A Magyar Kupában bizonyíthatnak a DEAC futballistái

2018-09-21 18:48:00

A hétvégén nagyüzem lesz az MK-ban, hiszen 128 gárda méri össze erejét a hatodik fordulóban. Az NB III Keleti csoportjában a 13. helyen álló DEAC a megye I-ben szereplő Szarvas otthonában próbálja kicsikarni a továbbjutást vasárnap délután.

Fő a változatosság, akár ez is lehetne a DEAC futballistáinak a hétvégi mottója. Sáfár László legénységére Magyar Kupa-mérkőzés vár, csapatunk Szarvason igyekszik a legjobb 64 közé jutni, a két egylet vasárnap 15 órától feszül egymásnak.

„Mi számítunk a meccs esélyesének, ezt bizonyítani is szeretnénk, de nem lesz könnyű dolgunk. Valószínűleg dominálni fogunk, de a szarvasiak is meg akarják mutatni, mire képesek, biztosan odateszik magukat. Az Eger ellen rendben volt a védekezésünk, de a támadójátékunkkal akadtak gondjaink. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, ennek ellenére reálisnak tartom a 0-0-s döntetlent" - mondta Kónya Csaba.

Sáfár László még az Eger elleni remit követően arról beszélt, hogy hiába szerepel a megye I-ben a vetélytárs, ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen egy Magyar Kupa-mérkőzésen bármi megtörténhet.


A megye I-ben az MK ellenére sem áll meg az élet, a DEAC II. a Kabát fogadja, míg a DASE a Bocskai SE Vámospércs „vendégszeretetét élvezi”, mindkét találkozó szombaton 15 órakor kezdődik.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2018-09-21 18:48:00

további cikkek a témában
Responsive image
Tiszafüreden folytatta jó szereplését a DEAC

Biró Ádám * 2017-09-11 13:32:00

Responsive image
Hétfőn indul a felkészülés

Biró Ádám * 2018-06-20 17:05:26