DASE U-14: Bajnoki cím után irány az NB II

Frissítés: 2018-05-26 13:14:40

Balla Imre együttese nagy sikert ért el az idei megyei U14-es bajnokságban, hiszen úgy sikerült megnyerniük az alapszakaszt, hogy a csapat tagjai egy évvel fiatalabbak voltak vetélytársaiknál. A sikerszámba menő bajnoki címről a csapat vezetőedzőjével beszélgettünk.

2017 augusztusában kevesen gondolták volna, hogy a DASE U-14-es gárdája a szezon végén bajnoki címet ünnepelhet. Az egy évvel nagyobb korosztályban induló debreceniek mindenkit meglepve, nagyon éretten futballozva, végül megnyerték a Megyei U-14-es bajnokságot, megelőzve a Hajdúszoboszló és a Hajdúsámson együtteseit. Kezdetben a legjobb hatba való kerülés volt a cél, de menet közben teljesen máshogy alakultak a dolgok. Bár megszeppenve kezdték az őszi szezont az egyenletes teljesítmény elegendő volt arra, hogy féltávnál a harmadik helyen forduljon a DASE. A hátrányuk négy pont volt a listavezetővel szemben ősz végén.

Balla Imre: „A felkészülést követően azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy év végén az első hatban végezzünk. A tisztes helytállás volt a célunk, illetve úgy készültünk, hogy az idei év amolyan előszobája lesz a jövő évi NB II-es bajnokságnak. A csapat magja négy-öt éve focizik a klub kötelékében, így egy nagyon összeszokott társasággal vághattunk neki az eggyel nagyobbak között a bajnokságnak. Kezdetben még új volt a bajnokság közege, így bele kellett rázódnunk. A vidéki csapatok sokkal keményebben játszanak, amit meg kellett szoknunk. Szerencsére hamar túllendültünk a kezdeti megilletődöttségen és elindultunk felfelé.”

A DASE csapata három vereséggel zárta az őszt, így összességében négy pont volt a hátrányuk a Hajdúszoboszlóval szemben. A második helyre Hajdúnánás futott be, viszont ők csupán egy ponttal előzték meg a debrecenieket féltávnál. A téli időszakban sem tétlenkedtek a srácok, hiszen az alapozás időszaka mellett a megyei U14-es futsal bajnokságban egy második és egy harmadik helyet szereztek. A kemény és precíz felkészülés tavasszal meghozta az eredményét. A DASE nyolc mérkőzéséből hatot megnyert és csupán két alkalommal játszott döntetlent. A veretlen félszezon bajnoki címet eredményezett.

Kép: A futsal bajnokságban sem tétlenkedtek a srácok

Balla Imre: „Sokat fejlődtünk már az őszhöz képest is. A csapat tudott egymásért küzdeni, ami úgy gondolom, hogy a kulcs volt a bajnoki címhez. Télen eligazolt az egyik meghatározó játékosunk, viszont a helyére érkezett három új igazolás. Ezzel a változással talán egy kicsit egységesebbek lettünk és az egyéni kvalitások helyett a csapat erejére fókuszáltunk. Ez az, ami meghozta számunkra a sikert. Az egész csapatot ki tudnám emelni, viszont voltak olyan játékosok, akik folyamatosan jó teljesítményt nyújtottak. Ratku Roland kapus, Sándor Boldizsár, Szikszai Tamás és Rajna Zalán is végig húzó emberek voltak. A bajnokság végén hármas holtverseny alakult ki, amiből mi jöttünk ki győztesen.”

Akik ismerték Balla Imre csapatát, talán annyira nem is lepődtek meg az elért eredményeken. Az edző elmondása szerint az elmúlt években egy olyan baráti társaság alakult ki, amely nagyban hozzájárult a sikerek eléréséhez. Pozitívum, hogy nem csak a gyerekek, hanem a szülők is tagjai ennek a példaértékű közösségnek.

Balla Imre: „A gyerekek mellett nagyon sokat köszönhetünk a szülőknek is. Ők is ugyanolyan részesei voltak ennek a győzelemnek, mint mi. Sokat segítettek egész évben, amiért hálával tartozom. A gyerekek akarata és elszántsága előtt pedig le a kalappal, hiszen majdnem minden edzésen húsz-huszonöt gyerekkel tudtunk készülni. Melegben, hidegben, sárban, esőben mindig ott voltak az edzéseken. Úgy gondolom, hogy nagyon megérdemelték a bajnoki címet.”

Kép: Megérdemelt ünneplés a bajnoki cím megszerzése után

A bajnoki cím megszerzésével nem ért véget a szezon. Május végén és június elején play-off kör vár a DASE csapatára a másik két megyei csoport első két helyezettje ellen. Balla Imre itt is a dobogó közelébe várja csapatát, bár tudja, hogy erős lesz a mezőny.

Balla Imre: „A rájátszásban reálisan nézve az első háromba várom a csapatot. Amennyiben tudjuk hozni a saját mérkőzéseinket, úgy egy esetleges körbeverésből mi jöhetünk majd ki győztesen. Erős a play-off mezőnye, azonban bizonyítottuk idén, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt.”

Alakuljon bárhogy a rájátszás, a DASE U-14-es legénységének eddigi sikereit már senki nem veheti el. A 2018/2019-es szezonban már az NB II-ben vitézkedhetnek Ratku Rolandék, ahol kezdésként a tisztes helytállás lesz a legfőbb cél. Az NB II-es szezonra nem pihenhetnek sokat a srácok, hiszen a rájátszás végeztével csak pár hét „nyári szünetük” lesz a fiataloknak. Júniusban foci tábor vár a csapatra, majd július elején kezdődik a strandfoci szezon, augusztusban pedig megkezdik a felkészülést a sok új kihívással kecsegtető NB II-es bajnokságra.

Balla Imre: „A nyár legfontosabb feladata az lesz, hogy együtt tartsuk a keretet. Biztos vagyok benne, hogy a környező riválisok szeretnének átcsábítani egy-két játékost magukhoz. Azon fogunk dolgozni, hogy a csapat magja együtt tudjon maradni és együtt készüljön az NB II-re. Nagyon sűrű lesz a nyári programunk, hiszen rengeteg program vár ránk. Augusztusban elkezdjük a tényleges felkészülést, hogy ősszel a lehető legjobb formánkban vágjunk neki az NB II-nek. Itt is a tisztes helytállás és az első hatba kerülés lesz az elsődleges célunk!”

Kép: Balla Imre felesége és kislánya mellett a DEAC pályán


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Móré Bendegúz
közzétéve: 2018-05-26 13:10:24

további cikkek a témában
Responsive image
A Sényő sem ígérkezik „könnyű falatnak”

Móré Bendegúz * 2018-08-24 12:21:00

Responsive image
Nyírbátorban játszik rangadót a DEAC

Móré Bendegúz * 2017-10-20 20:00:00

Responsive image
A DEAC futballistáira az egyik bajnokesélyes vár

Móré Bendegúz * 2018-09-07 15:31:00