Magabiztos játékkal újra győzött a DEAC

Frissítés: 2018-11-20 08:53:56

A mérkőzés első és utolsó öt percét leszámítva a DEAC fantasztikus játékkal, magabiztosan verte odahaza a Kaposvárt az NBI/A nyolcadik fordulójában. Berényi Sándor együttesének még az is belefért, hogy a végén kiengedjenek, de így is 15 ponttal verték közvetlen riválisukat.

Pázsitka Ferenc egykori játékvezető búcsúztatásával indult a mérkőzés. Kissé álmosan kezdődött a találkozó, Marco Spica nyolc, Milos Boriszov négy pontot szorgoskodott össze a negyed derekáig. Markovics kosara után magához is hívta övéit Berényi Sándor, melynek meg is lett az eredménye, a hatodik percben utolérték a vendégeket (10-10). Bognár Kristóf ziccere után már a vezetést is átvette a DEAC, majd Ivosev Tamás is megszerezte első pontjait debreceni színekben egy hárompontos formájában (15-12). A cívisvárosiak pontatlanabbak voltak a megszokottnál, de négy ponttal így is jobbnak bizonyultak az első negyedben.

Boriszov és Ivosev kezdett egymásra találni, nagyszerűen szolgálták ki egymást, vezérletükkel szempillantás alatt kilencre hízott a hazai előny (26-17). Daniel Amigo zsákolása után már kétszámjegyű volt a differencia, de nem hagyta annyiban a Kaposvár, Sheperd és Halász kosaraival zárkóztak. A tíz pont körüli különbség állandósult, a somogyiak elsősorban külső betöréseikre alapoztak, míg a DEAC igyekezett kihasználni magassági fölényét a palánk alatt. A félidőhöz közeledve Godwin Omenaka ugrasztotta talpra a publikumot, Dugat passzát húzta elemi erővel a gyűrűbe (39-25). Bognár Kristófék egyik legjobb negyedüket produkálva a szezonban magabiztos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.

Parázs hangulatban folytatták a csapatok a fordulás után, de a DEAC-ot a közjátékok sem zavarták meg, a szerzett labdákból rendre lerohanták ellenfelüket, Manigat ziccere után időt is kért Fekete Ádám (54-35). Területvédekezésre váltott a Kaposvár, mely csak időszakosan zavarta meg a hazaiakat, Boriszov zsákolásával húsz fölé nőtt a fórjuk (58-37). A faultproblémái miatt a padról érkező Ivosev a negyed végén szinte azonnal szerzett két kosarat, a nagyszerűen kosárlabdázó Berényi-csapat pedig kényelmes helyzetből várhatta a záró felvonást (66-46).

Az utolsó negyedben is nagyon stabil volt a DEAC, egy 10-4-es rohanással pedig el is döntötték a találkozót. Ivosev bizonyította, hogy nem véletlenül volt a tavalyi szezon legjobbja, egykori csapatának 20 pontot szerzett kevesebb, mint 25 perc alatt, Boriszovval pedig nagyon jól működtek együtt és külön-külön is. A végjátékban Berényi Sándor már a fiataloknak is lehetőséget biztosított, a vendégek erejéből csak a szépítésre futotta, de így is magabiztos debreceni siker született.

DEACKAPOSVÁRI KK 80-65 (19–15, 25–15, 22–16, 14–19)

DEAC: Dugat 10, Manigat 7/3, BORISZOV 21/3, IVOSEV 20/6, Amigo 8

Csere: BOGNÁR 9/3, Polyák -, Velkey -, Omenaka 5, Kósa -, Tóth -, Opre -.

Edző: Berényi Sándor

KAPOSVÁR: Shephard 4, Johnson 7/3, Lilov 6, HENDLEIN 11, SPICA 15Csere: Markovics 11, Halász 7/3, Baki, Harazin -, Bogdán 4, Hock

Edző: Fekete Ádám

Debrecen, 1100 néző. V: Győrffy, Minár, Hervay

Berényi Sándor: – Visszatérő probléma a rossz kezdés, de sikerült talpra állnunk. A középső huszonöt percet szeretném kiemelni, ebben a szakaszban elléptünk ellenfelünktől. Igyekszem csak a pozitívumokra koncentrálni, de kicsit fáj, hogy az utolsó pár percben sok könnyű kosarat engedélyeztünk a vendégeknek.

Fekete Ádám: – Nem a vereséggel van problémám, inkább azzal, ahogy elszenvedtük azt. A harmadik negyed elején még meccsben voltunk, ekkor sikerült egy fault nélküli 9 percet produkálni, itt el is szálltak a győzelmi esélyeink. Sajnos nem igazán volt olyan játékelem, amiben stabil teljesítményt nyújtottunk volna.

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-11-16 22:31:00

további cikkek a témában
Responsive image
Pakson vendégszerepel a DEAC

DEAC * 2018-01-09 13:00:00