Spitzmüller István: „Pozitív élmények sora ért a DEAC-nál”

Frissítés: 2019-06-12 16:25:44

A Debreceni Egyetem csapatának rutinos középpályása hat góllal zárta az NB III-as bajnokságot, nála több találatot csak Kerekes Krisztián szerzett a DEAC-ban. Spitzmüller kissé csalódottan értékelte a szezont, mivel úgy véli, jóval előrébb is végezhetett volna a gárda, valamint saját teljesítményével sem elégedett.

A 9. helyet szereztük meg a bajnokságban. Hogyan értékelnéd a 2018/19-es szezont?

Csalódott vagyok a szereplés miatt, hiszen előzetesen többet vártam a csapattól. Úgy gondolom, az első ötbe kerülés sem lett volna irreális. Több összetevője van annak, hogy miért így sikerült ez az idény, de az okokat nem szeretném részletezni, mivel utólagos okoskodásnak tűnhet. Mindenki tisztában van vele, hogy milyen hibát vétett az elmúlt hónapok során.

Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Mit tartasz a legfőbb pozitívumnak?

Tavasszal egy rosszabb széria után talpra tudtunk állni, ami mindenképpen kiemelendő. A szezon első részében gyakran előfordult, hogy egy kapott gól után megrogyott a gárda, ám a bajnokság második felében ez már nem volt jellemző, ekkor már teljesen összeállt az együttes. A sikereink közül az ESMTK otthonában aratott 1-0-s győzelmünket tudnám kiemelni.  Nem minket tartottak a találkozó esélyesének, sőt, a 20. perctől emberhátrányba kerültünk, ennek ellenére megszereztük a három pontot. A fővárosiak ellen még azok a játékosok is kivették a részüket a diadalból, akik nem kaptak lehetőséget, ugyanis a pálya mellett ők is kitették a szívüket-lelküket.

A HLSZ statisztikái szerint több mint 2400 percet töltöttél a pályán, a fellépéseidet pedig hat góllal zártad. Saját produkcióddal mennyire vagy kibékülve?

Két részre bontanám a kérdést. A szerzett találatok száma miatt nincs szégyenkeznivalóm, egy védekező középpályástól a hat gól jó teljesítmény. A mutatott játékkal már nem vagyok teljesen elégedett. Több meccs után is maradt bennem hiányérzet.

Másfél éve csatlakoztál a DEAC keretéhez. Hogy érzed magad a klubnál?

Remek döntést hoztam, amikor elfogadtam a DEAC ajánlatát, pozitív élmények sora ért. Nyilván mindig lehet fejlődni, de például az infrastrukturális állapotokra nem lehet panasz. Akármilyen kérésünk van, a vezetők próbálják teljesíteni. Jól érzem magam a csapatnál, szeretnék maradni, de ehhez az kell, hogy olyan gárda épüljön, amely a következő szezonban meghatározó szereplő lesz a bajnokságban. Nem arra gondolok, hogy feljutásra esélyes együttest kell építeni, de az élmezőnyben szeretnék végezni. Beszélgettem már Pöszmet Tibivel, szerencsére neki is hasonló elképzelései vannak.

A nyári pihenő mivel fog telni?

Mozgalmas hetek várnak rám. Van még három vizsgám, amit teljesítenem kell. A Buzánszky Kupán döntőbe jutottunk. A szünet alatt is fontos, hogy futballozhatok, hiszen hosszabb kihagyás után már hiányzik a labda. A feleségemmel és a kislányommal hamarosan Törökországba utazunk nyaralni. Ha minden igaz, július elsején vágunk bele a felkészülésbe, amit ideálisnak tartok, ugyanis egy hónapunk lesz a lazításra és szintén egy hónap a munkára.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-06-12 16:19:00

további cikkek a témában
Responsive image
Főtt tojás és sonka mellé DEAC-Szolnok

Biró Ádám * 2019-04-19 18:09:00

Responsive image
Két hét után újra hazai pályán a DEAC

Biró Ádám * 2017-09-01 20:13:34