Ezúttal a Sajóbábonynak nem kegyelmeztünk

2018-11-11 21:11:00

A DEAC futballistái a 2018-as esztendő utolsó hazai bajnokiját vívták a sajóbábonyiak ellen, és igazi gálaelőadást láthattak a szurkolók.  Az 5-1-es diadalnak köszönhetően a tabella hetedik helyét foglalta el az alakulat.

Az előző fordulóhoz képest három helyen változott csapatunk kezdője: Patócs Richárd, Lénárt Gergő József és az eltiltott Nagy Róbert helyét Bíró Péter, Katona Tamás, illetve Sidibe Ibrahima vette át. A DEAC gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, hiszen Bíró Péter 24 perc alatt klasszikus mesterhármassal vétette észre magát. Bár a harmadik gól előtt az asszisztens szabálytalanságot jelzett, de Hanyecz Bence játékvezető szerencsére felülbírálta segítőjét, így a 40. minutumban már 3-0 állt az eredményjelzőn. Bíró parádéja mellett több ígéretes lehetőség adódott játékosaink előtt az első játékrészben, de ezeket a komoly helyzeteket nem sikerült értékesíteni, ennek ellenére nem panaszkodhattak a drukkerek. A térfélcsere után kicsit alábbhagyott Bíróék lendülete, ám így is sikerült Kerekes Krisztiánnak dupláznia. A sajóbábonyiaknál Sebők Balázs talált be, ám ez csak szépségtapasznak bizonyult.

A DEAC a Gyöngyös (4-1), a Jászberény (5-1) és a DVTK II. (4-1) után ezúttal a Sajóbábonynak adott komoly pofont saját stadionjában. Sáfár László alakulata hazai pályán eddig nyolc bajnokit vívott ebben a szezonban, a mérleg pedig kifejezetten impozáns, hiszen öt győzelem és két döntetlen mellett csupán a Nyírbátor fektette két vállra a cívisvárosi egyletet.

„Örülök, hogy sikerült nagyarányú győzelmet aratnunk. Néha döcögött a játékunk, de reális eredmény született. Pici hiányérzet azért maradt bennem, hiszen három-négy megugrási lehetőségünk is adódott, viszont a végén nem voltunk igazán precízek, ám így is ötször vettük be az ellenfél kapuját. A második félidőben túl sok érintéssel próbáltuk kihozni a labdát a védekező zónából, illetve néha felvettük a Sajóbábony kicsit tötyögős játékát, amit nem szerettem volna. A jövő héten a Salgótarján otthonában lépünk pályára, a tarjániak ellen van keresnivalónk, de ezt a pályán is bizonyítanunk kell!” – nyilatkozta Sáfár László.

A lefújás után Bíró Péter is elégedetten összegezte a látottakat.

„Úgy álltunk hozzá ehhez az összecsapáshoz, hogy kötelező megszereznünk a három pontot, mivel az előző héten vereséget szenvedtünk a Tállya ellen. Remekül kezdtük a meccset, majd miután nagyobb előnyre tettünk szert, kicsit leültünk, de ezt leszámítva jól futballoztunk. A jobbszélen kaptam lehetőséget, szerencsére nagy terület adódott előttem, jól éreztem magam ezen a poszton. Ha emlékeim nem csalnak, felnőtt pályafutásom során először szereztem három gólt egy találkozón. Idén még két bajnoki vár ránk, ezeken szeretnénk hat pontot gyűjteni” – fogalmazott a triplázó futballista.

A megye I-ben szereplő gárdáink két vereséggel zárták a hétvégét. A DEAC II. csapatát a Vámospércs tréfálta meg (1-2), míg a DASE a Hajdúnánással nem bírt (0-3).

Eredmények:

DEAC-Sajóbábony 5-1
gólszerző: Bíró P. (16., 27., 40), Kerekes (68., 90.), ill. Sebők (83.)

DEAC II-Vámospércs 1-2
gólszerző: Bíró (29.), ill. Báló (16.- öngól), Kolompár (45.)

Hajdúnánás-DASE 3-0
gólszerző: Szilágyi (6.), Gyöngy (46.), Cservák (71.)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2018-11-11 21:11:00

további cikkek a témában
Responsive image
Döntetlennel kezdtek

Biró Ádám * 2018-08-07 09:34:00

Responsive image
Mesterhármasra hajtanak a labdarúgóink

Biró Ádám * 2019-03-22 10:28:00

Responsive image
Felnőtt csapataink idegenben vendégeskednek

Biró Ádám * 2017-09-22 18:53:21