Szegeden folytatja a Berényi-csapat

2018-10-25 13:30:00

Fontos idegenbeli rangadóra készül a DEAC férfi NBI A-csoportos kosárlabdacsapata. Berényi Sándor együttese szombaton 18 órától a Naturtex-SZTE-Szedeákkal játszik, akik várhatóan közvetlen riválisaik lesznek a középházba jutásért folytatott harcban.

A két együttes a felkészülés során kétszer is találkozott egymással, Szegeden 90-85-re, míg Debrecenben 99-77-re győzött a DEAC. Messzemenő következtetést egyik szeptemberi edzőmérkőzésből sem érdemes levonni, hiszen akkor még mindkét oldalon a kísérletezésé volt a főszerep. A csongrádiak egy győzelemmel és három vereséggel kezdték a szezont, de újfent igazolták, hogy idén is komolyan kell számolni velük. A bajnoki címvédő Szolnok elleni nyitányon még csak fellángolásokra futotta (69-92), ám ezt követően egy meglepően sima, 19 pontos idegenbeli sikerrel javítottak Kaposváron. A harmadik fordulóban egy ponton múlott a győzelmük az élcsapatnak számító Paks ellen, míg legutóbb a listavezető Zalaegerszeg otthonában is három negyeden keresztül partiban voltak.

A Szedeák egyik legnagyobb erénye az állandóság, ugyanis a csapat magja már az előző szezonban is adott volt. A válogatott Juhos Levente mellett Nenad Sulovics és Marko Boltics adják a csapat vázát, hozzájuk csatlakozott idén az amerikai Darrel Davis és a kanadai Tyrell Green. Andjelko Mandics a kiegészítő emberek helyét is nagyszerűen megtalálta a rotációban, Wirth Ádám kezdőként, míg Révész Ádám, Vágvölgyi Ákos és Kerpel-Fronius Gáspár a padról segíti társait.

A DEAC egy nagy skalppal kezdte a szezont, ugyanis rögtön az első fordulóban a felsőházba várt Körmendet sikerült elkapniuk. A Kecskeméti vereség után azonban a JKSE is nyerni tudott az Oláh Gábor utcán, míg legutóbb vért izzadva hozták a kötelezőt a sereghajtó TF-Budapest ellen a hajdúságiak. A fővárosiak ellen sérülés miatt kimaradó Jahenns-Lay Manigat rehabilitációja a terveknek megfelelően halad, nagy esély van rá, hogy a szakmai stáb bevetheti a kanadait szombaton.

Bár még nagyon a bajnokság elején járunk, az már most látszik, hogy elképesztően kiegyenlített a mezőny, a csapatok több, mint fele ötvenszázalékos mérleggel áll négy forduló után. Egy győzelem akár a negyedik helyig repítheti a DEAC-ot, míg egy esetleges vereséggel az utolsó előtti pozícióban is találhatja magát a Berényi-csapat. Amellett, hogy egy közvetlen rivális legyőzése mindig nagyon értékes idegenben, egy nagyszerű felvezetése lehetne a tavalyi döntősök, a Falco és a Szolnok elleni soron következő bajnokiknak.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-10-25 13:30:00

további cikkek a témában