat jut be a másnap rajtoló főversenyre. A német Aachen és az ukrán Zaporizhzhya mellett az utolsó pillanatban beugró Debrecen néven induló négyest is láthatjuk a Kossuth téren. A csapat tagjai a Debreceni Egyetem színeiben „nagypályán” Nemzeti Egyetemi Bajnokságot nyerő Bak Márton, Jávor Barna, Varga Ádám és Pék Dávid lesznek. Utóbbi két játékos egyébként tagja volt a hosszú idő után az első osztályba feljutó DEAC-nak is.

A World Tour Masters 0. nap (aug.30) programja:

19:00 Belgrade (SRB) – London (GBR)

19:20 Aachen (GER) – Debrecen (HUN)

19:45 Vevey (SUI) – London (GBR)

20:05 Zaporizhzhya (UKR) – Debrecen (HUN)

20:30 Belgrade (SRB) – Vevey (SUI)

20:50 Aachen (GER) – Zaporizhzhya (UKR)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-08-30 11:11:11

további cikkek a témában