Másodosztályú ellenfelet kaptunk

Frissítés: 2019-09-10 09:55:52

Megtartották a Magyar Kupa hatodik fordulójának a sorsolását. A Debreceni Egyetem futballistáinak az útjába az NB II-ben remek teljesítményt nyújtó Aqvital FC Csákvár együttesét sodorta a sors. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, Kondás Elemér csapata hazai pályán próbálhatja meg kiharcolni a továbbjutást.

A DEAC futballistái jelenleg vezetik az NB III. Keleti csoportját. Spitzmüller Istvánék az első fordulóban döntetlent játszottak a Putnok ellen, ám ezt követően mindegyik bajnokijukat sikerrel vették. Együttesünk a Magyar Kupában is leteheti a névjegyét, Kondás Elemér legénysége a Csákvárt kapta meg. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a másodosztályban érdekelt Fejér megyei egylet hozzánk hasonlóan remekül rajtolt. Visinka Ede tanítványai a második helyen állnak a táblázaton, hat meccsükből ötöt behúztak (többek között a Haladást és az MTK-t is móresre tanították), csupán a Gyirmót tudta őket két vállra fektetni.

Az MK hatodik játéknapját szeptember 21-én és 22-én rendezik meg. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, vagyis ha a rendes játékidő végén döntetlen áll az eredményjelzőn, hosszabbítás és adott esetben büntetőpárbaj következik. A DEAC majd hazai környezetben méri össze az erejét a Csákvárral. 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-10 09:49:00

további cikkek a témában