Beharangozó: DEAC - Atomerőmű SE

2017-10-04 14:20:00

A bombaerős Atomerőmű SE csapatát fogadja az újonc DEAC az NBI A-csoportjának 2. fordulójában. A szombaton az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban 17 órától kezdődő találkozó esélyese a jelentősen megerősített Paks, ráadásul a sérülések miatt továbbra sincs könnyű helyzetben a hajdúsági csapat.

Négy és fél év után rendeztek újra első osztályú bajnoki mérkőzést Debrecenben, s bár a győzelem elmaradt, a megtelt széksorok bizonyították, igenis van igény a minőségi kosárlabdára. Bognár Kristóf egy héttel, Farkas Attila pedig pár nappal a szezonrajt előtt dőlt ki a csatasorból, így nagyon nehéz helyzetbe került a cívisvárosi alakulat.

–Két meghatározó játékosunk esett ki a bajnokság kezdetén, ez nem csak az A-csoportba frissen feljutó, de egy éremesélyes csapatot is érzékenyen érintett volna. Bár a hiányzók döntően befolyásolták az eredményt, nem foghatjuk kizárólag erre, rengeteget hibáztunk a mérkőzésen, a dobószázalékunk pedig nagyon gyenge volt. –vélekedett Velkey János a Szeged elleni összecsapásról.

Az Atomerőmű SE ezzel szemben parádésan kezdte a szezont, hiszen Teo Cizmic együttese meglepetésre tükörsimán verte a tavalyi ezüstérmes, idén is bajnokesélyes Szombathelyet. A paksiaknál többen is jó teljesítményt nyújtottak, az Európa-bajnokságon is nagyszerűen játszó Ellingsfeld János mellett Jabari Hinds, Seth Allen és Javion Ogunyemi is nagyon meggyőzőek voltak.

–Négy jó képességű amerikai légiósuk mellett Ellingsfeld és Ruják András is tapasztalt, bizonyított játékosok, akiket tehetséges fiatalok egészítenek ki. Teljes kerettel sem mi lennénk a találkozó esélyesei, de nekünk első sorban most saját magunkkal kell foglalkoznunk. Kielemeztük a Szeged elleni meccset, igyekszünk kijavítani a hibákat. Sokkal felszabadultabban és pontosabban kell játszanunk, és akkor a Paksnak is okozhatunk kellemetlen perceket, szeretnénk, ha borulna a papírforma. –zárta szavait a tehetséges hátvéd.

További információ a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a bérletek még mindig megvásárolhatóak az Egyetem tér 1. alatt található DESOK Csarnokban hétköznap 15-18 óráig, valamint a mérkőzés előtt a jegypénztáraknál.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-10-04 14:20:00

további cikkek a témában