Utószülinapi ajándék lenne a három pont

Frissítés: 2019-08-30 14:43:46

A Debreceni Egyetem futballistái négy forduló alatt tíz egységgel gazdagodtak. Kondás Elemér legénysége a hétvégén a Sényőhöz utazik. Papp Ferenc szerint nem lesz könnyű dolga a DEAC-nak, hiszen az ellenlábas keretében több rutinos futballista is található.

Listavezető labdarúgóink a 10. helyen tanyázó Sényő otthonában próbálják meg folytatni veretlenségi sorozatukat, az összecsapás vasárnap 16 órakor kezdődik. Ellenfelünket nyugodtan nevezhetjük az NB III. Keleti csoport „döntetlenkirályának", hiszen eddig mindig remizett a vetélytársaival. Ellenlábasunk legkomolyabb nyári igazolásának Szokol Zsolt megszerzése számít, a védő korábban az Újpest és a Vasas együtteseiben is megfordult.

„Valószínűleg jobb rajtban reménykedtek a sényőiek. Abban biztos vagyok, hogy jelenlegi helyezésüknél sokkal előrébb fognak végezni a bajnokság végén. Nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen az ellenlábas keretét rutinos játékosok alkotják. Nyilván remek érzés rápillantani az aktuális állásra, de nem foglalkozunk sokat a táblázattal. Az utóbbi hetekben aratott győzelmeinkből nagy önbizalmat tudunk meríteni, emellett a csapat is egyre jobban összekovácsolódik az eredményeknek köszönhetően" - fogalmazott Papp Ferenc. Védőnk a héten ünnepelte a 30. születésnapját, ezzel kapcsolatban elmondta, remek szülinapi ajándék lenne, ha megszereznék a három pontot.

A DEAC a legutóbbi két bajnokiját kapott találat nélkül zárta, ami egy hátvédnek mindig örömteli dolog.

„Természetesen boldog vagyok, hogy megóvtuk a kapunkat a góltól az előző két fordulóban. Ez nem csupán a hátsó alakzat érdeme, az egész csapat kiveszi a részét a védekezésből" - hívta fel a figyelmet Papp.

A megye I-ben a DEAC II. a Hajdúböszörményhez utazik, Böszörményben a kezdő sípszó szombaton 17 órakor harsan fel. Másnap ugyanebben az időpontban a DASE a Derecskével csap össze a Böszörményi úti campuson.

NB III. Keleti csoport – 5. forduló
Sényő-Carnifex FC-DEAC
2019.09. 01. (vasárnap) 16 óra, Sényő Sportpálya

Megye I. – 4.forduló
Hajdúböszörményi TE-DEAC II.
2019. 08. 31. (szombat) 17 óra, Hajdúböszörményi Városi Sport- és Rendezvényközpont

DASE-Derecskei LSE
2019. 09. 01. (vasárnap) 17 óra, Böszörményi úti campus

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-08-30 14:36:00

további cikkek a témában