Újra hazai pályán a DEAC

Frissítés: 2018-04-28 13:49:41

Szombaton 19 órától a MAFC együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Berényi Sándor együttese az alsóházi rájátszás utolsóelőtti fordulójában kiharcolhatja jövő évi tagságát az első osztályban, és fővárosi ellenfelét a bentmaradásról döntő play-outra küldheti.


A két együttes háromszor találkozott a szezon során, furcsa módon mindhárom alkalommal vendég győzelem született. Legutóbb két hete csaptak össze a felek a fővárosban, és ha nem is a legjobb játékkal, de végül magabiztosan, 16 ponttal tudtak nyerni a cívisvárosiak. -Nagyon remélem, hogy sikerül nyernünk szombaton, hiszen így bebiztosíthatjuk a bentmaradást. A legutóbbi debreceni mérkőzésünk a szezon legfájóbb veresége volt, a második félidőben teljesen összeestünk, és nem volt tartásunk. Azt gondolom, hogy azóta sok mindenben sikerült előrelépnünk, úgyhogy ez semmiképpen nem történhet meg velünk holnap. Nagyon fontos, hogy végig kontrollálni tudjuk a mérkőzést, megteszünk mindent annak érdekében, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. –vélekedett Berényi Sándor.


Bár két győzelemmel kezdte az alsóházat a DEAC, legutóbbi két mérkőzése nem alakult a legszerencsésebben, hiszen egy hete Jászberényben, míg szerdán Sopronban maradtak alul szoros végjátékban. A hosszú idő után újra pályára lépő Farkas Attila ezúttal is a hazai szakmai stáb rendelkezésére áll majd, de Dallas Lauderdale játéka továbbra is kérdéses. -Fontos, hogy a kulcsjátékosaikra egyénileg is felkészüljünk. A magasembereik kintről és bentről egyaránt veszélyesek tudnak lenni, ráadásul nagy testű játékosokról beszélünk, akik viszonylag mozgékonyak. Fontos, hogy jól lepattanózzunk, hiszen nálunk ez mindig kulcskérdés, gyakorlatilag csak akkor tudunk egy mérkőzésen belül meghatározóak lenni, ha ebben jól teljesítünk. Ezzel egyrészről a gyors támadásainkat tudjuk elősegíteni, másrészről az ellenfél gyorsindításait is el tudjuk így venni. –zárta szavait a vezetőedző.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-04-27 11:25:00

további cikkek a témában

HÍRDETÉS