Rátérnének a győztes útra

2018-08-17 17:23:00

Virág Aladár szerint a Putnok és a Tiszaújváros elleni meccsekben is több volt.

A hosszú hétvége a labdarúgás szerelmeseinek nem csak a Virágkarnevál miatt lesz fontos, hiszen a DEAC a Nyírbátort fogadja az NB III. Keleti csoportjának harmadik fordulójában, a mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik. Fontos információ a drukkereknek, hogy az összecsapást ingyenesen tekinthetik meg.

A tizenharmadik pozíciót birtokló bátoriak kezdésként pontot raboltak a Füzesgyarmat otthonában, de az előző héten az Eger megtréfálta őket (0–1) . A kilencedik helyen álló debreceniek az első játéknapon a Putnokkal játszottak 2–2-es döntetlent, majd múlt szombaton Tiszaújvárosban ugyanezt az eredményt értek el.

Barátok közt

„Nem lesz ismeretlen számunkra az ellenfél, hiszen a nyáron edzőmérkőzést vívtunk a Nyírbátorral. Ebből az ütközetből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, de egy jól passzoló, gyors futballt játszó gárdát ismertem meg, ennek ellenére mindent megteszünk a győzelemért – nyilatkozta Virág Aladár, aki kitért az eddigi bajnokikra is. Háromesélyes találkozók vannak a hátunk mögött, szerintem a Putnokot meg kellett volna vernünk, emiatt maradt bennem némi hiányérzet. A Tiszaújvárosiak ellen nem álltunk hadilábon a szerencsével, de őket is felülmúlhattuk volna.”

A rutinos Virág életében nyáron nagy fordulat következett be, hiszen búcsút intett a Balmazújvárosnak.

„Hat és fél évet húztam le Újvárosban, rengeteg felejthetetlen emlékkel gazdagodtam, de úgy éreztem, váltanom kell. A DEAC-nál ismerős közegbe csöppentem, hiszen a keret zömét már régebbről ismertem, többükkel baráti viszonyt ápolok. Nem levezetni érkeztem, másoknak és magamnak is bizonyítani szeretnék” – szögezte le a 35 esztendős futballista. Virág elmondta, a fiatalok adnak a rutinosabb csapattagok véleményére, de ők is tudnak tanulni az ifjaktól. Hozzátette, a keretben több szép jövő előtt álló reménység van, akik megfelelő hozzáállással sokra vihetik.

Egy hazai, egy vendég

A hétvégén a DEAC II. és a DASE játékosai sem „lógathatják a lábukat”: Katona László legénysége Monostorpályiban vendégeskedik szombaton 17 órától, míg másnap szintén 17 órától a DASE a Sárrétudvarival méri össze az erejét hazai környezetben.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-08-17 17:23:00

további cikkek a témában
Responsive image
Egy pont Gyöngyösről

DEAC * 2018-03-19 11:37:13

Responsive image
Csúcsszezont értékelt a DEAC

DEAC * 2017-07-20 12:59:17