Újabb duplában bízik a gólvágónk

Frissítés: 2019-09-06 12:52:57

A Debreceni Egyetem futballistái öt fordulót követően veretlenek a harmadosztályban, az előző héten a Sényőt fektették két vállra. Alakulatunk a hétvégén a kisebb gödörben lévő Balassagyarmat ellen próbálja meg folytatni remek szereplését. Az eddig hat gólt termelő Bárány Donát bízik benne, hogy tudja folytatni kiváló hazai teljesítményét.

Az NB III. Keleti csoportjában második helyen álló labdarúgóink zsinórban ötödik győzelmükre törnek, ehhez a Balassagyarmatot kellene legyűrni. A DEAC Nagy Tibor egyletével hazai környezetben méri össze az erejét, a találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. A szurkolóink ezt a mérkőzést is ingyenesen tekinthetik meg.

A BSE két győzelemmel kezdte az idényt, de a lendülete megtört, hiszen az előző három fordulóban csupán egy pontot szerzett. Kondás Elemér tanítványai korábban már az Ózdot és a Hatvant is legyőzték hazai környezetben, a balassagyarmatiakhoz hasonlóan mindkét csapat újoncként vágott neki a pontvadászatnak.

„Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy az ellenfelünk három meccs óta nem tudott győzedelmeskedni. Valószínűleg már a hétvégén pontot akarnak tenni ennek a sorozatnak a végére, de ezt szeretnénk megakadályozni. A Balassagyarmat a kis Loki otthonában három egységet szerzett, ez is jelzi, hogy veszélyes ellenfél. Nem számítok könnyű meccsre, de szeretnénk a drukkereket újabb győzelemmel megörvendeztetni" - fogalmazott Bárány Donát, aki rátért a múlt heti bajnokira. „Talán nem túlzok, ha azt mondom, a mostani idény legnehezebb meccsét játszottuk a Sényő ellen. Szerencsére Sidibe rutinja ezen a találkozón is aranyat ért" - mutatott rá fiatal játékosunk.

A nyáron szerződtetett Bárány számára a hazai fellépések eddig remekül alakultak, hiszen a Putnok, az Ózd és a Hatvan kapuját is két találattal terhelte. Némi üröm az örömben, hogy házon kívül még nem jött össze neki a gólszerzés.

„Őszintén megmondva fogalmam sincs, hogy miért jött ki ennyire lépés az eddigi hazai meccseken. Az idegenbeli teljesítménnyel nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen több lehetőséget is elpuskáztam. Jól érzem magam a DEAC-ban, úgy gondolom, egyre jobban összeszokunk, ami a produkciónkon is meglátszik. Szerintem a bajnokság végén minimum az első öt között végezhetünk" - nyilatkozta Donát, aki hozzátette, egy vasárnapi duplát már most aláírna. 

A megye I-ben a DASE a Kabához utazik, míg a DEAC II. a Püspökladányt látja vendégül az Egyetem Sporttelepen. Mindkét összecsapás szombaton 15.30-kor startol.

NB III. Keleti csoport – 6. forduló
DEAC-BSE
2019.09.08. (vasárnap) 16 óra, Dóczy utcai Egyetemi Sportközpont

Megye I. - 5. forduló
Kabai Meteorit SE-DASE
2019.09.07. (szombat) 15.30, Kabai Sportpálya

DEAC II.-Püspökladányi LE
2019.09.07. (szombat) 15.30, Dóczy utcai Egyetemi Sportközpont


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-06 12:42:00

további cikkek a témában