DEAC - Naturtex-SZTE-Szedeák

2017-09-29 09:59:21

Berényi Sándor együttese jelentősen átalakult a holtszezonban, a legnagyobb veszteség talán az egykori válogatott center, Szabó Miklós lehet, de Kovács Imre, Erdei Ádám, Pék Dávid és Varga Ádám sem készül már az A-csoportos kerettel. Az érkezők oldalán viszont komoly erősítéseket találunk, az épp a Szegedtől távozó Ivan Lilov, a Szombathelyről érkező Bognár Kristóf és az amerikai Isaiah Armwood nagy segítségére lehet a csapatnak. A Fazekas Csaba, Godwin Omeneka, Fekete Viktor hármas pedig a fiatal tengelyt erősíti a DEAC-ban.

A pénteki ellenfél az elmúlt esztendőben épp, hogy csak lemaradt a rájátszásról, összesítésben a kilencedik helyen végeztek. Lilov helyére az amerikai Josh Fortune-t igazolták a csongrádiak, a magyar magot pedig Kerpel-Fronius Gáspárral és Kovács Ádámmal bővítették ki. –A legnagyobb erőssége a szegedieknek, hogy a csapat magja már több éve együtt kosárlabdázik, jól ismerik egymást, egy összeszokott társaságról van szó. A rutinos játékosok, és a feltörekvő fiatalok nagyszerű egyveleget alkotnak, ráadásul a szerkezetük is kellemetlen, hiszen szinte mindenki tud háttal a gyűrűnek is játszani. –mondta a szegedi születésű Molnár András.

A DEAC a felkészülés folyamán megnyerte saját rendezésű tornáját, míg a nagy múltú Göcsej Kupán a második helyet szerezték meg a hajdúságiak, így jó előjelekkel várhatják a szezont. -Az a teher, ami a győzelmi kényszer miatt rajtunk volt a másodosztályban, most lekerült rólunk, azt gondolom, hogy felszabadultan kell játszanunk pénteken. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a nyomás már a Szedeákon van, tőlük mindenki elvárja, hogy nyerjenek az újonc otthonában. Felkészültünk az ellenfélből, azon leszünk, hogy rögtön az első fordulóban meglepetést szerezzünk. –zárta szavait a csapatkapitány.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-09-29 09:59:21

további cikkek a témában
Responsive image
Szolnokra látogat a DEAC

DEAC * 2017-12-20 10:50:00

Responsive image
Irány az Universiade!

DEAC * 2017-08-17 12:56:29

HÍRDETÉS