A jelszó: támadás!

2017-09-29 15:01:00

Hazai környezetben lépnek pályára felnőtt együtteseink ezen a hétvégén. A DEAC a Tiszaújvárost, a DASE a Berettyóújfalut, míg a DEAC II. Nagyrábét fogadja az Egyetemi Sporttelepen. Mindhárom együttesnek létfontosságú lesz, hogy itthon tudják-e tartani a három bajnoki pontot.

DEAC

Kisebb gödörbe került a Sáfár csapat az NBIII Keleti csoportjában. A DEAC immáron három mérkőzés óta nyeretlen (két bajnoki és egy kupamérkőzés), így nem lehet más a célja a csapatnak, hogy szombaton hazai környezetben legyőzzék a Tiszaújváros gárdáját. Az újvárosiak az elmúlt pár forduló jó eredményeinek köszönhetően elmozdultak a kieső zónából és jó formában várhatják a debreceni kirándulást. A DEAC az elmúlt két hétben a harmadik helyről a hetedikre csúszott vissza, azonban egy estleges hazai győzelemmel ismét a dobogó közelébe érhetnének Karikás Krisztiánék.

A Balassagyarmaton a kiállítás sorsára jutó Nagy Zoltán kivételével mindenki hadra fogható, így a legerősebb csapatát küldheti ki majd szombaton Sáfár László a pályára. Minden jel arra utal, hogy egy nagyon kiélezett és izgalmas csatát fog hozni a két együttes csatája az NBIII nyolcadik fordulójában Debrecenben. A DEAC-Termálfürdő Tiszaújváros találkozót szombaton 16 órától rendezik az Egyetemi Sporttelepen.

DASE

Továbbra is a képzeletbeli gödör alján csücsül a DASE. Hiába az elmúlt hetek szorgalmas edzésmunkája az eredmények nem úgy alakulnak, ahogyan azt szeretnék. Előző héten Sárrétudvariban 7-1-es vereséget szenvedett a DASE és az eddig megszerezhető huszonegy pontból mindössze négyet sikerült begyűjteniük Dér Istvánéknak, ami pont arra elegendő, hogy megelőzzék a tabella két nulla pontos együttesét a Téglást és a Hajdúdorogot, illetve azt a Kabát, akit három hete hazai környezetben tudtak legyőzni. A mutatott forma alapján vasárnap a tabellán ötödik Berettyóújfalu ellen sem a debreceniek lesznek az esélyesek. Éppen ezért nem lehet más a DASE célja, hogy hazai környezetben elinduljanak felfelé és megmutassák igazi arcukat. Reméljük sikerül a „feltámadás” és itthon borsot törnek a berettyóiak orra alá.

DEAC II.

Tovább tart a DEAC II. szárnyalása. Előző héten Bárándon nyertek rangadót, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik a Megyei II.osztály déli csoportjának tabelláját. Csák Zsoltékra ismét egy rangadó vár, méghozzá a második helyen álló Nagyrábé ellen. Szombati ellenfelünk eddig csak Püspökladány ellen szenvedett vereséget. A kapott gólok tekintetében még a DEAC-nál is jobbak (!!!), ugyanis az eddigi hat bajnoki csupán kétszer zörgette meg a hálójukat az aktuális ellenfél. Egy biztos: a bajnokság legjobb védelme a legjobb támadósorhoz látogat. Ez pedig csak is egy jó mérkőzést eredményezhet. Reményeink szerint DEAC győzelemmel. Az NBIII-as bajnoki előtt igazi csemegének ígérkezik tehát a DEAC II.-Nagyrábé megye II-es bajnoki rangadó, amelyet szombaton 14 órás kezdéssel rendeznek az Egyetemi Sporttelep műfüves pályáján.

 

Hétvégi program:

09.30. 14:00 DEAC II.-Nagyrábé Petőfi SE

09.30. 16:00 DEAC-Termálfürdő Tiszaújváros

10.01. 15:00 DASE-Berettyóújfalui SE

Móré Bendegúz

DEAC Sajtóreferens


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-09-29 15:01:00

további cikkek a témában