Kondás Elemér: „magabiztos győzelmet arattunk”

Frissítés: 2019-08-26 11:54:21

A Debreceni Egyetem együttese folytatta remek szereplését az NB III Keleti csoportjában. Kondás Elemér tanítványai vasárnap a Hatvant győzték le 3-0-ra. Szakmai igazgatónk szerint akadtak ugyan hibák a DEAC játékában, de egy ilyen siker után nem érdemes bosszankodni. Karikás Krisztián a győzelem mellett annak is örült, hogy ismét érintetlen maradt a kapunk.

Felemelő érzés jelenleg rápillantani a táblázatra, hiszen a DEAC az első helyen áll. Együttesünket a Hatvan sem tudta lefékezni, a vasárnapi bajnokit 3-0-ra nyertük meg. A vezetést Bárány Donát góljával már a 10. percben megszereztük, két minutummal később pedig Bíró Péter lövése után ünnepelhettek a drukkerek. A végeredményt Bárány állította be a 36. percben.

Némi üröm vegyül az örömbe, hiszen Spitzmüller Istvánt sérülés miatt az első játékrész derekán le kellett cserélni.

„Nyilván egy kényszerű csere mindig kicsit megbolygatja a csapatot. Ennek köszönhetően én sem úgy tudtam variálni, ahogy szerettem volna. Az első félidőben szerencsére hamar rúgtuk a gólt, aztán megdupláztuk, majd megtripláztuk az előnyünket. 3-0 után is voltak nagy lehetőségeink, de ezeket már nem tudtuk értékesíteni. Már szombaton is éreztem egy kis tompaságot az együttesen, néhány hibát a meccsen is elkövettünk. Kicsit lassan járattuk a labdát, valamint nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást az adott szituációkban. A második félidőt illetően maradt bennem némi hiányérzet, de nem szabad bosszankodni, hiszen 3-0-ra nyertünk. Magabiztosnak gondolom a győzelmünket, mivel az ellenfélnek nem igazán volt nagy lehetősége. Az is fontos, hogy ezt a találkozót is kapott gól nélkül zártuk” – fogalmazott Kondás Elemér, aki kitért a DEAC eddigi teljesítményére is. „Mondhatnám, hogy elégedett vagyok a rajttal, de a kialakított helyzetek számát figyelve lehetne 12 pontunk is. A Putnok ellen 2-2-es döntetlent értünk el, de ezt a meccset akár az első félidőben is eldönthettük volna. Kicsit későn állt össze a gárda, ettől függetlenül jó teljesítményt nyújtunk” – mutatott rá szakmai igazgatónk.

Karikás Krisztián egy elpuskázott ziccer miatt ugyan mérgelődött a lefújás után, ám reményei szerint hamarosan megtörik a jég.

„Ebben a szezonban már második alkalommal fordult elő, hogy nagy helyzetbe kerültem, de mégsem sikerült betalálnom. Bízom benne, hogy legközelebb már nem fogok hibázni. Nem játszottunk olyan szinten, mint az előző fordulókban, ennek ellenére háromgólos győzelmet arattunk. Az is örömteli, hogy ismét megóvtuk a kapunkat a kapott góltól. Megyünk tovább, a Sényő otthonában is megpróbáljuk begyűjteni a három pontot. Úgy gondolom, egyre egységesebb csapattá válunk” – nyilatkozta 24 éves játékosunk.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-08-26 11:47:00

további cikkek a témában