Megszakadt a szép sorozatunk

Frissítés: 2019-09-16 10:01:48

A Debreceni Egyetem labdarúgóira az NB III. hetedik fordulójában a Tiszaújváros várt. Kondás Elemér csapatának megszakadt a veretlenségi szériája, hiszen ellenfelünk 2-1-es győzelmet aratott. A DEAC gólját a csereként beszálló Urbin Péter szerezte fejjel. Együttesünk a következő héten a Csákvárt fogadja a Magyar Kupában.

A DEAC rangadót játszott vasárnap délután a harmadosztályú bajnokságban, Kondás Elemér legénysége a Tiszaújváros otthonában vizitált. A kezdő sípszó előtt mindkét csapat veretlen volt, ez is bizonyította, hogy az NB III. Keleti csoportjának két élcsapata találkozott.

A mérkőzés 15. percében Hussein Shadi remek lövését nem tudta hárítani Szabados István. Az első félidő hajrájában Bárány Donátot Urbin Péter váltotta. Rutinos csatárunk becserélése jó húzásnak bizonyult, hiszen a 45. minutumban egy szöglet után egalizált. Ezt megelőzően Bíró Pétert csupán néhány centiméter választotta el a góltól, de próbálkozása a kapufán csattant.

A térfélcsere után veszélyesebben futballozott a tiszaújvárosi egylet, amely a 70. percben Kulcsár Hunor találatával újra megszerezte a vezetést. Kicsit később tizenegyest kaptak a hazaiak, de Szabados Istvánon nem tudtak kifogni. Sajnos a lefújásig nem tudtunk egalizálni, így ebben a szezonban először hagytuk el vesztesen a játékteret.

"Az első félidőben több lehetőséget dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk. A második játékrészre úgy mentünk ki, hogy meg akarjuk nyerni a találkozót, de ekkor már nem igazán tudtunk helyzetbe kerülni. Nyilván szerettük volna minél tovább nyújtani a jó sorozatunkat. A vereség ellenére sincs nagy baj, le kell vonni a hétvégi meccs tanulságait. Természetesen jobban örülnék, ha az első, DEAC-mezben szerzett gólom győztes összecsapáson született volna" - nyilatkozta Urbin Péter.

A DEAC jövő szombaton 19 órától az Aqvital Csákvárral csap össze a Magyar Kupában. A meccset a Nagyerdei Stadionban rendezik meg, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

A megye I-ben a DEAC II. a Monostorpályinak nem kegyelmezett, Katona László alakulata 4-0-ra diadalmaskodott. A DASE nem tudott pontot szerezni a Hajdúhadház otthonában, a hadháziak 1-0-ra nyertek.

NB III. Keleti csoport, 7. forduló

Termálfürdő Tiszaújváros-DEAC 2-1 (1-1)
gólszerző: Hussein Shadi (16.), Kulcsár (70.), ill. Urbin (45.)

Megye I, 6. forduló

DEAC II.-Monostorpályi SE 4-0 (2-0)
gólszerző: Csák (17.), Rácsai (24.), Molnár M. (65., 71.)

Hajdúhadházi FK-DASE 1-0 (0-0)
gólszerző: Kiss (83.)

 

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-15 19:33:00

további cikkek a témában
Responsive image
Utószülinapi ajándék lenne a három pont

Biró Ádám * 2019-08-30 14:36:00

Responsive image
Újabb éremesélyes érkezik

Biró Ádám * 2019-05-03 16:44:00