Katonás putnoki győzelem Debrecenben

2017-10-16 14:00:00

DEAC

Az NBIII tizedik fordulójában a Putnok FC látogatott Debrecenbe. A DEAC a remek szezonkezdést követően kisebb hullámvölgybe került az utóbbi fordulókban, így hazai pályán szerettek volna visszatalálni a szezon eleji útra. A bajnoki elsőségről is álmodozó borsodiak viszont éppen a legjobb formájukban vághattak neki a debreceni bajnokinak, ugyanis utolsó három mérkőzésükön kivétel nélkül győztesen hagyták el a pályát.

A mérkőzés egy fontos sárgalapos momentummal indult, amikor is Mócsán Erik a második percben sárgalapot érően szabálytalankodott saját térfelén. Az első percektől kezdve a vendég putnokiak irányítottak, azonban sem akcióból sem pedig pontrúgásból nem tudták bevenni Csúri Bence kapuját. A DEAC, amikor eljutott az ellenfél kapujáig rendre rossz döntéseket hoztak, így nem tudták megszerezni azt a találatot, amely felboríthatta volna a mérkőzés addigi képét. Sajnos a Putnok nyomása beérett és a huszonnyolcadik percben egy távoli lövést követően Katona Bence révén megszerezték a vezetést. Csirszki Martin szemfüles távoli lövése ugyan a kapufán csattant a kipattanóra Katona Bence érkezett gyorsabban és bekotorta a labdát a hálóba. 0-1

Olaj volt a tűzre, hogy a bekapott gól után Mócsán Erik második sárgalapját is begyűjtötte a harmincegyedik percben, így bő fél órát követően emberhátrányba került a DEAC. A baj pedig ezután csőstül jött. Csirszki Martin – aki a mezőny egyik legjobbja volt az egészé mérkőzésen – egy remek labdával ugratta ki Katona Bencét, aki két DEAC-os védő szorításában is eljutott a kapuig, és ha már ott volt könyörtelenül használta ki a helyzetet. 0-2

Nem sokáig örülhetett azonban a két gólos vezetésnek a Putnok, hiszen a negyvenegyedik percben Nagy Zoltán lódult meg a félpályáról és csatárokat megszégyenítő cselsorozattal egészen a Putnok tizenhatosáig lavírozott, ahol nem tétlenkedett sokat és egy életerős lövés után szépíteni tudott. 1-2

A félidőre 2-1-es vendég vezetéssel vonultak a felek. A második játékrészre sem változott a játék képe. A Putnok támadott a DEAC pedig „hősiesen” védekezett. A kontratámadásokban reménykedő egyetemisták egy-egy alkalommal megtudtak indulni, azonban az akciók a félpályánál elhaltak. A DEAC a gólszerzés helyett a sárgalapok gyűjtögetésében „jeleskedett”. Hét perc alatt háromszor is villant a sárga, ami nem növelte a pontszerzés lehetőségét. Ennek ellenére a hetvenedik perc és a nyolcvanadik perc között közel járt a DEAC az egyenlítéshez. Sajnos két nagy helyzet is kimaradt a Putnok kapuja előtt, így törvényszerű volt, hogy a Putnok megbosszulja a kimaradt ziccereket. Így is történt. Egy szögletet követően ismét érkezett Katona, aki közelről volt eredményes, ezzel megszerezve saját maga és csapata harmadik gólját is. 1-3

Az utolsó percekben még mindkét oldalnak akadtak helyzetecskéi de újabb gólok már nem születtek. Összességében megérdemelten vitte el a három pontot a Putnok, amely a meccs képe alapján többet tett a győzelemért. A DEAC-nak is megvoltak a lehetőségei és ha nincs a kiállítás, talán másként is alakulhatott volna ez a találkozó. A Putnok győzelmével egy helyet javítva felkúszott az NBIII harmadik helyére, míg a DEAC egy pozíciót rontva a kilencedikre csúszott vissza.

A következő fordulóban sem vár könnyű feladat Nagy Dávidékra, ugyanis ahhoz a Nyírbátorhoz látogatnak, akik már rutinos résztvevői az NBIII-nak, viszont jelenleg pontazonossággal állnak a DEAC együttesével, így egy nagyon kiélezett mérkőzésre van kilátás.

A mérkőzés jegyzőkönyve itt érhető el: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/0/16963/10/1247296.html

DASE

Régóta emlegetjük, hogy itt az idő arra, hogy elinduljon felfelé a DASE. Nos, ez megtörtént! A hétvégén zsinórban második győzelmét aratta Dér István együttese és ugyan úgy mint egy hete most is 2-1-egy győzelmet ünnepelhettek. Vasárnap az a Hajdúhadház látogatott Debrecenbe, amely szintén hét ponttal állt a Hajdú-Bihar Megyei I. osztály tabelláján. A mérkőzés egy jó iramú, de megyei színvonalat hozó összecsapást hozott. A DASE szerzett vezetést Sütő Balázs révén a huszonhatodik percben, amit Németh Gergely az első félidő lefújása előtt megduplázott. A második játékrészben támadott becsülettel a vendég hadházi csapat és Halder Péter révén a hetvenedik percben a szépítés is összejött nekik. Az egyenlítésre azonban már nem volt elég a Hajdúhadház a szervezetten játszó DASE ellen, így a hat pontos csatát a debreceniek nyerték 2-1-re. A DASE két mérkőzés óta veretlen és már a tabella tizenegyedik helyén állnak tíz fordulót követően a Megye I-ben.

A mérkőzés jegyzőkönyve itt érhető el: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/9/17082/10/1256536.html

DEAC II.

Az előző forduló béli püspökladányi vereséget szerette volna feledtetni Katona László csapata hazai pályán Komádi ellen. A nyolc gólt hozó találkozón a DEAC javára billent a mérleg és az öt rúgott góllal összességében magabiztos győzelmet arattak. Ugyan, a vendégek háromszor is megzörgették a debreceni hálót és még a vezetés megszerzése is az ő nevükhöz fűződik a mérkőzés összeképe alapján abszolút megérdemelten nyertek Csák Zsolték. Csák ma sem fukarkodott a gólokkal, hiszen mesterhármast ért el, mellette Posta Norman és Lévai Ádám voltak még eredményesek. A DEAC II. továbbra is vezeti a Hajdú-Bihar Megyei II. osztály Déli csoportjának a tabelláját.

A mérkőzés jegyzőkönyve itt érhető el: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/9/17088/9/1260413.html


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-10-16 14:00:00

további cikkek a témában

HÍRDETÉS