Túl az első edzőmérkőzésen

2018-07-10 11:29:43

Az elmúlt hétvégén lejátszotta első felkészülési mérkőzését a DEAC labdarúgó csapata. Az ellenfél NB III-ba frissen feljutó Sényő-Carnifex FC csapata volt. A Sényő 4-3-as sikerével végződő találkozón pályára léptek a debreceniek legújabb szerzeményi, illetve a próbajátékon szereplő játékosok is.

Mindkét félidőben más összeállításban küldte pályára csapatát Sáfár László, így minden játékos megkaphatta a megfelelő terhelést a felkészülés második hetének végén. Góljainkat Ibrahima Sidibe (2) és Karikás Krisztián szerezték.  Az előző szezonban is alapembernek számító Karikás mondta el gondolatait a találkozóról.

-Jelenleg nincs még kialakítva a végleges keretünk, így sok próbajátékossal vágtunk neki ennek a mérkőzésnek. A hangsúly a terhelésünkön volt, amit úgy gondolom maximálisan megkaptunk a két félidő alatt. Mindkét együttesne látszódott, hogy a felkészülés elején jár, így az eredmény abszolút másodlagos volt. Úgy gondolom, hogy a célunkat elértük a Sényő elleni meccsen. A gólomnak örülök és remélem, hogy a következő szezonban is sok góllal és gólpasszal tudom majd segíteni a DEAC-ot.

A Sényő együttese a 2017/2018-as szezonban megnyerte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei I. osztályt, így augusztustól a DEAC-hoz hasonlóan az NB III. Keleti csoportjában bizonyíthatnak majd. A DEAC az elkövetkező hetekben további edzőmérkőzéseken lép pályára a Tarpa, a Nyírbátor és a Nyírgyulaj ellen.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Móré Bendegúz
közzétéve: 2018-07-10 11:29:43

további cikkek a témában
Responsive image
A hajrában jött a „dráma”

Móré Bendegúz * 2018-08-12 10:00:00

Responsive image
Ezúttal a Diósgyőrt ütötték ki futballistáink

Móré Bendegúz * 2018-10-14 19:26:00