Vereséggel kezdte az első mérkőzést a DEAC

2017-10-02 09:00:00

12 pontos vereséget szenvedett története első elsőosztályú mérkőzésén a DEAC a Szeged ellen. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a második félidőben a kényszerből szűk rotációval játszó cívisvárosiak érezhetően elfáradtak, így megérdemelten nyertek a vendégek.

Rossz előjelekkel várta első A-csoportos mérkőzését a DEAC, hiszen a Göcsej Kupán sérülést szenvedő Bognár Kristóf mellett Farkas Attila sem tudta vállalni a játékot. Debrecenben rég nem látott hangulatban indult a találkozó, Ciric triplájára kevesebb, mint 15 másodpercet kellett várni, az első hajdúsági kosarat pedig a Lajsz Gergely jegyezte. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyáltalán nem érződött, hogy a vendéglátók tavaly még a B-csoportban játszottak, Berényi Sándor feje egyedül a négyből négy kimaradt büntető miatt fájhatott. A sokak által a legfelsőbb osztályba kevésnek tartott Jahmal Jones csattanós választ adott kritikusainak, hatodik pontjával már a DEAC-nál volt az előny (14-12). A negyed végére kényszerből szerkezetet váltott a Debrecen, melyre a csongrádiak területvédekezéssel válaszoltak, igazságos döntetlennel zárult a játékrész.

A Szedeák zónáját Molnár majd Jones dobta át, így először volt közte hat egységnyi (22-16), de a Szeged nem engedte ennél távolabb ellenfelét. A negyed derekáig leginkább a védekezés dominált mindkét oldalon, a vendégek a festékből, míg a DEAC gyorsindításokkal, távoli dobásokkal és betörésekkel próbálkozott. Kovács Ádám büntetőivel és ziccerével egy perccel a nagyszünet előtt újra a Szedeáknál volt az előny (31-33), melyet meg is tartottak a félidőig.

Egy perc kellett a fordulás után a DEAC-nak a fordításhoz, Omeneka bődületes kettő plusz egyes zsákolásával már hazai vezetést mutatott az eredményjelző (38-37).  Jól működött a debreceni zóna, ám a védőlepattanókkal rendre meggyűlt a bajuk, rengeteg második és harmadik esélyt adtak riválisuknak. Wirth Ádám hármasával újra a Szedeáknál volt az előny, de Lilov szinte azonnal válaszolt három büntetővel, majd egy gyorsindítással (47-44). Gyors időkérés után nagyon felszívták magukat a szegediek, egy 6-0-s rohanással ismét náluk volt az előny, sőt Boltic utolsó másodperces duplájával már lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak a felvonás végére.

A kényszerből vékony rotációval játszó DEAC fáradni látszott a negyedik negyedre, Andrija Ciric vezérletével pedig szempillantás alatt kétszámjegyűre nőtt a differencia (48-59). Lajsz törte meg a hazai kosárcsendet, de az agresszív csongrádi védekezés ellen továbbra sem volt ellenszere Molnár Andráséknak. Fortune hármasával elúszni látszott a meccs, de tizenkét pontos hátrányban sem adta fel az újonc, és az addig önmagához képest meglehetősen halovány Ivan Lilov távolijával újra tízen belülre került. Két és fél perccel a vége előtt egy vitatott szituációt szerettek volna visszanézni a játékvezetők, de technikai okok miatt közel 20 percet szünetelt a meccs. A kényszerpihenő után már nem történt semmi váratlan, a Szeged higgadtan kosárlabdázva, végül megérdemelten nyerte a találkozót.

Debrecen, NBI A-csoport 1. forduló, 1300 néző

DEAC – Naturtex-SZTE-Szedeák 66 – 78 (16-16, 17-19, 15-19, 18-24)

DEAC: JONES 18/3, Lilov 12/3, Molnár 13/3, ARMWOOD 16, Lajsz 4 cserék: Kósa -, Omeneka 3, Velkey –

Szedeák: BOLTICS 20/3, Fortune 9/3, Csirics 18/9, Juhos 8, Sulovics 8 cserék: KOVÁCS 10, Wirth 3/3, Vágvölgyi 2.

Berényi Sándor: Először is szeretnék gratulálni az ellenfelünknek, megérdemelten nyertek. A mérkőzés kulcsa a két sérülés mellett az volt, hogy Ivan Lilovot jól ismerték, és nagyszerűen felkészültek belőle, kevés üres helyzete volt. A hiányzók miatt kényszerpályán mozogtunk, és ez a szerkezetünkre is rányomta a bélyegét. Az egyetlen esélyünk a labdaszerzésekből való gyorsindulások lettek volna, de sajnos ez most nem sikerült. Nehéz helyzetben vagyunk, de a jövőheti Paks elleni mérkőzésre igyekszünk többet gyakorolni a különböző szerkezeti felállásokat.

Andjelko Mandic: Tipikus első mérkőzés volt, nagyon küzdelmes meccs volt. Azt már a beharangozóban is mondtam, hogy nagyon veszélyes dolog az újonc ellen, idegenben kezdeni, nehéz meccsre számítottam és így is lett. A dobószázalék mindkét oldalon nagyon gyenge volt, és itt most az üres dobásokról beszélek. A Debrecen nagyon sok büntetőt hibázott, ami egy ilyen szoros találkozón végzetes. Büszke vagyok a srácokra, mert voltunk 5-6 pontos hátrányban többször is, de igazi csapatként küzdve fel tudtunk állni. A DEAC-nak sok sikert kívánok a folytatásban.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-10-02 09:00:00

további cikkek a témában